Örököröm

Bang bang
He shot me down
Bang Bang
I hit the ground
Bang bang
That awful sound
Bang Bang
My baby shot me down


Igen, egy újabb Bang bang-es dalszöveg, és igen, megnéztem a filmet. A harmadik igen az lesz, hogy és igen, nagyon jó. Alig várom a végét robotkezekkel, Darth Vaderes párbajjal (mert ha két olyan penge összecsap...). Ma a vizsga után nyomtatgattam mindenféle Siratori Kendzsit, tele van a novelláival a net, meg Patric Spaceket, mert azt meg mindig elfelejtem.

Ezután, mivel tengernyi időm volt a következő vetítésig (még több lett volna, hogyha hagyom magam rábeszélni a Johnny Englandra, mert valamiért a pénztárosleányzó mindenáron arra akart nekem jegyet foglkalni), ezt Starbucksos forrócsokizással töltöttem volna, meg olvasással. Az a baj, hogy hiába tény, hogy ilyen helyen időt vesz az ember, nem feltétlenül folyadékot, én túl lusta vagyok ahhoz, hogy egész délután két deci lassan hülő italt szopogassak. Nagy bögre gőzölgő kakaó, tejszínhab a tetejére, szívószál, de inkább kétmarokra, és mély, jóleső kortyokban meginni, majd letörölni a csokibajuszt. Ez igen. De az, hogy kicentizni, "majd minden oldal végén szippantok egy keveset", emelgetni az üres papírpoharat, az nem.

Ekkor jött a film, és nagyon ott volt, pedig már azt hittem, nem. Volt előtte Mátrix előzetes, az borzasztó volt, meg utolsó szamuráj, az talán nézhető lesz. Ennél érdekesebb, hogy lesz Skyhigh, ami egy nagyon érdekes túlvilági-szellemes sztori, előbb képregény volt, majd tévéfilm lett, majd ez a kettő összegabalyodott, most meg mozi lesz belőle. Van még Onmjódzsi kettő is, ez pedig a japán Tigris és a Sárkány, csak nekem jobban bejött, pedig látványban talán alulmarad.

Ezután saláta vörösborral a mexikói étteremben, az ajándékjegyekből, majd boldogan hazakerekezés.

Sajna elcsábultam, úgyhogy megvettem az utolsó Jägermeistert a boltból, pedig tényleg nem akartam, de a múltkor is kedvesen integetett a rasztahajú eladó, pedig csak a mellete lévő éjjelnappaliba ugrottam be.

Meg elszállt a blog, és publikálta magát. Mindjárt javítom a javítani valót.

Kardok, kardok, és kardok. A kogaraszu-maru a világ legszebb kardformája. Pont.

Update, update: A magyar nyelv szépségei.

Tehát, bucubucu magyarul: "A sűrűn [...] egymás mellet helyeződő szemölcsök a nyálkahártya felületét pázsitszerűvé teszik.

S egy nemzetközi pacaloldal, valamint idézet, bónusznak.

"Számomra a legjobb táplálékkiegészítõ egy jó pacalpörkölt, amit a feleségem készít. Semmi értelmét nem látom különbözõ szereket szedni, eddig is azok nélkül értem el az eredményeimet. Én a munkában és az akaratban hiszek."
Csollány Szilveszter

Na, ma megint túlalvás, nem tehetek róla, éjfél előtt pár perccel érkezett egy fontos ismerős-

A nap ettől függetlenül jól telt, bár még csak most állnék neki ismételni, pedig holnap reggel vizsga. Érdekes dolgokat tanulunk, pl. a tehén (szarvasmarha) "első gyomra" (bendő, sőt, rumen) belső falának tapintása bucubucu, ellentétben a "harmadik gyomorral" (százrétű, avagy levelesgyomor, esetleg omasum), ami viszont kifejezetten hidahida. Hasznos tudás, sohasem tudni, mikor nyel le egy óriástehén, s legalább pusztán tapintással eligazodik az ember odabent.

Közben persze interneten is barangoltam, egy blogban tele volt finom kínai kajával, hogy nekem is el kellett mennem a kínaihoz, s meglepődtem, mert úgy emlékeztem, az ecetes disznóban nem csak zsír van. Hazafele vettem egy kis sütőtököt (nem farigcsálni fogom: ha lusta vagyok, megsül, ha nem, leves lesz belőle), nomeg hangyatojást, azaz puffasztott rizst, amiről a régi, Közraktár utcai napok jutottak eszembe, életemben először egyedül mentem vásárolni, csak ennek az íze volt fura, hát nem tudnak itt semmit, csak a színes hangyatojás az édes, ennek semmilyen ízünek kellett volna lennie!

Még akcióztam egyet az aukción, elégedetten dőltem hátra, nyertem, most fizethetek, még lüktetett egy kicsit a szemem (érdekes: odakint pont a másik, mint idebent), de beettem egy kis algopirint, s most már újra üzemképes állapotba ringattam magamat.

Rejtélyek:

A

Barátosi Balogh Benedek, a "kis Csoma", 1903-tól 1904-ig járt először Japánban, feleségével. Nem volt gyerekük, s mikor egy kínai nő a hajón nekik adta volna a sajátját, nem fogadták el. (Apropó, BBB már azt a japán szolgálót sem vitte magával, aki külön könyörgött neki, hogy de légyszi, el akarok innen menni) Azután 1914-ben újra kijutott, és vitte magával a 17 éves másodszülött Gyula fiát is. Emellett mintha valakit örökbe is fogadott volna, a Nagy Háború hadifoglyai közül, de az egy török emberke volt, akiből magyar állampolgár lett.

B

Siratori Kendzsi japán posztkiberpunk író, regénye angolul olvasható, Blood Electric címen.

Viszont japánul nem. Japánul mintha nem is publikált volna. A blogját is angolul vezeti, mintha egy fura bábelhalat engedett volna rá valami elszállt japán szövegre.

Az angol könyve is "meta-angolul" van, és a riportjaiban is furcsán beszél.

Emellet elvileg szinte szomszéd.

Le kell nyomozni.

Na, reméljük, most nem kell fontot állítani. (Edit> Dehogynem *Edit visszaadja a billenytűzetet Magamurának*) Megint egyetem, műtermi idő volt odakint, mintha az eget csak feltették volna oda fölülre, azután összevissza bevilágították volna a szintén fellógatott/felfestett lila és narancssárga felhőket.

Hazafele azért még kerültem, és igen, meghozták a Blame! and so on...- t. Egyedül olyan árva volt, hogy feltétlen társat kellett neki találnom. Szorajama Venomja megvár, akárcsak az ezernyi Amanó éppen aktuális darabja, hiába írta Gaiman a bevezetőjét.

Amin még komolyan tűnődtem, az egy bűn rossz sorozat. Kisi Toradzsiró írja/rajzolja, a címe egyszerűen csak Bloody Mary. Forradalmi egy mű, Kisi nem kevesebbre, mint arra vetemedett, hogy japán létére amerikai képregényt rajzoljon (japánoknak). És, szándékosan-e, vagy sem, sikerült létrehoznia a legsztereotipikusabb "japánmangát", ami csak létezhet a világon. Bloody Mary egy démon, ráadásul nősténydémon, és mint ilyen, a hímdémonokat írtja. Az a különleges képessége, hogyha valakivel szexuális interkurzust folytat, s az a valaki a fenti írtandó hímdémonok egyike (vagy esetleg nőstény), akkor kiszívja az életerejét és elszívja a különleges képességét is. Az adott, elszívott képesség kiszabadításához nem kell mást tennie, mint kitépnie egy piercinget, amit rendszeresen rakat be szerelmi légyottjai során egy tetoválószalonban.

Vagyis, megvan minden, ami kell: vannak csápos szörnyek, s Hokuszai óta tudjuk, mire képes egy polip, ha nagyon akar. (A link elé tehetnék egy figyelmeztetést, de ha az előzmények nem elegek...)

Ehhez jönnek még a vérrel és tejjel dúsított szadomazó akciók, és a szerző teljesen őszíntén hiszi, vagy legalábbis hiteti, hogy mindez mellékes, mert a háttérben ezerrel fonják a szálakat mindenféle démonmachiavellik.

Na, szóval eme remekmű harmadik részéről mondtam le, hogy Chen Shu-Fen Csinzója, Drágasága legyen az enyém.
Ez a leggyönyörűbb nagy arkánum, amit valaha is megfestve láttam. Ilyen ügyesen egyensúlyozni a giccshatáron kevesen, nagyon kevesen tudnak. Akit érdekel, ukijo-e-kkel, fantasy képekkel együtt itt tekintheti meg Chen Shu-Fen munkáit.

S a nap fénypontja: A Nihei album.

A Rozsomák borítók, Hellboy karaktertervek, több tucat oldal tele Blame-mel, fantasztikusan eszement építészeti csodák, beszélgetés Enki Bilallal,Guillermo del Torróval, keménykötés, 148 oldal, mi kellhet még?

Nihei kép helyett:

Egy kicsit részletesebben, a papucscsőrű gólyáról. Van itt egy jobb kép, igaz, ezen még valódi papíruszmocsárban flangál.

"A papucscsőrűformák (Balaenicipitinae) egyetlen faja az afrikai papirusz-mocsarakban élő papucscsőrű gólya (Balaeniceps rex). Testfelépítésében és életmódjában nem hasonlít a gödényekre, lába igen hosszú, hatalmas csőréhez nem kapcsolódik jelentős méretű torokzacskó. " (innen)

Meg máshonnan, mondjuk innen:

"Magányos, csendes madár. A papucscsőrű gólya a keletafrikai Fehér Nílus papíruszmocsaraiban őshonos. Tápláléka békákból, kis krokodilokból, de leginkább tüdőshalakból és egyébb sárpocsolyában élő halakból áll. Táplálkozása során csizmaszerű csőrét döfködi a sárba. Részben éjszakai életet él, s bár lomhának tűnik, jó repülő, és vitorlázó. Néhány vonásában a kócsagokra hasonlít, pl. repülés közben fejüket és nyakukat hátrahajtják a testükre. Földön fészkel, egy vagy két krétafehér tojását fűből készült, magas, száraz helyre rakja, s a kikelés után még egy ideig itt maradnak a védtelen, pelyhes fiókák. "

Pont mostanában mondtam volna le a mosodáról, erre lecserélték a gépek felét, s az új szárítók, hmm, hát azok isteniek!

Nem elég, hogy a mosógép is visszaszámol (percenként, az utolsó két percet másodpercenkét), de beállítottak két tizenkét kilós szárítót, meg négy kilenc kilósat.

Az egyik szélesvásznú szállító még pörgött, amikor visszajött a lepedőtulaj-pár: az asszony szemüveges, vélhetőleg terhes, a férfi kopasz. A padra ültek, mintha valami fura művészmoziban lennének, és nézték, ahogy a lepedők forognak, s szinte szabadesésben borulnak egymásba.

Azután elfoglalta a másik szárítót egy fura porcellánbaba, körömcipőben volt, és vastag kabátban, és képes volt leülni, és nézni maga elé tízperceket. Sesam Streetes törülközőket pakolt egy műanyagszatyorba.

Én pedig megittam egy fél liter alkoholos szőlőlevet, nem bort, nem is pezsgőt, csúhái, ez a neve, mindenféle ízben van, gyümölcsöt egyik sem látott.

Ettől valahogy megrészegültem, minden melegnek, könnyűnek, s egyértelműnek tűnt, a köpeny, ahogy kivettem a gépből, hófehér, és száraz, a nadrágokban is csak nyomokban maradt víz.

A madár kék, egy méter húsz centi, és az Uenói állatkert lakója.

Volt egy vasárnap is, nagy része ment a levesbe, csak egy picike pszeudocikk sikerült, meg egy füzetnyi Snikt! fordítás, remélem, lesz belőle valami. Nihei Cutomut hálás dolog fordítani, mert oldalakon át csak pergeti az akciót. Este fél tízkor irány a bolt, kókuszos keksz, és paradicsomlé, s fura, de a hupikék westerncsízma hasított bőr cowboykalappal jól áll valakinek.

Szombaton viszont: reggel hatkor kelés (hurrá, hurrá, nem kaptunk tegnap kötőhártyagyulladást!), és teljes lendület, ami viszont kb. délután háromra végetért. Majdnem felhívtak otthonról, de csak rámcsörögtek. Amynak unokaöccse született, a szülei (mármint mától nagyszülők) szerint egyszerre rá is hasonlít, meg egy gilisztára is, ezen besértődött.

Vasárnap óta egy kvázi fölösleges kiadáson tűnődök, de nagyon úgy néz ki, elköltöm a pénzt. Már előre örülök, és előre bosszankodom rajta.

Étel-ital

Még pénteken történt, hogy önmagamnak tett ígéretemhez híven ellátogattam kedvenc fokhagymás éttermembe. Mikor már sokadik hete kb. instant spagettiszószon, és curry-pörköltes rizsen élek, így jó lett volna, ha nem szedik le az étlapról a fokhagymás ráment, ami lényegében leves tésztával. De leszedték, s volt helyette... mindenféle spagetti, meg ilyen-olyan szószos rizs. Ettől függetlenül az a tejszínes-fokhagymás csirkemell jó volt, s talán nem véletlen, hogy mindenféle csigabiga jutott róla az eszembe. Volt még sör is, s gjóza, darabonként egy fokhagymakarikával. A legjobb az egészben, hogy kaptam valami sorsjegyet, s visszanyertem a vacsora árának a felét. Mondjuk azt is le kell ennem, de vállalom ezt az áldozatot.

Ezzel párhuzamosan rákaptam a mindenféle zöldség-és gyümölcslevekre. No, nem magamnak facsarom, csak a sarki boltba veszem, de legalább ezektől megnyugszik a lelkem. (Gondolom, mindenkinek volt már egy olyan érzése, hogy napokig csak egy bizonyos, megfoghatatlan ízt keresett, de sehol, semmiben nem lelte. Nos, nekem éppen ez van megint, azzal kiegészítve, hogy az íz mellé egy állagot is keresek.)

A mai szerzemény egy méregzöld lötty, ami tartalmaz:

Kétféle gyümölcsöt:
-alma 650g
-citrom 1g
Négyféle "zöldessárga" színű zöldséget:
-spenót 163g
-spárga 93g
-zöldpaprika 2g
-bazsalikom 1g
Kétféle "halványzöld" színű zöldséget:
-káposzta 2g
-zeller 19g

Elképzeltem, ahogy ezt kikisérletezték...
"Nem jó, nem jó! Két gramm paprika, és 19 gramm zeller! Nem 1.9 gramm paprika, és 20 gramm zeller, az tönkrevágja az ízharmóniát!"

Az ízharmónia mellesleg kísértetiesen hasonlít a bébiételek ízéhez, csak ez folyékonyabb.

S "desszert":

Egyrészt, van olcsó kókuszoskeksz a boltban, nem egyenként csomagolt, és ehető, másrészt, ahogy Brightot az étcsokis túrórudi, úgy engem az acerólás Mentos fog anyagi csődbe dönteni...

Pont húsz pénzzel olcsóbb, mint amin még elgondolkoznék (cúnya, cúnya marketinges bácik... ), és van benne egy kevés savanykás-fanyar íz, ami tökéletes álrágógumivá tenné, főleg, ha mellette, lenne benne egy Fisherman's Friend-nyi mentol is.


Ma nincs kép, helyette egy Mentos reklám másfél megában.

Ps. : milyen fura, meg voltam győzödve, hogy semmi gond nincs a fenti vasárnap-szombat sorrenddel.

Arra eszméltem, hogy fogorvosi székben ülök, fel-le döntögetnek, a háttérben a New York-New York fuvolaváltozata szól, s odakint, a lerombolt épület helyén elterülő barnás tócsába komótosan landolnak a megfáradt esőcseppek.

Jó dolog ez a panorámás fogorvosi szék. Odahaza egy pincébe jártam, szólt a Danubius rádió. Az egyetemi könyvtár vécéje is jó dolog, a szélső piszoárnál állva kilát az ember a sárguló fákra, a járdán kerekező-beszélgető-sétáló emberekre, s elengedi magát. Télen, amikor pedig kint minden csupa hó, és fagy, elüldögél a melegített vécéülőkén.

Azután albumra vadásztam, szerencsére nem volt, bizonytalan időre elnapolták, így gazdag maradhattam.

Majd megnéztem egy filmet, miután pár napja idetévedtem a várva várt Yeah! honlapjáról. Egyből egy régi, kedves emlék jutott az eszembe, lsd. alant. Mindenáron Neverwhere néven kerestem, de ez egy Gaiman könyv címe. Azután jöttek az Underkutyák, s meg is lett a cím (Neverhood). Mire nem jó az internet...

Mindezzel párhuzamosan, pusztán parából, betáraztam mindenféle rendű és rangú folyadékból, a hasamban zöldséglé lötyög citromos kólával. Levelekből kb. naprakészre gyúrtam magamat, aki kimaradt, annál tudatosan várom meg a jövő hétfőt.

Még tegnap volt, de három nagyon kellemes élmény: először is, kaptam egy újabb adag hochfantasie-t, másrészt, Lefe megtanulta egy írásomat, és még utána is tovább hízlalta a májamat, harmadrészt, ugyanezt tette (sans megtanulás) kedvenc buddhistám is, hasonló firkálmány kapcsán, és ez nekem jó volt. Vigyorogva aludtam el, és túl magamat.

Ma mondjuk volt iskola is, meg eső, de ezek kevésbé érdekesek.

Bright feltette élete első novelláját, és már az is Brightes.

Nekem is van valahol ilyesmi, emlékszem, este fél nyolc, vagy fél kilenc lehetett, amikor lelkendezve felolvastam, s a szüleim visszazavartak aludni. Arról szólt, hogy a világkormány elnöke be akarja jelenteni a világbékét, s félnek, mert a fél világ merényletet szervez ellene. Végül eljut a pódiumig, a merénylőket lekapcsolják a zsaruk, meg a killerek körülötte, erre fogja, és fejbelövi magát.

Megérkezett egy könyvcsomag, Frank Miller Sin Cityje még mindig zseniális, bár fekete-fehér, mégis tele van dinamikával, erotikával, erővel. Az @thena Inc. (The Manhunter Project) pedig egy nagyon fura dolog, gyönyörűen megrajzolt kiber, ilyen aranyköpésekkel, mint :

"Ezekután a nagy kérdés az, hogy tényleg szeretem a Diet Coke-t, vagy csak erre programoztak?"

De ezek után bejön a papírforma. Richard Morgan, már többen is elismerőleg említették, legutóbb Brainoiz, és erre ez vár rám a tizedik oldalon:

"That was when I had it. On Harlane's World, Kovacs is quiet a common name. Everyone knows how to pronounce it. This guy didn't. He was speaking a stretched form of the Amanglic they use on the World, but even allowing for that he was mangling the name badly, and the ending came out with a hard 'k' instead of the slavic 'ch'."

Slavic ch... chakazért sem...

Ettől függetlenül a könyv (legalábbis az első két százaléka) jó, kiváncsi vagyok, mit történik még Kovachunkkal.

S most megpróbálok behegeszteni egy cowboylányt, akiből inkább lett egy Marv, egy kutya, meg egy másik gyilkos lett, mert a t. rajongók nem tartanak föl könnyen kereshető és megtalálható oldalakat, ahonnan jól le tudnám nyúlni a képeket.

bang bang bang!
i'm a missing planet boy!
bang bang bang!
everything tastes of platinum!

Rendszertelen alvás, késve beesés vizsgákra, lapok teleírása ceruzával, mert azzal kell, a toll túl udvariatlan, ebéd a honfitárssal, cserebere, beszélgetés, kint ősz van, de süt a nap, jó őszidő, ajándékcsomag kinyomtatása nyomtatóval, ami fura pontokat csinál az ő-ből, meg az ű-ből, er-pont-b-pont-l, s én tudom, hogy ez erőből, szép ez a nyelv, így rejtjelezve is.

Zórád Ernő hangjában szomorúság bújkál, egy évszázad szomorúsága, talán arra gondol, jó lenne újrakezdeni, de otthon, a nála alig másfélszer-kétszer idősebb lámpák villanyfényében, amikor elment az újságíró, s maga maradt magára, csak végigsimítja ujjával a könyvespolc szélét, ránéz a lassan fakuló képekre a falon, leül a zongora elé, és elkezd játszani. Lehunyt szeme előtt képek peregnek, nem a Tabán, nem az a Tabán, amit megrajzolt, hanem napfény, csónakok a Városligeti tavon, mosolygó, fekete szemek, kezek, ujjak, kesztyűben, és rózsát fogva, fogak, ahogy fehéren villannak felé, s ő csak játszik, játszik, majd melléüt.

Zavartan néz körbe, nem érti, kintről mi az a furcsa zaj, majd rájön, autózúgás, szégyenlősen lecsukja a klaviatúra fedelét, és elballag hintaszékéig.

A gyomrom újra görcsben, bravó, bravó.

Sikerült az otthonomat átalakítani egy olyan rendelővé, vagy váróvá, ahol nincs óra, s te csak vársz, vársz, s hiába tudtad, hogy nem fog történni semmi félelmetes, a feszültség csak gyűlik odalent, olvasnál, de másfél sor után minden kifordul a kezedből, kint süt a nap, téged körülvesz a várakozás, és a négy faj, és egyszer majd szólnak, hogy "ketteske, kérem fáradjon beljebb", de körülötted ezer ajtó, az ezer ajtók találomra nyílnak, s amikor már azt hiszed, hogy te kerülnél sorra, akkor, látod a szemed sarkából, feláll mondjuk egy öreg bácsi, vagy akárki, szoval még a sorrend sem biztos, csak a várakozás.

S ilyenkor arra gondolsz, majd csak elütöd valamivel az időt, keresel valami hirtelen sokkolót, mondjuk az interneten, de ami ott "sokkoló" az nálad az undorító kategória, vagy feltűnően sok benne a Marilyn Manson, fordítottkereszt, pentagrama, és olyan komolyan veszik magukat, erre te altefnégy, meg google, s sosemvolt szavak után kutatsz, omwoong, keremez, erre talál is valamit, de csak név, és mindjárt megcsörren a telefon, de még nem.

Odakint persze, lsd. fent, ilyenkor süt a nap, a szél neki-nekifut az ablaküvegnek, be akar jönni, de te nem egeded, mert kint a helye.

A szemközti hegyek észrevétlenül kezdtek el lombhullatni, s te azért örülsz, hogy legalább várni van időd.

Elküldte: magamura / 11:19 de.

Az olvasónaplós lányról jut eszembe, hogy már régóta mocorog egy gondolat az agyamba, s ma ketté vált. Egy olvasónaplós résszé, meg egy talált gondolatok résszé, s elkezdtem megfogalmazni a bevezetőjét. Egy másik, szintén életbevágóan fontos tervnek pedig meg is írtam, csak mikor fogok vele végezni?

Nos, a mai nap is a befelé fordulásé volt. Szerencsére a postás kaparászását az ajtón még meghallottam, így lette egy Endless Nightom, s azt olvasgattam, meg kisérletezgettem a vanilliás-kakaós-fahéjas tejjel. A könyv önmagában is gyönyörű, mármint könyvkötészetileg, és akkor még a tartalomról nem is beszéltünk A kéthetedét (Despair-t s Delirium-ot) nem teljesen értettem, de teljesen tudatában vagyok, hogy nem is akarom teljesen megérteni. Addig jó nekem.



(Az mondjuk érdekes kérdés, hogy hogy kerülhet fel az amazon oldalára egy olyan tompa, elcsúszott scan, mintha én csináltam volna. Ezért kellett egy fura oldalról linkelni. Még mikor csak vártam a könyvre, beírtam a a japán google-ba, hogy Sandman, meg Endless Night, s erre egy japán leányzó olvasónaplója nyílik meg. Bárcsak tudnám honnan szerzi a könyveit.)


Találtam egy új magyar mangaoldalt. Lassú, de böngészgetem. Sehol sem találok semmi értelmeset a projectjeikről, pedig szeretném tudni, kire legyek mérges, hogy angolból fordítja a Blame!-t. Na jó, ez a negyedéig sem komoly, ráadásul meg is van az illető.

Gonosz kódok. Mindig elállítódnak, s akkor egyes hosszú ékezetek helyén kérdőjelek lesznek...

Ezalatt Magamura rácsodálkozik a világ sokszínűségére, s sznob lelkétől vezérelve lecsap mindenféle fhranszia meg lengyel kilencedik művészeti alkotás digitális változatára, majd ezt látja, s ledöbben:



Namost Endó Hiroki az egyik legjobb kortárs (kiberpunk-) manga rajzoló, s bár az angoloknak, vagy az amerikaiaknak nem volt annyi eszük, hogy lefordíttassák remekműveit, megtették ezt a németek, s talán még a franciák is. De hogy a lengyelek is olyan szerencsések legyenek, hogy saját nyelvükön olvashassák, ezt a dél-amerikában játszódó ultrarealisztikus poszt-Maszamune Sirói csodát, az nem ér.

Na jó, legyünk korrektek, a Mangaproject megpróbálkozott egy szkenlációval.

Vagy beolvasófordítással.

De akkor is.

Ma reggel a tükörbe nézve észrevettem, hogy már hetek óta nem borotválkozom. Azért nem fogy a borotvahab.

Na mindegy, így legalább magamra ölthettem a tipikus (közép-) keleteurópai stílust: szakáll, farmer, bakancs, és a jellegzetes, szlávos akcentus. Mr. Kovats Budapestről.

""Lófaszt, nehogy már, te vagy a Blade Runner! azonnal kövessen engem, bitte!"

Mondom, figyeljünk oda az akcentusra.

Mr. Kovats, miután tudatosította magát kovatsságáról, rájött, hogy újra meg kell tanulnia franciául. Egyrészt, mert szép az a nyelv, ahol a könyvsorozatok nem úgy jönnek egymás után, hogy volume 1, vol. 2, v3, hanem tome1, t2; másrészt valószínüleg az is segíthette döntésében, hogy élő, hús-vér franciát már több, mint egy éve nem látott.

Ezután Mr. Kovats, az ügynök (merthogy ilyenek ezek a poszthidegháborús Kovatsok: vagy titkosügynökből lesznek terroristákká, vagy maradnak ügynöknek, sosemvolt illúzióik szilánkokra hullásától döbbenten), elhatározza, hogy bemegy az egyetemre.

"Bemegyünk, elintézzük, amit kell, s két óra múlva már kint is vagyunk. Rutinmunka"-így Mr. Kovats, aki szegény nem tudja, hogy a valóságfilmek forgatókönyve szerint is az ilyen, s ehhez hasonló kijelentéseket ("Csak egy pohárral iszom", stb.) még a sikeres próféták sem vállalják be.

Az első percekben minden csendes: az alig egy óra késést biztosan időtörés szülte, de az előadóban fiatal, szintén szakállas tanár. "Magyarország? Itt az aláírása, comrade!"

Mondom, ha Kovatsban nem tengene túl a naivitás, már itt gyanút fogna: megvan az aláírás, le is adta, de minden simán, túl simán ment.

Ezután jöttek a bankok: az elsőt pusztán elavult rendszere miatt nem tudta munkára bírni, de a második érintőképernyője engedett, s e zseniális hackertechnikával Mr. Kovats aktuális vagyonkájának jelentős részétől sikeresen megszabadult.

Vágás, az utazás vissza az egyetemre nem érdekes, rutinkerekezés.

Következzék hát az ebéd, ahol kovatsügynökünk figyelme ellankadt, és ennek majdnem végzetes következménye lett.

Az ínycsiklandozó illatok sikeresen elkábították ahhoz, hogy ne vegye észre az ellenséges ügynök, az "angoltakarokgyakorolni, nemeszünkegyütt" közeledését.

Tányérbaboruló nyammogás helyett bájcsevej.

"Eddig a műszaki karon voltam, de idén inkább Edith Steinet hallgatok, vagyis pontosan egy órán olvassuk, németül."

"Ahh, a hivatástudat- gondolja Kovats- ahh, a jövőkép!!" Azután arra gondol, mennyire hasznos lenne egy olyan agyi beültetés, melynek segítségével szöveg futna a retinán, s az ilyen beszélgetések alatt valami kellemes olvasmánnyal lehetne elütni az időt.

"Egyébként pedig a kutyánk, aki elmúlt tíz éves, és télen be akar jönni, mit szólok hozzá, tudnék-e valami tanácsot adni..."

"Miért, ha én találkozok egy régészhallgatóval, egyből nekirontok, hogy ugyanmár, a nagymamám padlásán talált cseréptöredék, rajta a Korond '78 N. J. felirattal nem lehet-e véletlenül óasszír töredék, és szintén ugyanmár, nem lenne-e képes egy kis kormeghatározást csinálni, csak így távolból, ahhoz az izotóp-izés dologhoz nem is ragaszkodnék, csak úgy körübelül? Boncolni azt tudok, hozhatja a blökit!"-gondolja Mr. Kovats, de nem mondja ki.

"És ivartalanítottuk is, és nem gondolja, Mr. Kovats, hogy ez káros hatással lehet a hidegtűrésére?"

"Mikor volt az operáció?"

"Hát úgy, hogy kivették a méhét, és...."

"Szóval évekkel ezelőtt. Nem, nem gondolom."

"El kellene altatni, amíg még ilyen őszies az idő, akkor biztosan nem fázna télen"-gondolja Mr. Kovats, vagy legalábbis az a vörös, vasvillás miniatűr rajzfilm-Kovats, aki ott lebeg a bal füle mellett, de persze már megint nem mondja ki. Inkább mosolyog, az mindig beválik.

Mire végre mindkét tányér kiürül Mr. Kovats mehet a dolgára, ami azt jelenti, hogy bizonyos titkos és rendkívül bizalmas információt nyomtat ki a titkos és rendkívül izgalmas információk kinyomtatására szolgáló épületben, s már azt hiszi, hogy semmi különös nem történhet vele, amikor a nyomtatóból hirtelen, pontosabban fokozatosan, de előre eltervelt, kiszámított aljasságból kifogy a tinta.

Miután az "áttérés másik nyomtatóra" hadműveletet (kémiskolákban alaptananyag, az "Átülés másik székre idegen környezetben II." tantárgy során kötelező az elsajátítása) sikeresen végrehajtotta, Mr. Kovats elindul hazafele, ahol még bővíti kémkütyü-szettjét, egy szabadkezes sztereó fejkészlettel, ami igazából csak egy fülhallgató, mikrofonnal, majd még egy kis kerekezés, s otthon is van.

Itt levedli látszólagos Mr. Kovatságát, mindenesetre az akcentustól megszabadul, holnap reggelig, és elkezd darabokra cincálni, majd koponyájába tömködni mindenféle citrátköröket, valamint béta-oxidációs ciklusokat.

Hozzá meleg tejet iszik, s relatíve (34%) boldog.

Egyébként pedig, éjjel négykor ébredtem, fuldokló éhségre, valami sósra vágytam, magambatömtem több levélnyi szárított algát, a rizsfőzőben még langyos volt a rizs, íze furcsán keveredett a kannából, sietve töltött áfonyaízű teával, majd hiába túrtam bele magamat az ágyba, párnához, paplan alá, a továbbiakban minden furcsán alakult.

Győzött a menekülőreflex, az önsajnálat (régebben hipochondriát tanultam egy göndör fürtű, fekete szemű lélektől, de egy bizonyos ponton túl nem merészkedtem), az ablaküveg belülről párás volt, kívülről eső előtti ködös.

Nagy pohár gőzölgő italok, Tom Waits és egyébb kellemes zene, és józanodás a nem létező részegségből.

Azután persze elmentem a bankba, megígértem, hogy átutalok, de valamiért nem ment. Elvileg tudnom kellett volna a bankfiók nevét, de az ismeretlen maradt. Hazafele a postaládámban megtaláltam azt a csomagot, amit kifizettem volna. Micsoda gyermeki naivitás, gondoltam, honnan tudja, hogy fizetni fogok. Hiába semmiség neki. Azután rájöttem, hogy csak az email, és a postacímemet, a nevemet, és a telefonszámomat tudja. Micsoda gyermeki naivitás.

Úgyhogy most újabb zenék, újabb gőzölgő italok, s két kötetnyi Tank Girl, pedig a délelőtt sem volt sokkal több, mint bele-bele firkantás a jegyzőkönyvbe, és Warren Ellis, minden formában és mennyiségben.

Pl. az artbombon, a Superidol. Nézegessétek az artbombot. Mert jó.

Ez a nap már az ördögé.

Egy nap, amikor az ember nem csinál semmit, egy elveszett nap.

Egy nap, amit az ember magányosan tölt, egy elveszett nap

Egy nap, amikor az ember nem mosolyog, egy elveszett nap.

Egy nap, amikor az ember nem csal mosolyt más arcára, egy elveszett nap.

S egy nap, amikor az ember nem olvas egy sort sem, az az egy nap, egy igazán elveszett nap.

Ez még nem az a nap.

Még nem.

Hát, lassan véget ér a háromnapos hétvége, a háromból úgy másfél-kettő sikerült, bár még van hátra jópár óra.

A "ráadás", mármint combseben gyógyulás beindítása túl jól sikerült, most jöttem rá, hogy a heg elég jól összecsípte-húzta a bőrt, így bátran jelentkezhetnék a Hülye Járások Minisztériumába.

Egy liter tea után folytatás, és nagymosás, éjfélig, s azon túl is.

A gép, köszöni szépen, él és virul, már csak némi simításra lesz szükség, s frissebb lesz, mint újkorában.

Kaptam egy kellemes kézirata-ajándékot, most azt böngészgetem, miközben azért arra is figyelek, hogy Carlo Maria Martini miként levelezget Umberto Ecoval, és ebben az a legjobb, hogy igazából egyikkel sem tudok egyetérteni, csak udvarias kásakerülgetésnek tűnik ezidáig az egész. Bár lehet, hogy ez lenne a helyes, s követendő viselkedés, nem tudom. Inkább fájjon az igazság, minthogy kegyeletből eltitkolják, de lehet, hogy ezzel csak én vagyok így, pusztán azért, mert a fájós féléből még nem kaptam eleget.

Emelett linkajánló, ingyenes, letölthető szótár azoknak, akiket érdekel a felkelő nap országa, és bírják az ángélus nyelvet:

Personal Dictionary.

Edit: mármint, a felkelő nap országának a nyelve is érdekli őket, s a kandzsi-fu sem hagyja őket (szóismétlés, de belegabalyodtam) cserben.

Mindezidáig archiváltam, meg sosemlátott képeket, sosemhallgatott zenéket törölgettem, de most készen vagyok, nagy levegő, és rátenyerelés a mégnagyobb piros gombra.

Remélem a rendszer még ma összedől, s főnixként újjáéled poraiból.

Ha nem, akkor úgysem tudom megírni, miért nem.

Amit még észrevettem, az az, hogy tegnap hajnalban hackerek látogattak meg engem, vagy a számlálót, mindenesetre bántották a scriptet, de most már meggyógyult. Viszont ha ide jöttek, s más csúnya dolgot nem csináltak, akkor még rendesek voltak.

Ma orosznak néztek. Ami azért egy fokkal közelebb van az igazsághoz, mint az, hogy a múlt héten meg koreainak.

Furák az emberek.

Mindemellett láttam egy fekete macskát, aki egy szürke egeret tartott a fogai között, és nyulakat megszégyenítő ugrásokkal kommandózott tova a zöld aljnövényzetben.

A háttérben meg Karády Katalin szól, ideális zene a még mélyebb honvággyal kevert magambaforduláshoz.

Mindenesetre háromnapos hétvége, gőzerővel, három, egymást részben kizáró elfoglaltsággal.

A "hónap végéig" rendelkezésre álló készpénztartalék felét már megint papírra költöm, a másikból pedig mosok, mosok, vagy, ha nem lesz elég, akkor kézzel. Nem csak kenyérrel él az ember.

A helyzet ennél sokkal kellemesebb, az iskolai menzán még mindig annyit ehetek, amennyit csak akarok, és tíz napig még csak nem köszönt be a tél.

Elolvastam a Planetaryt, s szintén kellemes volt, főleg a második, hongkongi epizód.

Morinaga Biscuit Drink Selection

Csokidarabos süti & banános gyömbér

Csokoládé és banán. Harmóniájuk oly természetes, hogy el sem tudnánk képzelni a banánparfét csokoládéöntet nélkül.
Mit szólna hozzá, ha csokis süteményünkhöz banános gyömbérlevet kínálnánk?

Egy pohárba fél rúd banánt (50g) helyezünk, majd jól összetörjük. Egy evőkanál tejet adunk hozzá, s jól elkeverjük, majd a kellően lehűtött gyömbért föléöntjük, s már készen is vagyunk.

Akkor most emlékeztető, önmagamnak.

Kedves önmagam!

Újabban azt vettem észre, hogy egyre inkább előtörnek a saját rövidtávú kényelmedet szolgáló, ember- s problémamegoldó magatartási formák.

Bár némi jelét látom, hogy aktívan kűzdesz mindezek ellen, mégis, úgy vélem, az elmúlt két napban kétszer is kudarcot vallottál.

Pedig itt fontos dolgokról van szó, nem működik örökké a "Hagyjatok már békén!" , és az eredmény nem pillanatnyi világszétesés lesz, hanem nagy, pofára.

Az sem megengedhető, hogy újabban nélkülözöl mindenfajta rendrakó-motívációt, s nevetséges nézni, ahogy behúzódsz a fél-futonnyi helyedre éjjelente. Igen, az embriópóznak ez is elég, de egyrészt normális ember normális ágyon-stb.-n alszik, másrészt, még le sem esett a hó.

Hahó!

Még változtathatsz rajta, tedd meg!

Később úgyis csak bánni fogod, ha nem....

Nekikészülődés valami hosszabbnak, addig is egy kis külalak-pofozgatás. Innen eljutottam ide. A linkelt novellát elolvastam, meg találtam egy másikat, amit viszont hiába nyomtattam ki, valamiért minden szót új sorba kezdett. Egy fura vers lett belőle, amin nagyon meg fog lepődni az az illető, aki előttem nyomtatott a hálózati nyomtatón, s elvitte az én első lapomat az ő utolsó lapjaként.

Lapoz, lapoz, lapoz, s az utolsó lapon egy angol szöveg, oszlopba rendezve, csak a cím egy sorban: I killed a pig

S mivel ennyire bejött a Die Punny Humans, úgy gondoltam, itt a helye a világszőttes talán egyik legbizarrabb levlistájának, a Neocassnak is. A lista nem tartalmaz mást, mint a legendás Patrick Spacek betegebbnél betegebb novelláit, és hírfeldolgozásait. Hogy miért legendás? Hát ezért: The Parking Lot Is Full . És már mindjárt kész az új project (tervmunka-magyarítási mód on)...

S egy utolsó, két "keresem":

Ha megtaláltad, akkor légy szíves, üzenj!

Az első egy idézet, evidens, de nem tudom lenyomozni, már évek óta:

"...És seregestűl jöttek, és lovastúl, és lovaik szőre fekete volt..."

Ha senki sem jelentkezik érte, lestipi-stopizom!

A másik pedig egy jelenet, vagy film, vagy könyv, vagy egészmás, de sajna az emlékeim elkeveredtek, saját emlékek kavarognak a fejembe mások saját emlékeivel, néha nekiütköznek sosemvolt emlékeknek, vagy a mélyben kopulálnak, hogy új, idegen emlékként bukkanjanak fel a tudat felszínére.

Itt egy emberke tér be egy bisztróba, és csak egy pohár forró vizet kér. Gyufásdobozból használt teafiltert tesz bele, de a pultosnéni megkönyörül rajta, ad neki pitét, meg talán zöldborsóköretes húst is, de azt már a saját adagjából.

Fertőzőpost: hehehe, igaz, hogy segítséggel, de sikerült terjeszteni a ragályt, mindenki Transmetet olvas...

(Ez a post egy fontos logisztikai kérdést is felvet: előbb illik elolvasni a többieket, majd időben utánuk írni, esetleg parciálisan reflektálni, vagy éppen ellenkezőleg, pont fordítva, esetleg teljesen mindegy?)

Ma megint az egyetemi menzán étkeztem, s szembejött a "másik magyar", karib barátnéjával.

Azután ezt megpróbáltam elmagyarázni... ugye, hogy van olyan szó, hogy mezoamerika? (Karibi sajna nincs, csak karib... :( )

Hazafele versenyeztem egy másik kerékpárossal, de csalt. Nápaj létére áthajtott a piroson. Én ilyet sohasem csinálnék.

Lehet, hogy ő nem tudta, hogy versenyzünk, s nem direkt nem volt fair?

Magamura és a tüzes víz, part one.

Levest készítettem. Tettem bele tésztát, hogy legyen benne legalább valami. A levesestál lebillent. Sikerült elkapnom, s az asztal, valamint a bal combom közé szorítani a forró, tésztával bélelt levesestányért.

A kéttenyérny vörös folt hamar lelohadt, hála talán a Fenistil gélnek, de ahol lefőtt a fölső rétege a bőrnek, ott kb. húsz percen belül mindenféle folyadék gyűlt föl benne, amiben lubickáltak immunrendszerem jelesebbnél jelesebb képviselői.

Namost egyrészt, alvás közben forgolódik az ember, meg hasonlók, úgyhogy naná, hogy kifakadt, másrészt hála annak, hogy azért a nadrágviselés még elég általános társadalmi szokás, hegedni sem heged.

Mondjuk ma már megkínáltam egy kis ginnel (ami majdnem annyira multifunkciós folyadék nálam, mint afrikavadászéknál a whisky), s úgy néz ki, ezt szereti...

Gyönyörű, vécépapírguriga-kartonhengerének megfelelő átmérőjével rendelkezik, s elkezdett gyógyulni.

Tüzes víz2.

Ez már hétfő, s ahogy este vigasztalom magam (miért kell nekem teljesen fölöslegesen unalmas gyakorlatokra járnom, ahol ráadásul a csoportom úgy kinyír két patit, mint a pinty, meg sem várva az óra végét, amikor ezt kíméletesebben tettük volna meg, miért van hideg, stb. ), szóval felteszek egy finom teát.

Mármint csak a melegvíz részét, bőven, hogy jusson a kannába is, meg majd a pohárba is, merthogy rájöttem, hogy előbb utóbb elfogynak a páros számú teaizek, s ha a filternél akarok maradni, akkor már most bele kell kezdenem az egypohár-egyfilter metódusba.

Nyugodt percek, írta a csomag, és én elbizonytalanodtam, hogy akkor kell-e meginnom, amikor nyugodt percekre lenne szükségem, vagy amikor már eleve van belőle sok, akkor kell a teába oldani eme perceket.

Nos, a túltelített teafőző előbb füttyent egyet, majd elkezdi pöködni a forró vizet- egyenesen a gázgombra! Vagy tekerentyűre, vagy mi a neve. Engem ez sem tartott vissza, nosza, forró víz, s gőzfelhőbe nyúlva eltekertem az eltekernivalókat, ezáltal hirtelen hülésre késztetve a gaz tüzes vizet!

Magamura:Tüzesvíz: X

Levettem két linket. Ritkán van rajtuk új, s érdekes információ.

"Szóval nekem kivételesen bejön."

És ez nekem több, mint elég.... :D

Köszönöm!

Tapírsikoly

Voltam állatkertben, és még mindig jó állatkertbe járni, habár itt nem árulnak perecet.

Megtudtam, hogy a halászsas bőg, a tapír meg gyerekhangon sikoltozik.

Hallottam még oroszlánbőgést is.

Érdekes, hogy az emberke legtöbbje a majomketrecnél gyűlt össze.

Voltak lepkék (nagyon jó ötlet a lepkeház, kíváncsi vagyok hogy fog kinézni méteres hóval takarva, albínó kélgyók, háromszarvú szarvas (ok, volt két agancsa, meg egy harmadik, korcs, és egy szarva sem...), frissen vedlett anakonda, hópárduc, aki szintén vedlett, s emiatt úgy nézett ki, mint aki valaki másnak a bundájába bújt, s teve, akinek vérzett az első tappancsa.

Megtudtam, hogy az indiai elefántnak elől öt, hátul csak négy lábujja van.

Szóval voltam állatkertben, még a varjak is majdnem megtámadtak, és jó volt.

Hazafele patak csobogott mellettem, s az égben lebegő ösvény esőmosta fadeszkáira vörösre száradt fenyőágak hulltak.

Fura dolog ez az egész. Az ember persze nem magának írja, mert akkor mehetne kis fekete könyvecskékbe, merített papírra, s meg lehetne hagyni, hogy amolyan utolsó tűzáldozatként az ember halála után égessék el az egészet. De mégis, most, hogy észrevettek, megtorpantam. Félek. Mindent, amit leírok, úgy hiszem, újra el kell olvasnom. Nem mintha olyan nagy titkok lennének benne, hanem mert fennáll a veszélye, hogy egy idő múlva már nem én, hanem egy mesterkélt póz gyárt ide pszeudoőszinte álgondolatokat.

Azért remélem, ez hamar elmúlik.

Holnap állatkertbe megyek.

Emberek II

Van, amikor az ember évek múlva kap csak a fejéhez. Pl. én is bőszen cserélgettem linkeket, meg hasonlókat Whoisnottal, mindenféle fórumokon, s csak sokkal később, egy angol nyelvű cikk újraolvasásakor derült ki, ki is áll a rejtélyes W.I.N. mögött. Mint megtudtam, ez csak számomra volt új. Azután az is feltűnt, hogy bloggot is vezet. Vagy blogzik, vagy mi a helyes kifejezés. S ennek meg az lett a vége, hogy "kicsaltam" tőle egy töredéket, s nem adtam cserébe véleményt. Pedig tényleg nem felejtettem el.

Aki még jobban megkevert, az Brainoiz. Róla pl. egész sokáig hittem, hogy tudom, igazából ki. Csak azután túl sokat, s túl furcsán kezdett el vitatkozni az általam önmagának vélt önmagával. Majd, mielőtt élőben is találkoztunk volna, a változatosság kedvéért még összetévesztettem Whoisnottal, mert miért ne. Pár percen múlt, hogy nem buktam le.

S vannak, akiknek csak a blogját olvasom. TörökSzofi benne van a magyar blogok kötelező olvasmányában, nomeg, szintén ösztöndíjas, szintén külföldön. Mondjuk magasabb szinten, de akkor is.

Tőle találtam el Galadrealhoz, aki egy csomó helyzetre teljesen másképpen, mégis furán ismerősen reagál.

Hát velük bővült az emberek. A kettő csak a jegyzőkönyv miatt került ide, rangsorolni felesleges.

Esik az eső, én meg a lovamat ringatom itt a gép előtt ülve. Kaptam jó híreket, meg azért este még emlékszik a bal hátsó.

Van, aki elvált egy évre, és csak az utazás előtti napon esett le neki. Pedig az nem is olyan sok idő. Van, aki föladja, de őt már írtam. Van, akit nagyon félreértettem, vagyis nagyon bután néztem ki a fejemből, amikor észre kellett volna vennem. mint abban a bizonyos Far Sideban "férgek vannak a fejemben és átveszik az irányítást, segítség". Csakhogy ez nem vicces, hanem komoly.

Túl sok segélykiáltás van ezen a bolygón, ha fehéreskék fényben villannának az égre, akkor az éjszakai Föld telis tele lenne furábbnál fura segélykiáltás-mintázatokkal. Ha lennének vörös segítségvillámzatok, és mindenki külön-külön csak egy fehér fénysugárra összpontosítana, de idejében, már akkor, amikor még csak icipici, akkor hamarosan vörösbe ragyogna a táj. És megint lenne valami, amit elfelejtenénk, mi is valójában, s ez magával rántaná a vörös fényeket is, s újra sötét lenne az éjszaka.

Tegnap meglátogattak a rendőrbácsik, hogy hangoskodom. Pedig nem is. Bár lehet, hogy annyira eltompítottam az érzékeimet, hogy hagytam nappali hangerőn pörögni a CD-t, pedig este lett.

Hiába, no, híreket vártam. Fontos híreket.

Azután reggel jöttek meg. És jók voltak. Bár ez még csak egy csata, szerintem meg lesz a háború is.

Reggel összekaparásztam magam, azután találkoztam két szempaial, szótár az üzenet végén. A. hasonló cipőben jár, mint én, de mivel jogot tanítanak neki politológia helyett, nem vállalja be az utolsó évet. Megy haza Braziliába. Vagy előtte "Amerikába", mármint az egyesültbe, meg államokba, hogy ott házasodjon, vagy mi a szösz. Egészségére.

G. pedig élvezi az életet, marad, kutatni fog.

A fogjavító üzemben (volt vagy kb. 60 fogorvosi szék egymás mellett) ideiglenesen segítettek, de fő a hűség. Kedvenc fogorvosom majd megoldja.

Ezekután én tényleg nem magamnak nézelődtem, mondhatni, megbízásból, de a vége mégis az lett, hogy addig is, míg meg nem érkeznek a verekedős babáim, vettem magamnak egy ilyet. Mindig azt terveztem, hogy lesz egy Barbie lovam. Ez lett belőle. Hatalmas, s lehet vágtatásra állítani a patáját.

Mindig tervezgetek egy "Emberek II."-t, de ma sem.

Mindig megszívom ezzel a háttérképpel.

A magányos hős gótul a kiugró rozsdatüskén (Blame!) az egyedi naptárrész miatt volt ronda. A cserébe jövő, szintén Blame! szilikonlények egy idő múlva fenyegetően álltak. A Priest főpapja Amynak nem tetszett, ahogy egy szellem éppen gerinctövön és -túl ragadja. A bikinis mellékletre készített, vérpatakból kiemelkedő gótleányzó (szintén Cutomi, szintén Nihei) meg túl túl volt, hogy az legyen hátul, így maradt Endo Hiroki Eden sorozata, de valljuk be, elég nevetséges egy nem éppen fejlett mammaliákkal felvértezet leányzót kirakni a háttérben, pláne, ha mások is látják a gépet, pláne, ha csak mi tudjuk, hoggy kiborg a leányka. Szóval maradt a legújabb változat, Transmet.

A kétharmada fekete, s legalább hatszor jön elő:
I HATE IT HERE.

Nem mintha I annyira hate it here, de néha igen. Mert nélküle. Mert nélküled.

R.

Hardcore mód on.

A kettes szám bűvöletében élek. Két Demalgon, két deci cidre (csakis száraz), két deci Jim Beam ("csak az aláírásommal együtt tekinthető eredetinek").

Osmosis Jones elterelte a figyelmet, ahh, mikor volt egyszer, holnem az élet...

Kellemes bódultság helyett kellemetlen fájdalom, úgy kb. ma egész nap. Ha a transzhumanizmus tartalmazná a modulárisan, fillérekért osztogatott csereinplantot, úgy befizetnék rá. Ide nekünk JCG világát!

Kell nekem élőkapcsolni itt a világszőttesen. Kijött a Felaheen, a harmadik arabeszk. Újabb article a mikulás "majd egyszer valahonnan pénz fog születni" project által szponzorált puttonyába.

Vissza a megkezdett mederbe: azért az kellemes lenne a civilizáció szemetével amúgy is teleszórt valóságban, ha mindenféle kiber nélkül is le lehetne csavarni a fájdalmat, ha alkoholt pláne, de egyebeket is tartalmazna egy éjjelnappali, egyszer használhatós, steril, tű nélküli csodatapaszokat, hőre szilárduló rögzitett pengéseket, fájdalom-szinesztázokat (ezeket mondjuk a klasszikus tarkókapcsolatra lehetne kötni,s X óráig a fájdalomérzet helyett vörös színbe ragyognák be a látókérget).

Apropó, CP: hála a GITS:SAC-nak, kezdem megszokni, hogy nem rock'n'roll dübörög a háttérből, hanem a dob meg a basszus, pláne, ha ezt japán zeneszerzőtől kapom, viszont lengyel/orosz kórussal. Mondjuk ehhez kellett MLWTTKK, meg sok minden más is.

Kinek kell az új Mátrix, ha mindjárt itt a GITS2? (ahh, költői kérdések a vakvilágba. Nem érdemes összevissza írni)

Még vér és bél:
(mondatpofozgatás/önszuggesztió)

Cut up, és Bierce, vérmágia, s giccshatár, légyszíves, ne löttyé, koktéllá rázódj össze!

Ezenkívűl volt még egy gyógyszermentes vizsga, a fene tudja. Legalább lesz mire fognom.

Most viszont feszült várakozás.

Aláírnám, de minek.