Örököröm

Meg még azt történt, hogy éppen kívülről láttam képzelt magamat, ami mostanában valamiért hajhullatós, és ketrec sarkában kuporgó állat, és sós sültkrumplit ettem, és a szemközti asztalnál (bár egy pavilon válaszott el minket, ám a szavak mégis megérkeztek) ott ült a fiú, és a lány, és még a matematika-könyvet is kikészítették, talán nem merték maguknak sem bevallani, hogy itt már nem az egy meg egy az kettő folyik, hanem a félből meg másik félből az egésszé kovácsolódás, és utóbb zavartan kérdezték maguktol, hogy hogy és akkor most már mi... szóval mi lesz velünk, ami már nem matematika, mert abból már semmi. Mérutomo, azaz mail-barát, vagy valami szociálisabb, gondolokoztak, s nagyokat hallgattak. Kint meg mindeközben hideg volt, és fújt a szél.

Nomeg, rájöttem, hogy milyen fura a világ, amikor még az ember kicsi, akkor igazából nagy, és nagy a világ is, de azután elkezd növekedni, és a világ elkezd összemenni, és az összement világban önmaga is összemegy, s mire nagy lesz, már jelentéktelen ponttá csomósul egy picike bolygón.

Hercegnek növünk fel, s istállószolgaként végezzük.

S ezen az sem segít, ha már megint sikerült olyan hülye helyzetben elaludnom, hogy még mindig fáj tőle a derekam, hogy sikerült blokádot emelnem a meleg levegő útjába, így nem tud elfutni a szoba távolabbi sarkába, s pont az abalak előtt képez hőcsapdát, hogy a tegnapi meglepetést nem nézték volna ki belőlem, pedig, pedig.

Visszafele felfejtem a múlttá váló mai napot.

Először is nekiálltam tejbegrízt főzni, mire szőrén-szálán eltűnt másfél kiló gríz. Ami itt, rizsfalóknál igencsak drága kincs (is) ("Kéne, ha volna, ha lenne a boltban, De nem kapható és nincs, nincs, nincs, nincs.") Ellenben találtam egy instant változatot (lsd. még levesek készülnek porból /így lettem én is egy új kor etc.). Na, ebből lett a folyékony tejbegríz, aminek kicsit vaniliás mellékíze távolról madártejre emlékeztetett.

Eszembe jutott egy régesrégi nyár, ahol mint ügyeletes raj tejbegrízt főztünk, de elszámoltuk magunkat, és a köjáltól rettegő tábori vezetőség pusztulásra ítélte a maradékot. Két marékkal szórtam szegény eledelt a komposztra, szomorú, de egyben vidám, és fura érzés volt a langymeleg közegben tapicskolni.

Erről meg egy rizsmosás jutott az eszembe, nem tudtam felismerni a szerepeket, lehet, hogy kibökték a szememet a jelek, én csak boldog voltam.

Megjött a postás is, kit tegnap hiába vártam. És elkárhoztam, megvettem életem első dódzsinsijét. Ez elvileg kezdő képregényrajzolók (mangakák) által összedobott hobbimagazin, de már a legtöbben iszonyú profi cuccokat hoznak össze.

A lényeg persze egy hat oldalas Cutomu Nihei novella volt, de a közeg (iskoláslány és óriáskecskebéka násza, középiskolás rockzenekarok, és egy érdekes, kissé Amano (lsd. Szász Endre, vagy Károly) stílusú rajzoló is sokkoló élmény volt.

Ugrás tegnapra: letudtam a karácsonyi vásárlás nagyobbik részét, s mivel ösztönből jött, én magam is meglepődtem rajta. Meg találtam egy Moebius/Tanigucsi Dzsiró mangát, és ezzel a képregényes történeteknek vége.

Reggel arra ébredtem, hogy hideg van, és tizenegy, és arról álmodok, hogy fél pár cipőben állok TÁ bronzplakettje előtt, és ott van velem olyanvalaki, úgy, aki, s ahogy sohasem.

"Jack in, jack out, az öreg rutin"

Évek óta kavarog ez a dolog a fejemben, nem tudom hova tenni, nem tudom, ki mondta, ha összpontosítok, az öreg Burroughs mérgektől fáradt hangja beszél mindenféle papokról, alatta Kurt Cobain penget, gyűri az elektromos gitárt, pedig ez inkább Gibson...

Nocsak, nocsak, nullázott a számláló? Fura, fura, fura.

Mesélek még a Snow Crashról is, mert hasonló. A snowcrash az a rendszerösszeomlás, amikor hangyafoci, vagy alternatív esetben hangyafoci-pillanatkép marad a programból. Legalábbis a hasonló című Neal Stephenson könyv szerint, ami zseniális, de erről majd később, máskor. Szóval mostanában ilyeneket produkál a Netscapem, azzal az apró trükkel kombinálva, hogy fagyás előtt fekete keretet ad a tagoknak, csekkbokszoknak, stb. Ha ilyenkor gyorsan lelövi az ember a programot, akkor újra feltámasztható, de ha nem, akkor totál fagyás, alternatív kékhalál, s a feltámadó rendszer semmire sem emlékszik. Úgyhogy már fejből tudom a látogatott oldalak címeit, egyet nem, de az csak szám, mindenesetre rászokási tünetek, ezerrel. Megyek is kiszellőztetni az agyamat.

Hát nem egy szépséges szörnyeteg?

Az ára viszont rettenetes. Ebből is majd egyszer lett...

Tegnap megvolt az első naháteztazértmégse, töröltem egy bejegyzést. Nu melltartókról volt szó benne.

Meg rájöttem, hogy hiába napló, vagy mi is ez, azért helyesen írni, meg odafigyelni az elgépelésekre, az nem lenne nagy kunszt. Úgyhogy amit ezután elrontok, az nem a sietséget, engem minősít.

Kaptam Amorf Ördögöket, de annyira fura egyvelege a viccesnek, a hallgathatónak, és nagyon jónak, hogy nem is tudom hova tenni. Befejeztem végre az Alternate Carbont is, mármint ezt már ma, a fürdőkádban, pedig tegnap akartam. A tegnapi napom furán alakult. Hazajöttem, beültem a fotelembe, felpolcoltam a lábamat, kis házikabátomat fordítva, mint egy kényszerzubbonyt magamra öltöttem, egyszer fölébredtem arra, hogy kikapcsoljam a Relaxa-módszerré vált King-felolvasást, egyszer meg arra, hogy este van, és hideg.

Most meg kiderült, hogy a hét közepén sielni hívnak. Egyre sürgősebbé válik a cipő beszerzése, a hó már megérkezett.

A baj csak az, hogy az általam kinézett Beast egyrészt egy vagyon, másrészt nem találom sehol.

Aktuális: remeg a föld, úgy látszik, ez már általános lesz, ha vizsgára készülök, s csak abban reménykedek, hogyha igazán gázosan mennének a dolgok, akkor rám csak egy viszonylag könnyű szerkezetű födém pottyan, bár ezalól is bemásznék az asztal alá. Úgy érzem magam, mint egy általános iskolás (ha összedől az egyetem, nem kell holnap bemenni, bárcsak, bárcsak), de ahol harmadik szintű víruslabort és sugárzóanyagokat tartanak, azt csak megépítik valahogy...

Ma viszont kifogok rajta, nem fog álomból felriasztani, mert kihagyom a REM és nonREM fázisokat.

A lenti könyv egy konferenciáról készült, a konferencia igen komoly lehetett, volt angol szlogenje is: "Don't trust under 80", hát igen, ezek a mai fiatalok, amikor egy hetvenéves csitri is hiheti azt, hogy ő már eleget élt...

Süt a nap, meleg foltot rajzol a padlóra, letörli az ablak arcáról az odacsapódott párát, a háttérben Bob Marley énekel a pozitív rezgésekről, reggel van.

Csak a fokhagymaszagot nem tudom hova tenni. Biztosan valami főzzünk sokat, jót, és egészségeset nekibuzdulás maradványa.

Ma egész nap rendezkedtem, csak a postás riasztott fel: nemcsak hogy csomagot hozott, még képes volt benyitni is (én meg képes voltam nem bezárni az ajtót), szerencse, hogy a nadrágot már fölrángattam magamra. Ami még furcsa volt benne, az a műanyag védősisak. Ezt építőmunkásokon látni, már azokon is nevetséges, ahogy bőszen ássák a negyven centi mély alapot, s közben ott feszül rajtuk a kobakvédő, hátha a hátuk mögött véletlenül felhúznak egy emeletet, és onnan a fejükre ejtenek valamit. Téglát nem, mert ugye azt nem használnak, de valami ellen csak védenie kell a sisaknak.

Tegnap óta próbáltam levelezni de kellemes fagyásokkal szórakoztatott a gép, nem sikerült, pedig innen (lásd oldalt) megint egy kellemes csemegét kaptam, nem is beszélve a telefonhívásokról, amire szintén levélben válaszoltam volna.

Szóval, idézet:

"Én igazából az első sorozatgyilkos blogra várok, amelyben egy gyötrődő blogger feljegyzéseit olvashatjuk, ahogy hiába kűzd önmagával, hogy ne daraboljon föl egy újabb tinédzsert és ne készítsen ismét maszkot áldozata arcbőréből. Te is tudod, hogy nem kell sokáig várnunk."

Bár nem sorozatgyilkos, de feltehetőleg hamarosan egy közel hasonló kaliberű blogger születik. Igen, ha visszanézel, Rólad van szó. ;) Hajrá!

Valamint, volt még egy hasznos link is, Ázsia középhaladóknak. Ha vonakondnál a linkre kattintani, csak annyit mondok: japán iskoláslányok és cicák.

Death monnyon le!
(nerdstuff)

A képregények világában sokáig Gaiman Deathje volt a gótleányzó. Ez azonban megváltozott, amint megjelent a Runaways, és Nico. Saját maga varrta ruhák, fekete körömlakk, mangahaj és japán cicaszemek, kell ennél több? Azt a két évet, amíg tizennyolc nem lesz, meg fél lábon is kibírjuk.

Jó reggelt!

A BME (nem a Műszaki) japán változatának aktuális logója. Betegesen aranyos, vagy aranyosan beteges?

Még tegnapelőtt volt, vagy tegnap, hogy nagy dolgokba kezdtem, vettem például két gombolyag spárgát, és igazi spárgaszövő pókként kötöttem egy aljat a fotelemnek, mert az meg beszakadt, én meg mindig kiestem (beestem) belőle, lefele.

Jól sikerült, s közben Pratchettet hallgattam rádiójátéknak.

A spárga összeszúrta a kezemet, mert ez nem valami jó féle spárga, mint otthon, hanem amolyan szedett-vedett kenderkötelecske.

De a szék működik, s még nem szakadt újra le.

Voltam boltban is, vicces, hogy keddenként adnak száz jen kedvezményt, de öt darab húszjenes matrica formájában, vagyis, legalább öt dolgot kell venni, s ragaszgatni, hogy olcsóbb legyen. Vettem, ragasztgattam. Amúgy is vettem volna, de lehet, hogy csak négy dolgod. Működik.

Meg intézkedtem könyvügyben, büszke voltam magamra, bár persze késtem, mint mindig.

Megint filmet néztem, most a Sindzsukui alvilág: a kínaimaffia-háborút.
A Kilikóra emlékeztetett, csak itt a kemény zsaru volt a félvér. Az utóbbi képregény, a változatosság kedvéért, az a fajta, amikor az utolsó oldalt meglátva csak nézünk magunk elé, hogy akkor most mi is van?

Nem baj, fél év múlva leesik.

Lette egy növényem is, ajándék, csak még hónapokig nem adom oda. A többi növényt, amit hazahoztam, már megettem.

Fontosabb dolgok is lennének, de csak a gyomorszorítás marad meg, amitől elmegy minden energia.

Ma kaptam csomagot, öcsém küldött CDt, elágazik a zenei ízlésünk, de még van közös pont, beszakadt a fotelem, fejben már gyönyörűen beszőttem mindenféle spárgával, amit még meg kell venni, egyszerűbb lesz, mint újravarrni a huzatot.

Tegnapelőtt megnéztem a Tokio Dekadence-t, amiről kiderült, hogy Topáz, s Murakami Rjú csinálta.

Amy szereti Murakami Rjút.

Én még mindig nem szeretem az SM-t, nem kompatibilis az aiki-val. Vel.

Viszont azt alig tudom kivárni, míg végre leesik az első hó, majd a második, s a többi, etc., etc. s végre megveszem a sícipőt, s jönnek a hegyek.

Addig csak nézek, csak nézek.

Az ablaküveg párában fürdik, sikerült bepakolnom az itókámat a f?t?test elé, s odalent azzal az öreg nénivel, aki szerintem már régóta szeretett volna velem cseverészni, beszélgettünk arról, hogy milyen jó dolog is az, hogy leányunokája Torontóban tölt három hónapot. Ami tényleg nagy szó, bár angolul megtanulni, azt sajnos nem fog. Most írt egy volt osztálytársam, szintén nyelvtanulás, ezúttal London, és legalább nyolc évnyi tapasztalat, de abba a pár sorba sikerült belegyömöszölnie egy csomó hibát.

De majd csak belerázódik. Nem tudom, hogy szívesebben lennék-e Londonban. Talán nem.

A háttérképemet "végre intellektuálisra" cseréltem, bár szerintem a képregényesekkel sem volt túl sok gond. De a Hermelines hölgy, az a hermelines hölgy.

Szintén a valahol lent belinkelt kínai képtárból.

"Megbántottad.... s csak azért, mert te össze vagy törve, nem jelenti azt, hogy mindenki más is... természetesen, azt sem jelenti, hogy ők még egyben vannak..."

A keret csak esetleges, felül egy redRobe részlet Jon Courtenay Grimwoodtól, alul pedig Gaiman, Neverwhere.

Csak azért, mert megtaláltam.

Tegnap kulturális esemény hegyek, MM szülinapja, s jól elfelejtettem. Azért azt élvezem, hogy néha mesés helyekre jutok el, mint pl. egyszer, régen, hostessbárba egy buddhista templomszolgával, és CG-grafikus, enyhén gátlásos fiával.
Saját apád előtt bájcsevegni fülöpszigeteki importlányokkal, lehet, hogy nekem is túl sok lett volna.

Most pedig a jeges novemberi éjszakában egy kihaltnak tűnő mellékutcába fordultunk be. Sehol semmi fény, csupán egy kicsiny házikó ajtaja előtt világított a vörös lampion, jelezve, hogy odabent meleget, ételt, s italt találunk. Belépve kicsiny söntéspult fogadott, ahol teltház esetén is legfeljebb nyolc ember tudott volna leülni. A magamfajta gaidzsin eleve nem mer ilyen helyre beszédelegni, ki tudja, mi történik, ha pont a helyi öregbácsik főnökének a törzshelyére ül. De minket nem is odalent vártak. Egy icipici lépcsőn feljuthattunk a második emeletre, ahol egy hat tatamis terem tárult elénk (összehasonlításképpen: az én "lakásom" tíz tatamis). Forró szakét és sört ittunk, baconszalonnába tekert gombát, sült paprikát, és mindenféle saslikot/cigánypecsenyét/jakitorit (az utóbbi az autentikus elnevezés, a lényeg, hogy mininyárson sült falatkákat) eszegettünk.

Előtte még beszereztem egy telefont, otthonra, vonalasat.

Ma pedig óriási bödön kakaókat főztem, filmeket néztem, elolvastam a Nikopol trilógiát (keresem az államat, ez a könyv már akkor tetszett, amikor még csak kerestem, már akkor megszerettem, amikor még csak átlapoztam, s végleg a kedvencem lett, mikor végre el is tudtam olvasni. S már tudom, hogy újra kell olvasnom, újra, újra és újra.)

Rájöttem arra, hogy, bár, be kell valljam, a rendetlenséged ideig óráig eltűröm, az nagyon idegesít, amikor egy könyvemet nem találom meg ott, ahol szerintem lennie kellene.

Valamint arra is, hogy nagyon szeretem azt a könyvméretet, amelyik kb. két centivel magasabb, mint a normál "papírhátú", s 1,3 centiméterrel szélesebb.

Ennél jobban azt szeretem, amikor a könyveknek jó a szagúk, és illenek egymáshoz magasságban, szélességben.

"Minden tűz éget, kicsi csillag. Majd megtanulod."

Ma is eső, hideg, fekete betonon foltokba olvadó hóba fagyott levelek.

Úgyhogy Párhuzamok, 1.

Esett az eső. Nem elég, hogy esett az eső, még azt a öt szem (szál?) banánt is megettem, amiből turmixot akartam csinálni magamnak. Saját magam teszek kerresztbe saját magamnak. Pl. az ébresztőórámat is jól levertem, az meg csöndbe maradt.

Mondom, esik az eső.

...s a többi cp, akárcsak ez itt.

(a jegyzőkönyvnek: Snow Crash papíron, meg Blood Electric)

Mondjuk megvan a magam véleménye a hasonló cikkekről, bár a "celebrated Trance-European cyber-guru" teljesen korrekt, ugyanakkor kevés újat mond. Ami már gyanúsabb, az az animés cikk.

Amikor valaki így darálja a neveket, évszámokat (és ilyen következetlenül használja az átírást), akkor mindig gyanút fogok, hogy úgy járok, mint a Tokio Undergrounddal, ahol én teljesen naívan és ártatlanul elhittem, hogy a t. szerző bevállalós fajta, lezúzott egy két dódzsin-konra (vagy hogy hívják, amikor fanfictionászok összejönnek), ahol a rajongók ponyvájáról válogatta össze a durvábbnál durvább underground mangákat.

Erre kiderül (belebotlok egy antikváriumban), hogy csupán csak szépen egyenletesen végigment egy angol nyelvű, japán underground képregényeket népszerűsítő könyvön. (Ok, ok, rájöhettem volna, benne van a bibliográfiában)

A vizsgán arra ébredtem, hogy már megint elaludtam, és kiradíroztam az utolsó, olvashatatlan három betűt, és folytattam, nem hiába.

Előtte-utána-közben már megint a kavicsos aljzatról löktem fel magamat, hínárok súrolták a lábamat, zöld hínárok, húztak lefelé, de én repültem fel, mint a buborék.

Itthon meg egy csomag várt, vagyis a hiánya, felhívtam a postást a mobilján, hogy hozza újra, s bár a neve határozottan női név volt, mégis férfihangon szólalt meg. Meglepődtem.

Azután megérkezett, és igen, meghozta, pedig meg sem érdemlem.

Először, mindent félretéve, a legnagyobbra vetettem rá magamat, és elolvasva nagyon jó volt. Leányképregény (sódzso manga) kizárólag fiúknak. Kerestem más hasonlatot is, de csak az Anghel Bloodot találtam, az is ugyanilyen, bár abban több a varázslat, de mindkettő teli angyalokkal, Raina egy tündér. És mindkettőben ott vannak azok a hatalmas fehér terek, és még olyan ártatlan bennük a csók.



"Hozzásímulva
A Mindenséget hallom
Üres, magányos tereket
És áramlásokat, ahogy
Vég nélkül kavarognak

És a hulló hó
Egy elsuttogott csittel
Köszönti hulló hótársát."

Megint este lett, de most tudtam előre.

Fel is készültem rá. Sangaria joghurtalapú aloé-levet ittam, és már megint elfelejtettem, hogy az ilyen lötty nem más, mint erjesztett szőlőcukor aromával. Erre egy kis taurinos ébrentartót eresztettem rá, valamint BlackBlack mentolosrágókat, s most pörgök, látástól tanulásig.

Irigyeltem az itteni egyetemistákat, mert nagyon jó szakfolyóiratok elektronikus archívumához férhetnek hozzá ingyen és bérmentve. Igaz, mivel én is kielégítem az "itteni egyetemista" feltételeit, ezért én is hozzáférek, de az irigység, mindenféle rossz szándék nélkül, megmarad.

Holnap ismét vizsga, pedig most szívesen csinálnék mást, mint mellkasban tunkolást.

Hazafele tekerve fontos dolgokra jöttem rá, mint pl. hogy a komondoromat Ran-nak fogják hívni, állunk majd a dombtetőn, a szél borzolja az én hajamat, s az ő bundáját, kezem megsímogatja a fejét, s egy pillanatra úgy érezzük megint, hogy tényleg vadászok vagyunk.

Ma nagyon, de nagyon rákészültem valamire, olyannyira, hogy közben este lett.

Az éjszakában csak az a rossz, hogy nem lehet emberi hangerőn hallgatni mindenféle cselekvést aláfestő zenéket, az meg már mégiscsak nevetséges, hogy suttogjon, duruzsoljon egy VHK. Vagy Hendrix. Vagy VF. Bár van fülhallgató is, de azzal meg úgy jár az ember, mint a rohamdakszli az eregetőpórázzal, menne, lépne, azután visszatottyan.

Mindenféle csomagok vannak útban felém, kíváncsi vagyok, mikor érnek ide. Lehangoló, ha az ember csak a pizzareklámokat és számlákat pakolja ki a postaládából, bár ezen a legegyszerűbb segíteni: írni kell, s akkor választ kap az ember.

Mindenesetre addig is idéződalt dúdolok, persze csak halkan, úgyis bűbájszárnyon kell a világ túlfelibe, az Aranyos Szegletbe repűlnie, hogy idevonzza a dévlányt.

Meg, mint egy háló közepén ülő pók, mindenféle szövegdarabokat húzgálok össze, egyenként a szájamba veszem, összerágom, mígy egyenletes nem lesz, majd merítőszitára köpöm, száraz ibolyát nyomok a bal sarkába, s hagyom száradni.

Az eb pedig maga Töpsli Dakszli Huberus, Bakóvári Makacs Bátor Cacit és Zalai Zizi Itaka délceg fiacskája.

"Pár szál hiányzott volna.

És ekkor remeg be a keze, és emiatt dől össze tíz év munkája.

Pár szál hiányzot volna.

Arra a Párizsra emlékezett, a galambokkal (galambszarral), és a feleségére.

A volt feleségére.

Most meg már nem remeg a keze, a rutin viszi, két marékkal nyúl bele a gyufahalomba (az a rohadt vastorony), s még rágyújt egy utolsó cigarettára."

A mainap önépitő volt, egy kicsi rend, egy kicsi mosogatás, házimunka, olvasgatás, bekuporodás a fürdőkádacskába, fahéjas kakaó vanilliaesszenciával. Jégretek.

Van egyfajta nevetés, amit ki nem állhatok, bár még soha életemben nem hallottam. e van benne, meg há, meg megint e, néha középen két há, , esetleg a végén még ismétlődik, hogy h, meg e. Így nem lehet nevetni viccen, de semmi máson sem. Gonoszul nevetni sem így kell.

Valamint a cd-író sem engedelmeskedik, pörgeti a lemezt, reszel, mint kezdőrepper a konyhapulton, nyekereg, azután meg kedvesen megkérdezi, hogy ki akarom-e nyomtatni, miszerint nem végezte el a dolgát. Ejnyebejnye.

Nomeg.... Most érkezett szerkesztőségünkbe a hír, hogy lefordult az "Ebek" "Kivert kutyák vonyítanak a setétben" alcímű első, s mindezidáig egyetlen része. Mihály (egyese rémhírterjesztők szerint pusztán csak Mihai ) nevű öreg orgyilkossal, nikotinfüggő idióta besurranó tolvajjal, cuki angyalkákkal és késes nyikitalányokkal, és némi perifériális bodmoddal valamint kiberrel...


Emelett kijött az őszi kiadása a Szótár.sztakinak. Ez szintén jó dolog.

Mindenkinek annyi baja van,
És annyi bajnak annyi baja van,
Hogy annyi baj legyen.

Úgyhogy innentől nyavajgás-mentesítek

Sokkal érdekesebb dolgok is vannak a világon. Pl. nem vertek át, s befutott Bilal Nikopol-trilógiája.

Például leraktam az ajtóba egy zacskóba két dobozostejet, és még átfutott az agyamon, hogy erre valaki rá fog lépni, és akkor mi lesz, amikor fél perc múlva mindezt teljesen elfeledve azon vettem észre magamat, hogy tejesdobozra lépek. Testsúlyáthelyezés, hijja, ninnyavarázslat, és egyéb csodák, de a tej egyben maradt.

Például már jó ideje Violent Femmest keverek Dupsyval, és ez nekem jó.

A Dupsyról azt kell tudni, hogy rendszeresen fellép pl. a Tabykon, és nagyon érdekes zenét csinál. A Tabyk pedig Jakutföld egyik legnevesebb zenei rendezvénye, Cholbonnan, sámánokkal. Egy ország fiatalsága készül lelkesen arra a pár napra. (és, igen, most sztereotipizálok) Előkerülnek a nemeztakarók alatt melengetett, házi elektromos gitárok, szellemtáncot hangolnak össze basszussal, és áramlik a zene, a zene. Sziget szívvel.

És az összes link megint meghalt... :(

Például Bruce Sterling újra bloggol, ezúttal a Wireden, pontosabban Amögött mögött.

Kaptam két telefont is, az egyiket otthonról, és tényleg nem tudtam eldönteni, hogy befele, vagy kifele pörgött utána a spirál... Mindenesetre ma sikerült kihagynom az iskolát, de még egyben vagyok, bár a könyvemben a konyhakést tartom könyvjelzőként. ("Még azt sem tudja, hogy hosszába, nem keresztbe kell vágni/hogy fog hát így kiszállni").

De legalább egy hasmenést össze tudtam hozni, tejek, körték, kekszek, és egyebek, normálisan kellene étkezni, de ahhoz az is elengedhetetlen lenne, hogy minden helyrerázódjon.

Mindenesetre ezt már abba kellene hagyni, hiszen saját kereszt, stb.


Éjjel háromkor arra ébredek, hogy lidércnyomás, az ágy szélén fehér ruhás, fekete hajú kísértet szórja ránk a celofán-konfettit, és azt mondja: húúú. Nekem meg mindkét kezem a fejem alá zsibbadt, gúzsba aludtam magamat.

Mindjárt rakok be egy linket ide, mert ha odatévedek, mindig elveszek benne, nemcsak leginkább azért, mert mélyzöld.

GitS SAC nyers változatokra vadászok, meg egyebekre, s közben lélekbe furdal az ismeret.

Hmm... mélyzöld... ez most szigetizmus, csak annyi a kérdés, hogy felkelő nap, vagy ködös-esős nyák. Szóval sötétzöld.

Ide egy gesztenye jött volna, de a google erre csak sütiket meg prosztatát talált.

Számlálók, mémek, és összeesküvéselméletek.

Srakkert újraolvasva jutott eszembe, mit akartam írni a számlálókról.

Igen, önző énünknek jól esik mindenféle kódsort nézegetni, hogy ki, s mikor töltötte le az oldalt, de ebben semmi újdonság nincsen.

Ami érdekesebb lenne, azt látni, ahogy egyes számlálók elkezdenek terjedni. Több független forrás van, vagy csak hordozóról hordozóra (honlapról honlapra) terjednek? Megállapítható-e az, hogy az első fertőzés szándékos volt-e, vagy véletlenszerű?

Egy meglévő számláló milyen immunitást tud nyújtani az új, esetleg elterjedtebb számlálókkal szemben?

És így tovább.

Most már csak az összeesküvés-elmélet van hátra.

Alaptalan rémhírterjesztés üzemmód ON
Szóval, hackerek már próbálkoztak a számlálóval, magával. Előfordulhat, hogy megboldogult statcentert is valami kódfelfejtő brigád gáncsolta el?
ARÜ OFF

Alig egy órája ébredtem. És, igen, a fenti a pontos időt mutatja. Nesze neked alvászavar.

Amin meglepődtem, az viszont az, hogy képes voltam nem létező problémákat álmodni magamnak. Még két lakótársat (merthogy most egy sincs), akik arról panaszkodnak, hogy csak a sörözés, meg az alvás van, az egyetemet meg sem nézik. Ráadásuk ismerősök voltak, és mindenféle hülye helyre rakták az ágyaikat, stb. Sőt, most, hogy így jobban belegondolok, álmomban mosogattam. Nem akarom tudni, hogy ez mit jelent.

Úgyhogy most friss vagyok, és vidám, de idejében le kell feküdnöm aludni, vagy átállni az éjszakai életre, ami nem menne.

Tegnap még kiakadtam, hogy errefele a bankautomatáknak is van munkaideje, valamint, hogy csak kiválasztott helyről lehet bankkártya nélkül utalni.

Ma meg nem vettem telefont, pedig már kinéztem kettőt is magamnak, viszont egy életnagyságú fadoberman belopta magát a szívembe. Ezért találták ki a giccset, nem holmi kis szőrpamacsokért (azok is voltak ott, valami fura műanyagból, mint a Velencében vett disznóm). A szőrpamacsokról jut eszembe, ma megint majdnem elgázoltam kettőt, bár a második már átmenetet képezett a kutya felé.

Ez meg egy róka, innen.

Rájöttem, hogy ez azért így nem egészen fair a nagymamákkal, és a házi receptekkel szemben, hogy valaki csak úgy jön, s kitalálja, hogy minek ide főzés, elég bedobni a tejet két percre a mikróba, oszt' bele a kétszer két kanál cuccos, s máris megvan az eredeti másolata, Ez már áltudomány, parafőzés. Az eredeti sokáig készült, és volt föle is, amit nem szeretett az ember, de azzal volt az igazi, s ilyen pici, talán egy régi, olaszországi repülőútról maradt műanyagcsészébe kapta az embergyerek, és hiába vigyázott, az első korttyal mindig, de mindig megégette a nyelvét.

Szóval, nem ugyanaz. És ráadásul a hasonlóságnak itt vége is, mert halászlevet nem lehet mikróba összeütni, sem sült csirkét, vagy egy jó marhahúslevest, ami után tormával jön maga a hús, miközben a szekrényből könyvek, és régi fényképek kandikálnak ki, meg egy porcellánjegesmedve, a falon meg, zöld és piros tányér-keretben Szász Endre két fura portréja néz, meg egy gobelin.

Talán ezzel a trükkel be tudok csúszni éjfél elé.

Ma nem az volt a legfurcsább, hogy amikor fölkeltem, akkor képes voltam Zórád Ernőt hallgatni, és skót népballadákat olvasni, s a "fizetek, főúr, volt egy feketém/meg egy életem, mit elrontottam én" keveredett a "bizony, éget a méreg; hamar ágyat, anyám/beteg a szívem, s csak nyugodni vágy"-gyal. Ez még nem furcsa volt, csak zökken tőle az ember egyet, és úgy marad vagy másfél órára.

A furcsa az volt, hogy furán meleg az idő, és valami hangos csend üli meg a várost, sehol a munka zaja. Merthogy, munkaszüneti nap volt, de hála az én otthoni naptáraimnak, amelyek egy másik kultúra, kontinens, s ország pirosbetűseit tartják számon, ez le nem esett volna. Azután mégis, nem volt iskola, nem voltak nyitva a bankok, és elkerekeztem erre, arra.

Voltam az "antikváriumaimban", egy helyen nem vettem semmit, a másikon meglepődtem, mert volt egy csomó Dzsiraisin, ami egy "keményrefőtt" detektív mindennapjait meséli el, szerencsére egy kötetbe ált. egész történetek férnek, mintha direkt tankóbunra tervezték volna, pedig nem. Sőt, még a "hobbiboltba" is benéztem, hátha megjött a rendelésem, valami csoda folytán, de nem. Nem értem, miért nem tudják azt mondani, hogy nem tudják beszerezni. Ennek ellenére majdnem vettem egy doboz alient egy doboz 1:16-os fegyverrel, de egy otaku beelőzött, és fogta, és elvitte egyben az összes (mind a 24) doboz fegyvert. Pedig nekem csak egy kellett volna, biztos kihúzom elsőre a naginatát.

Ezekről a dobozokról azt érdemes tudni, hogy aránylag olcsók (kivéve, ha valaki össze akarja őket gyűjteni, mert akkor drágák), s tartalmazzák a következőket: 1 db. műanyag figura, vagy ezzel egyenértékű dolog, 1 db összerakási útmutató, amennyiben szükség van rá (s amennyiben nincs, akkor is, lsd, később), s ezen kívül egy kis zacskó szőlőcukor, vagy két savanyúcukor. Az édesség funkciója számomra érthetetlen, talán így tudnak betörni az éjjelnappalikba is, mint élelmiszer.

Mindenesetre így én naginata nélkül két doboz alien mellett döntöttem, de sajna igazi nem volt benne, még csak arctámadó sem, pusztán az idegen pilóta az elejéről (ez lenne a ritka elem, de én nem gyűjtöm őket...), nomeg egy gyomorból önkirágó féreg-alien, ami betegesen bizarr kombinációja a szörnyetegnek, a rovarnak, meg az ondósejtnek.

S hazajöttem, s olvastam.

Még reggel volt, amikor találtam egy üveg cukrot a "kamrában" (ez két polcot jelent a mosogató fölött). A cukor azért tűnt el, mert kedves vendégeim rendetraktak. Tudatalatt mindig is gyanús volt, hogy ilyesminek lennie kell, de amikor kerestem, akkor csak újabb adag sót találtam. Mindenesetre sikerült olyan nagymamám féle kakaót kevernem, akkor ezekszerint a trükk a sok (egy bögrébe két bő kávéskanál) cukorban van.

"Las cosas claras y el chocolate espeso."

Tegnap egy eegész fogalmazást írtam két liternyi fagylalt ekfogyasztásának előnyeiről és hátrányairól, színtiszta elméleti gasztronómia, de eltűnt.

Ma pedig számlákat fizettem volna, és meglepődtem, hogy mekkora az eltérés számlám gondolati, s valós egyenlege között. Nagy. És ez nem jó.

Rövidtávú hatásai nincsenek, nem lesznek, de szeretem magam tudatosan túlkölteni, ez meg (bár az okok egy része világosan látszik, orvosi ellátás, egész évi fűtésdí egy összegben, stb.), nos, szóval tudatlan volt.

Ezzel párhuzamosan az "installáljukn MS office-t" project sem halad valami fényesen, pedig rengeteg .doc-ba kódolt információt kéne dekódolnom, folytatnom, és befejeznem, lehetőleg tegnapelőttre, de semmi kedvem még hat "nyomja meg az újraindítás gombot. Ellenkező esetben a számítógép húsz másodperc múlva újraindítja önmagát" üzenethez, meg bájcsevejre a diszpécserrel. Gondolkodtam az Openoffice-on, csak a fene tudja, hogy az lenne-e úgy kétnyelvű, ahogy nekem kell.

Emiatt mindenféle scanek is csúsznak, bár ne tennék. Ígéret szép szó, s ha nem tartják be, az minősíti az ígérőt.

Tegnap még karambitokról is írtam volna, meg képet tettem volna be, meg volna, volna, volna.

Ma viszont filmet néztem, láttam a legeslegelső szupermen képet, meg korai denevérembereket, viccesek voltak.

Láttam mindenféle Siró Maszamune posztert, azok is viccesek voltak. Mármint az áruk.

Közben vettem öt kiló mandarint, s most azt majszolom, vagy, ha zöldségre vágyom, akkor jégretkezem.

És most sötét lesz, s holnap újra világos. A sokadik nap.

Elszállt egy üzenet. Pedig...

Habár a Van Houte a legfinomabb kész kakaóital, amit errefele találni lehet (majdnem megközelíti az eredeti, otthoni zacskós változatot, ami mellé elég volt pusztán egy tepertős pogácsa, egy placsni, vagy egy óriáskifli), porként inkább süteményekbe ajánlanám, míg a Morinaga féle, nem túl bíztató illatú kakaópor, mivel igen jó az oldhatósága, tökéletesen megfelel a reggeli kakaó elkészítéséhez, csak arra kell vigyázni, hogy ne fogyjon ki a tej, mert akkor viszont a negyedbögrébe helyezett egy kávéskanálnyi adag keserű lesz, pláne, ha cukrot nem is lát.