Örököröm

Nem alie-t akarom bántani, mert végülis igaza van, csak van egy olyan érzésem, hogy, akárcsak a "dehát kukacos, kicsi, és savanyú, tényleg bio, ezért drágább!" vonal mellett, itt is ott lapul a háttérben a piaci niche teremtő szándék, a gonosz marketing. És egy modern állatkísérlet tudtommal törekszik arra, hogy minimalizálja az állat szenvedését.

Én már csak arra várok, hogy valaki fellépjen a sejttenyészetek jogaiért is.

Végülis borzasztó, hogy szegényeket szűk környezetbe (egy petricsésze!) tenyésztik, annyian szorulnak egymás mellé, hogy szinte folyamatosan kitöltik a csészét, sőt, egyes esetekben felfele, több szinten is terjeszkedniük kell, és a legtöbbször a kisérlet végén hőkezeléssel (képzeljük csak el: vérplazmában (halott állatok vére!) ázó sejtek, ahogy olyan hatásoknak teszik ki őket, hogy a sejtjükben lévő víz felforr, sejtszervecskéik szinte szó szerint felrobbannak, fehérjéik kicsavavarodva, funkciójukat vesztve denaturálódnak, s mindezt lényegében a semmiért, csak azért, hogy mi, emberek, többet tudjunk a világról, vagy hogy pár évvel tovább éljünk.

Vagyis, több oldala van a dolognak.

Ha valaki lehet annyira önző, hogy emberhez való hasonlatosságuk alapján rendezi sorba az állatok szenvedését ("nem elég, hogy száz patkányt, tíz kutyát, de egy majmot is felhasználtak!!"), akkor én meg lehetek annyira önző, hogy inkább egy nyusziból ne legyen tepsifüles, de megbízhassak a szempillaspirálomban. Az összesben, amim csak van.

(segítség: az előbb említett eszközből kb. annyit birtokolok, mint repülőgép-anyahajóból)

Előretolt babaünnepély, külföldiek, az oroszok fele szőke és Natasa, mellénk egy hatvanéves kiber-ikebanás került, Cher-i hozzáállás az élethez, magassarkú, fekete szoknya, szőkére festett Motoko haj, felnyírt tarkóval, "cirmoscica vagyok, nyaúú", és a szoknya oldalán a fodrászoldaltáska, benne a metszőollóval, igazzy művész, gondolom, ha megy az utcán, néha megvagdossa a bokrokat és/vagy formára nyír egy bubifrizurát.

Koto, japán tánc, millió-millió rózsaszál japánul és oroszul, zöld tea, mandarin, és szasimi, és, igen, ikebana is. haza is hozhatjuk.

És mi van a többi dologgal? Két nap múlva a világ túlfelére utazom. Nem akarom elhinni, és a kötelezők itt tornyosulnak felettem, és tisztán látom, hogy ezt elszúrom, hogy ez nem fog működni, és valahol útközben ott ragadok, hogy valami nem fog működni. Girigiri, mondják errefelé, kicentizés, minden téren.

Tokióban ülnék egy büdös, füstös, földalatti netkávézóban, nyomtatott papírok felett görnyednék, a csomagjaim két reptér között, és várnám a reggelt.

De addig még két nap...

Ok, a feszültségtől nem tudnék aludni, és ezen az sem segített, hogy találtam egy "Tokiói Polgári Kört" , aki le meri írni azt, hogy "exotikus" (mármint a szürkemarha), és mindjárt fel kell kelnem, ezért Warren Ellis, gyereknevelési tanácsai (kíváncsi vagyok, mikor kapom meg magyarul, körlevélben), és Becherovka, acélpohárból.

Ma pedig ledermedés, mint őz a reflektorfényben. Nem lesz ez így jó.

Hogy tegnap este?

Tökéletes volt, csupán a kötésem törött el, kétszer kerestem a hóba repült szemüvegemet, meghúztam a bal bokámat és a nyakamat, és az ujjaimat órákig masszíroztam, mire biztos lettem benne, hogy megmaradnak.

Vagyis, csodálatos volt.

Csak ezt a roncsot kellene lecserélni egy normálisabb lécre, meg valami erősebb kötésre, ami nem csatol le kénye-kedve szerint.

Akkor lenne esélyem csontot törni is.

Percek múlva a hegyen. Lekéstem mindenről, és különben is.

Nemsokára Dobozember mód ON.

Talált dolgok:

"Küldözgettek már Ponciustól Pilátusig"

szün

Exercises in Style

("Minden írónak, firkásnak, és wannabe művésznek")

A link forrása az Artbomb blogja, ahol most hirtelen egy hullámvölgy után rengeteg érdekes dolog tűnt fel.

Valamint, nekem van a legjobb anyukám!

Most beszéltem vele, és már megint sokkal komolyabban vette a hülye fia agybajait, mint azt kellett volna.

A mai nap kiesett az idő sodrásából, és ettől én fáradt lettem, halálosan fáradt.

Nem csináltam semmit, többféle kötetbe kaptam bele oldalak erejéig, és most ráz a hideg a fáradtságtól.

Belül pedig nyüszít az a nyomorult kutya...

Mégis. Két név, két hely, egy szöveg. Kísérlet. És persze az hiúság az pufájának az betömése.

Nyah.. ma sokminden történt, pl. voltam konferencián (tizenöt percet, az aláírás megvan, pedig ez most tényleg érdekelt volna... mondjuk ha az Egészségügyi Világszervezet főmuftiját elszólította a sors, és néhány kósza járvány (nem elkapta: vizsgálja), akkor én is távol maradhatok.), voltam egy áruházban, ahol nem kellett volna lennem, kedvesen visszafogadtak a harcinagyik, és kiderült, hogy amit itt mi hónapok óta elpatópálkodunk, azt már tavaly megalapították, nekünk csak be kellene lépnünk.

De mindezt kissé fejbekólintotta a ma este.

Az eleje még bájos, "apa szereti anyát/anya szereti apát/szerelmesek", legalábbis, valami ilyesmit vélek érteni a negyedszavakból.

A következő pedig... tudjátok mit, ma ez pörög egész este:
(aki szereti a kegyes felháborodást, kibábelhalazhatja, nem a tartalom, a szöveg alatti idióta prüntyögés a fontos)

"Embrasse - moi, mets ton doigt dan mon cul,
Embrasse - moi, mets ton doigt dan mon cul,
Une présence ambigüe,
Une présence inconnue,
Jusqu'a ce que j'en peux plus,

Embrasse - moi, mets ton doigt dan mon cul,
Embrasse - moi, mets ton doigt dan mon cul,
Une présence ambigüe,
Une présence inconnue,
Jusqu'a ce que j'en peux plus,

Embrasse - moi, mets ton doigt dan mon cul,
Embrasse - moi, mets ton doigt dan mon cul,
Une présence ambigüe,
Une présence inconnue,
Jusqu'a ce que j'en peux plus,"

Meg, ha itt lenne, az első Tudósokról az Üzenet a világűrből.

Reggel, az egyik fél útra kelt.

Leírhatatlan miniöröm: magányos férfi egy fiók tiszta alsóneműt talál.

Gyönyörű volt a hó, ha ló lennék, mondhatnám, szügyig gázoltam a friss hóban, a szél íveket és kanyonokat fújt bele, és a levegőnek fehér-szaga volt, szél-szaga, és tisztaság-szaga. A zászlók, amelyek máskor unalmas reklám-lobogók, most büszkén csattogtak a szélben, "ez a szél hozta a havat, és ő lobogtat minket, hallgassátok"-vágták a világ arcába, és fázni cask a kis verebek fáztak, akik garázsbeugróba kuporodva-ugrálgatva várták, hogy vége legyen odakint az ítéletidőnek, de még ők is boldogan csiripelték: megvagyunk, és itt nem fúj annyira, mi megvagyunk, és nem fúj!

Hegyekbe kellene menni, és elterülni a hóban, fák alatt sétálni, vagy narancssárga gőzlámpák fényében.

A valóság négy fal, fehér neon, és határidő holnap reggel.

Kint tombol a gyönyörű hóvihar, nekem otthon kéne lennem, de itt olyan jó meleg van. Nem akarja valaki feltalálni a teleport-kaput?

zwitterionic

Régebben sokat gondolkoztam a címek könyvén. Oldalanként négy cím lenne benne, négy sosemvolt történet címe. A történet az olvasóra maradna, vagy esetleg leendő íróra, aki megírja, ami a cím után jön.

Azután olvastam Lemet, és fölöslegesnek tetszett.

De még mindig kedvelem a címeket. Ott van pl. a mailbox.hu oldala. Oldalt a friss cikkek. Kattintani rájuk sokszor bűn: megtöri a varázst.

"A magyar orvos Svédországban élő német kém"

"Fél vesét egy lakásért cserébe"

"Oktató DVD jár a vodka mellé Lengyelországban"

(bár ezt inkább egybe illett volna írni...)

Az ebédem egy nagy (tényleg nagy) grapefruit volt. Hámozva, nem szeletelve.

"ha van igény a tisztaságra, akkor kisepernek"

Én meg önkéntelenül felhorkanok: jó, jó, de hol az állítmány? Kisepernek micsoda?

És álmodtam, azt álmodtam, hogy gyerekem születik, és egészi pici, de gyorsan nő, mire felébredtem, már futni is tudott.

Szerencsére nem sokat sírt álmában, így nekem sem kellett emiatt ébren maradni. Csak attól féltem, hogyha a hintaszékben ülve töltöm az éjszakát, ő meg az ölemben, akkor lehet, hogy álmomban egyszerűen leejtem.

Dán vajassüti dobozba rejtett minicsoda. Valahonnan előkerült, és benne tizenegy rumosmegy, tökéletes állapotban. Öt ült sorban a mosdó szélén, három, három a könyvek száma, mely a vécéfedélre jutott, és egy, egy kádnyi a forró víz, mely gondot old, lazít, feláztat.

Bosszantó dolgok:
nem rendesen működő csap
alkaron végigfutó vízcsepp, ami könyvgerincen landol, ahogy leteszed pihenni
időhiány

Szerepeltem. Újságban, és utána élőben, le. De a parásnyúl állapot átcsapott egy mindenmindegy váll-lógatósba, és én, aki szintén ebben a testben utazom, magammal, egyre kíváncsibban nézek, hogy akkor most mégis, mi lesz.

(Ellenben a lányok még mindig gyönyörűek)

Meg két lehetőségem van a hétvégen, ami pontosabban három: vagy elmegyek vasárnap egy zongoraversenyre (és a maradék pénz szombaton megy el az ünneplő kitisztítására), vagy besegítek egy páros-síelésbe (hogy biztosan ne értse félre a páros egyik fele), és izgulok, hogy a nagyvonalúan odapenderített utolsó tallér elég lesz, hogy hazavigyen a busz, vagy a harmadik esetben a költségvetésem egyiket sem engedi meg.

Ehhez holnap korán kell vetni, és költséget vetni.

Megszereztem egy ürge számát, aki magyar nyelvű József Attila verseket keres.

Ebben mindig van valami vadromantika, hogy nem tudod, nem te szabadítasz-e magadra valami őrültet, ha tárcsázol.

Mit ír be az ember, ha hirtelen észreveszi, hogy akasztják a hóhért, és elrontotta az átírást? edit.blogspot.com

Üdv néked, Ulisses Rodrigues de Paula!

Azon gondolkozom (így, egy óra tájban, vegyesszázalékok, standard eloszlások, hunok és borok között), hogy mennyire zseniálisak azok a szociológusok, akik kitalálják, hogy blogológusok lesznek. Ülnek otthon, kattintgatnak, olvassák a nekik tetsző oldalakat, és tanulmányokat írnak, mint pl.:

"A kölcsönös bloglinkek számának változása a szélessávú internet elteredésének arányában"

"Animál-anomália: a macskatartók relatíve nagy száma a hazai blogkultúrában - mintavételezési hiba, vagy valós tendencia?-"

Dzsiszacu szaakuru/Suicide Club

Kilencvenperces meditáció az öngyilkosságról. Kicsit misztikus, ahol véres, nagyon véres, s nekem folyton a Kontroll járt az eszemben.

Érdekes dolog ez a dühmenedzsment. Pláne úgy, hogy igazából a célpont hiányzik.

Marad a lemondás a lemondhatókról. Ébrenlét. Éhség.

És az örök magánmanga: (dehogy manga, mantra ezek a fura külföldi szavak...)

Öltél már embert?

Eddig még mindig őszinte volt a válasz.

Ahelyett, hogy értelmesebb dolgokkal foglalkoznék, egy meg nem írt kritikának a fiktív válaszára kívánok megfelelni. És a feje tetejére áll a whoisnoti probléma, mert már az első sor (ami az utolsó, mellesleg) leírása után gyanús, és az utolsó sor (ami pedig nem az első) leírása előtt pedig már egyértelmű, hogy ki volt a forrás, oda a nagy eredeti gondolat, innentől kezdve legyen mondjuk tribute, bár az alkotó még szerencsére él.

(szerk: a net tényleg felszínessé tesz. (Szerkesztve: az internetes kommunikáció személyes, kvázi-beszélt nyelvi fordultai, a vigyorik használata beszivárog mind a félhivatalos magánlevelezésbe, mind az "időtlennek" szánt sorok közé. )

Bibi, nekünk is van! Sőt, lehet, hogy egyedi törzs...

(S hogy legyen egy valamint is....)

Valamint, cikkolvasgatás közben ismét rájöttem, hogy milyen csodálatod dolog ez a nyelv... Mármint, úgy általában. Mert le lehet írni ilyet angolul, hogy: "literary lion of his day". Meg voltak emberek, akik arra áldozták a fél életüket, hogy megtanuljanak egy bonyolult kódrendszert, mit illik, mit nem illik versbe foglalni, és ha illik, hogyan illik, mindezt azért, hogy tudjanak egymással kommunikálni. (És persze, hogy a vidéki uraságok verseit olvasva gúnyos mosollyal írhassák az udvarhölgyek naplójukba: "ennyire faragatlan ember akar velem hálni?")

Helységnevekből fontak történetet, történetekből helységnevet, és a kódot tovább kódolták, újabb és újabb kódköntösbe csomagolták, ahogy egymásnak adták generációk és generációk.

(Visszaereszkedve a talajra: ezt mi is csináljuk, általánosban, amikor összeröhögünk a térkép felett, hogy Bugyi)

Ezek a japánok már ezer éve ismerik a hypertextet...

(a Terebesses könyv valami más, de a cím, utamakura, egyezik (bár a dalpárna szerencsésebb lenne))

Nomeg, a hétvége eredménye ez is. Fergeteges film, és a jelenet, amikor zombik rázzák a musicalbetétre, tényleg zseniális. (Mivel ez utóbbit minden rajongó, hivatalos, félhivatalos, és underground kritikus megjegyzi, én sem hagyhattam ki.) Eddig nem is tudtam, hogy a japánok képesek az abszurd humorra is.

Az úgy volt, hogy a hétvége végetért, tanultam, de azután egyébb dolgok jöttek közbe, és már hétfő lett, pontosabban hétfő este, és tanárszületésnapi-osztályivászat, ami, valljuk be, jó volt, csak drága, és ha nem készülök előtte Unikummal és Becherovkával, valamint nem térek át az ihatatlan borokra a felvizezett sörről, akkor, amúgy ivászatilag eléggé hatástalan lett volna, mindenesetre végetért, és nem volt kellemes hazafele olvasni a metrón, utána pedig kedd lett, ami már ma, és persze elaludtam, pontosabban, ami még rosszabb, eltengtem-lengtem a délelőttöt, hogy azután hülyének nézzenek, és ne jelentsen elégtételt, ráadásul duplán, hogy később az orruk alá dörgöljem: When should I go there?, és ne mondjam, hogy talán a shall-lel jobban jártak volna, és mindezt úgy, hogy nekik, és nem nekem volt angolból szigorlatom a múlt héten, ők, és nem én tanulom két éve egyetemi keretek között ezt a nyelvet (bahh...) szóval, az elégtétel elmaradt, a hülyének-nézettség (nézettetés? nézés?) hatása nem, bár oldotta, jobban, mint alkohol, vagy markolatra fehéredő ujjak, oldotta némi forró vízbe oldott kakaópor, és négy hosszú, csöndes óra.

Ehh... "bölcs mondásokat" mindenki kap a napi spammel is. Pontosabban:

Üzenet voltam.
Az Edit elintézett
A harmadik sorba pedig képzeljetek egy cseresznyefavirágot, úgy kijön az 5-7-5

Olvasói levél a lent idézett Economist cikkre:

" Luckily, cuisine is not a criterion for membership. How would Britain have squeezed in if not for its great beer tradition—not to speak of my own microstate[Luxembourg]?" .

Domu (Gyermekálom)

Véletlenül bukkantam rá erre a kötetre, belelapoztam, és olyan ismerősek voltak a rajzok. Azután bekattant: Ótomo Kacuhiro, az Akira rajzolója. Majd beleolvastam. Nem tudtam letenni. Nagyon jó, nagyon tud. A mű 1982-es, de még mindig ereje van. Egy lakótelepen megszaporodnak a gyilkosságok, és a rendőrség már természetfeletti magyarázatokat keres. És talál. Hogy mi köze van ennek az egésznek egy gyogyós vénemberhez, és egy kislányhoz? Na, erről szól a mű, ami egyszerűen végigröpíti az olvasót az utolsó oldalig. Ez a manga.

(És a címet utólag fordítottam le, elején félrenéztem, így derült ki, hogy ezt a könyvet eddig csak angolul láttam, és el nem tudtam képzelni, mi lehet az eredeti címe, és hogyan adhatták ki.)

Orson Scott Card: Shadow Puppets

Ezt elvileg a metrón kellett volna olvasnom, de ehelyett bentragadtam a fürdőkádban, és műsfél nap alatt kivégeztem. Hiába. OSC. Ender után a Földön: háborúk, szerelmek, bujdosás szó szerint égen-földön, zseniális csípős-szellemes párbeszédek, és már vége is van a könyvenk. Bár egyesek húzzák a szájukat, hogy már unalmas az Ender-saga, én csak azt mondom: ilyenből bármikor, bármennyi!

(és sikerült nem betörnöm a könyvgerincet, amire büszke vagyok :))

Nem szeretek a fióknak írni. Félek mindent kiadni magamból.

Egy mindig marad a fiókban. Egy másik hamarosan útra kel.

Ez már a szombat reggel.

Nem tudok szabadulni ettől a képtől. És a többitől sem. Jeffery Scott via DPH

Csend.

A vihar később jön.

Mondjuk ha olyan valamit evett volna a lenti illető, mint amit ma sikerült "főznöm", akkor megértem. Szóval, lazacból, pláne, amiből nem lehet kiáztatni a sót (Kiáztatom a sót: megcsikizem a hal hasát, a só meg mondja, hogy Kiá! Kiá!), nem érdemes halászlevet főzni. Mert halászlé íze lesz, de csak a lének, a lazacnak megmarad lazacízűnek (nyersen kellett volna megenni...), és csakazért sem fő össze a szobatésztával sem, úgyhogy végülis az eredmény három fajta étel egybeöntve. Mondjuk megdolgozhattam volna még turmixxal(?) is, bár van egy olyan érzésem, az sem segített volna.

Ellenben teát főzni, és mandarint hámozni már kitűnően tudok, s most már van tejem (mindenféle: 3,7-es csak azért, hogy igazi tej is legyen, mindenmentes főzéshez, szója, stb.), úgyhogy újra tejbegrizezés. Nagyon tudom sajnálni, hogy fel kell élnem a tartalékokat. Tejbegrízt és mákostésztát kell ennem, valamint meginni fél üveg Becherovkát.

Ez legyen a legnagyobb bajom.

Kedves economistos újságíró néni-bácsi, el lehet tetszeni menni a fenébe. Vagy el lehet kezdeni pirulni.

"Összességében nem mondhatnánk, hogy az összes közép-európáról alkotott általánosítás hamis. A legtöbbjükben van valami igazság. A vidéki népesség (aránya) mindenho magas. A nacionalizmus és a nagypolitika között sokszor nincsen nagy választóvonal. Szlovénia kivételével egymással marakodó koalíciók vannak hatalmak, s szintén Szlovénia az egyedüli hely, ahol normális utakat találunk. A sör mindenhol kitűnő. Így hát emeljük poharunkat a sokszínűségre, de hanyagoljuk az ételeket. A régió nélkülöz bármiféle említésre méltó nemzeti konyhát"

Az utolsó két mondat, nehogy csak az legyen, hogy én értem félre:

"The beer is excellent everywhere. So drink to diversity, but skip the food. The region lacks any national cuisine worth celebrating."

Ja, és a japán-magyar (vagy észt-japán?) rokonság is elég nagy luft, szerintem.

Emberek V.

Volt egy cím, ízlelgettem, ezt meg tudom jegyezni, ez könnyű, mondogattam magamban, pedig nehéz.
Másnap sehogyan sem bírtam rájönni, hogy mi lehet az, ami b-vel kezdődik, úgy van vége, mint a Godzillának, és van benne Akác.

Mostanra megjegyeztem, hát ki is tehetem oldalra.

A tegnapi nap a vizsga utáni kábulattal, a mai az átállással telt. Mosogattam (nem eleget, mert van egy edény, amitől nagyon félek, a többiek meg megérezhették ezt, mert elbújtak alája...), pakolásztam, kialudtam magamat. Csak ma ne felejtsek el éjfél előtt ágyba kerülni. Néha nem ártana a változatosság.

S közben olvastam is, olyasmiket mint:

Heltai Jenő: Jaguár

Még tegnap fejeztem be ezt a ragyogó, direkt metróra kitalált könyvet. Egy-egy fejezetet nem tart tovább, mint egy, esetleg kettő metrómegálló. A címadó történet egy újság, a Krajcáros Igazság felszínen maradásáról szól, ehhez viszont szükség van szenzációra. Hetente egyszer. És Jaguár tesz is róla, hogy meglegyen a szenzáció. Sajnos az összbenyomást némileg torzítja az, hogy ez is egy ilyen "lejárt a jogdíj, adjuk már ki újra, megvan a régi szöveg, befektetjük a lapolvasóba, karaktertfelismerünk, és kész". Vagyis, a címlapon még csak a Jaguár szerepel, a belső oldalon már A Vénusz bűnügy is, de ezenkívül is van még két-három novella a kötetben. S bár az eleje ragyogó, a vége felemás: ebben a stílusban nem lehet szemi-okkult történetet írni. És, scannerben bízó bácsik-nénik, a hatott sem halott.

Ráth-Végh István: Az erényöv

A szerzőről köztudomású, hogy érdekes könyveket írt, egy nagy hibával: beszélt erről, arról, a forrásait meg csak úgy találhatta meg az érdeklődő olvasó, ha ő is átnyálazta a szakirodalmat. Nem ez a helyzet a fenti könyvecskével, ami a Szerelem, házasság, erkölcs (? vagy valami ilyesmi. Szintén van újrakiadása (lsd. fent), talán Magyar Könyvklub) "melléklete". (Onnan kimaradt, lett egy önálló könyv). A könyvecske első fele egy régi francia vádirat, majd egy kis "általános erényvédelem", végül erényöv-történelem. Kellemes, gyors olvasmány, mottója: "A férfiúi féltékenység terméke".

Paul Czege: My Life with Master

Czege egyike a leginnovatívabb független szerepjáték-fejlesztőknek. Ez nem azt jelenti, hogy benne lenne a tíz legjobban megfizetett RPG-tervező között, messze nem. Ám a hobbiját (ami jelen esetben a játékfejlesztés) magas fokon űzi, tud, és mer újat alkotni (check Nicotine Girl).
A My Life with Master egy merőben más élmény (lehet), mint a klasszikkus rpg, csak jobb híján került bele ebbe a kategóriába. Részletesebb ismertetőt majd mástól, ha elvittem neki az őt megillető példányt.

Batman: The Long Halloween
(Jeph Loeb, Tim Sale, Bob Kane)

Egy nagyon kellemes Batman történet, Harvey Dent születéséről, a Denevéremberrel, gyerekkori emlékekkel, szexi macskanővel, gengszterekkel, és persze Jokerrel, Poison Ivyvel, és mindenkivel, aki csak él és mozog Gotham-univerzumában.

Valamint, életemben először igazán használtam valamire a WAP-ot (úgy értem, időjárás-előrejelzést már vizsgáltam rajta, de akkor az ablakon kinézve is láttam, hogy holnap is zuhogni fog...). Warren Ellis felpakolt kb. egy tucat novellát egy wapos szolgáltatóhoz is. Ha véletlenül olyan helyen találom magamat, ahol csak a telefonom, meg a tiraríra-térerő van velem, akkor is tudok majd olvasni.

Mert mi mást csináljon az ember hajnal ötkor egy bödön kávé után, és a T-sejtek előtt? A linket találtam. Ha megtalálod, hogy hol, akkor már sejted, hogy hogyan. (kínaibölcs mód OFF)


You are Form 5, Dragon: The Weaver.

"And The Dragon seperated the virtuous from
the sinful. He tore his eyes from his sockets
and used them to peer into the souls of those
on trial to make a judgement. He knew that
with endless knowledge came endless
responsibility."


Which Mythological Form Are You?
brought to you by Quizilla

Ford és Zaphod:
Zaglabor astragard!
Hootrimansion Bambriar!
Bangliatur Pooshbladoom!

Arhur:Mi a fenét csináltok?

Ford :Ez egy ősi betelgeusei halálhimnusz. Azt jelenti, mindezek után már csak jobb lehet.

_{Tovább énekelnek. A számítógépes adatbank felrobban. Stáblista.}

Na azért. Avagy a relatív távolságok, a Lengyelországból és az Óperenciást tengeren túlról érkező hírek utazási idejének függvényében.

Hrümphh...

Ki találta azt ki, hogy "internetes újságírónak" bárki elmehet, aki megtanult (megtanult(?)) írni (s talán olvasni?). Ez a bűnös, itt, ni. Mondjuk ugyanezen az oldalon a "Földünk fogyó fenyőfái" legalább alliterál, bár egy másik hírnél csak úgy működött volna, hogy "Részegen randalírozó relefántok".

Kiderült, hogy a letiltás oka tényleg a vCJD/BSE, pedig azt hittem, ennyire nem. De igen, már két éve, csak megint lemaradtam valamiről.

A legfontosabb dolgot el is felejtettem: Amy szeptemberben érkezik. Már majdnem biztos sőt, normális világban biztos lenne.

Telefonált a Kapcsolat. kapcsolatról azt kell tudni, hogy óriási szíve van, s csakúgy, mint egy bizonyos bencés papnak, neki is rengeteg emberke köszönheti a lelke (és/vagy a józan esze) épségét. Remélem, ő is megőrzi. Interkulturális surlódások. Úgyis legyőzik.

Valamint, egy kedves ismerősömnek sikerül (nem tudom, odatehetem-e a t-t) eladnia pár művét. Szurkolok, hogy a nagybátyám is hasonlóképpen járjon odakint Párizsban.

Egy gonosz, egy vicces, és egy gyönyörű.

A mai nap hullámzik. Most éppen lefele tart. Még tegnap este kezdődött, amikor jóféle hargitai hegyiteát főztem magamnak, és rájöttem, hogy egyrészt pazarlom a füvet, másrészt a citromfű nagyon hiányzott az én elegyemből (vajon hogy hívhatták a citromfüvet, mielőtt még ismerték volna a citromot?). Ezekután bemerészkedtem egy pékségbe, ahol nem volt pofám végigkóstolni mindent, de azért majdnem. És itt vettem igazi zsemlét, és végül egy szendvicsre is rácsábítottam magamat, és jól tettem, mert olyan ízt találtam, amit az ember hetek óta érez, hogy hiányzik, de nem tud ráfogni, bármit próbál, túl édes, túl savanyú, túl keserű, vagy éppen ellenkezőleg, nem eléggé. Most viszont ez a rozszsemle, és a kapros-köménymagos lapkasajt (igen, még csak nem is valami camembert, vagy ilyesmi) nagyon-nagyon ott volt. Végre fel tudtam adni a csomagot is, ez is jó volt, azután elindultak a dolgok lefele. Vasárnap még a főpostán sem lehet pénzt befizetni. Rendben, marad holnapra.

Vettem egy Cocacola Scorpiont, bűn rossz. Azután kiderül, hogy ez nem bug, hanem feature: az émelyítő édes íz a szénsavval a doboz szerint felrázza az embert, legyen szó tanulásról, autóvezetésről, vagy reggeli ébredésről. És tényleg. Azért a beletuszkolt koffeinnek és guaranának is megvan a maga hatása, gondolom. A guarana esetében csak egy véletlenen múlhatott, hogy az emberiség reggel kávé, és guaranalevet kortyolgat, pedig esküszöm, finomabb.

Azután elmentem vért adni. Hetedszerre. Ez azért lesz fontos, mert kivártam, hogy vége legyen az ebédszünetnek, majd, hogy sorra kerüljek, majd, hogy levegyék a tesztvért. (elképzelem, ahogy a vértartalékok lázadni készülnek: "Tesztvéreim! Nem ígérhetek mást, csak vért, és könnyeket! Utolsó csepp vérünkig fogunk harcolni, vagy elhullunk az utolsó granulocitáig!"). És kisütötték, (mert a T. doktorbácsi nagyon ráért), hogy aki Magyarországon tartózkodott 1980 és '85 között, az nem adhat vért. Mert... azt nem mondta el, ezért még vissza kell mennem, szóval, mert csak. És nem számított az eddig leadott két és fél liter, amivel nem volt semmi gond. (Jó, jó, értem én, minimálisra csökkenteni a kockázati tényezőket, de akkor is... ) És a kártyámra szépen felvezették, hogy a mai nap beszüntettem a véradást, a legközelebbi alkalmas időpont, amikor jöhetek adni, sohanapján. Az érzést, ami, mivel nincs mögötte valódi baj, csak egy enyhén paranoid érzés, nem kívánom senkinek. Ez lehet az a "HIV 1-2 +" érzés, amitől legszívesebben Dunának menne az ember. Tisztelem, aki maradni mer.

Könyvekkel és lemezekkel (Pizzicato five, Love Psychedelic) vigasztaltam magam az antikváriumból, a Hófesztiváltól elment a maradék kedvem is, fordítva szálltam fel a metróra, s most valószínüleg elmegyek vásárolni, tejet a tejbegrízbe, s esetleg mégy egy szendvicset, hátha felfele húz.

Friss nap, friss lendület. Tegnap beszereztem egy DVD írót, végre hozzá tudok férni a régebbi CDimhez...


Valamint, fürdőkádban (mostanában csak ilyesmire van időm):

Joseph Heller: Megbombáztuk New Havent

Még mindig nagyon jó. Sajnos színházban még mindig nem sikerült látnom, de ami késik, nem múlik. Nem összefoglalni, elolvasni, és/vagy látni kell!

"RUTH: Hát nem szörnyű? Tudod, Starkey, te majdnem mindig akkor akarsz csak látni, amikor te akarsz látni.
STARKEY: Ez az én önzetlen természetem miatt van. Csak temiattad csinálom. Elég unalmas társaság lennék, ha akkor is a nyakadon lógnék, amikor látni sem akarlak."

"Uram, kérem, uram... na de uram, kérem, ne tegye ezt vele, hiszen nem tehet róla, nem direkt csinálta, ő csak egy fakanál"

És rájöttem, hogy úgyis elfelejtem, hogy milyen könyveket olvastam, ezért nem ártana egy olvasónapló, amit akár ide is gépelhetnék.

Szóval:

Robert Holdstock: Mythago Wood

Már adtam linket, most be is fejeztem (egy évig olvastam volna? meglehet...). Nagyon jó angol fantasy, és itt még véletlenül sem távoli világokra, és orkokra kell gondolni. Adva van egy félelmetes, varázslatos erdő, ahol életre kelnek az ősi tudat-emlékek, a mitágók... Mítoszok hősei, melyeket az erdőbe meredő emberi elme tovább alakít, valósággá ránt össze. Az ősvadon végtelen mély, és hatása alól a bemerészkedő idegenek sem vonhatják ki magukat...

Jostein Gaarder: Vita Brevis

Egy rövid könyvecske, mely egy titokzatos körülmények között előkerült levelet tartalmaz. A levél írója Flora Aemilia, a címzett pedig az őt megtagadó, Vallomásaiban még az emlékeiből is kiírni vágyó Szent Augusztin (?). A fiktív levél csak legutolsó sorban vitairat a Vallomások tíz könyve ellen. Elsősorban írójának (bárki legyen is az) szenvedélyes vallomástétele az élet, az életszeretet, a testi és lelki szerelem mellett. Tökéletes mű: két óra alatt elolvasható, és két hétig emészthető. És az sem zavaró, hogy néha a lábjegyzetek alól nagyon kilóg a lóláb, és előtűnik a tanítani vágyó írói szándék.




_{(na, és közben htmlt is tanultam egy picit... )}

töredékek: ezredik látogató. Well done, Agent.

Az előbb rámkérdeztek egy bizonyos program bizonyos ablakában: Magyar vagy? Nem válaszoltam, kezdem leszoktatni magamat a százalékcsíkok kúszásának bámulásáról... fél perc múlva egy újabb, félénk kérdés: Are you Hungarian?
Yes, ofkóz, I have just észrevettem, hogy you íring in thosue funny language, mácsár, as my dearest anyám used to ír. Keblemre, mácsár-testvér!

"Távol a haza/Távol az Úristen/Iszunk egy kortyot/Hogy segítsen..."

Janet? Óh, nem, Gorgoroth... (avagy egy fél mell nem a világ... talán száz liter bárányvér sem az...)



Update, avagy magyarázkodás: először is, elég fura az a nyelv, ahol a Szatan w telewizjitől hideg futkározna az ember hátán. De hát a magyar is az. Másodszor, elég primitív dolog halott állatokkal játszani (olyat étellel nem szabad), még akkor is, ha igazzy norvégok vagyunk, és van pénzünk megtenni. Utószor, igazán fölül lehetne bírálni már a "mit illik" standardjainkat: amit szabad, nem biztos, hogy érdemes.

Negyedszer: érdemes elnézni ide, már csak a CF szumógitárosa miatt is...

Nagyon jó... elcsábultam, és vettem egy mini M4A1-es Shermant és ellenfelét tartalmazó tankos akármit, megnéztem a netcímet, és a játék táblás változatában van egy ilyen kiegészítőpálya:



Igen, ez Budapeszuto, '44 decembere...

"...hol sírjaik dorombolnak...."

Cory Doctorow:

"A második könyvem -az Eastern Standard Tribe- holnap kerül a terjesztőkhöz-most már bármelyik nap megjelenhet a könyvesboltokban."

Ahogyan a Down and Out in the Magic Kingdommal, az első regényemmel tettem, ennek a műnek is szabadon letölthető az egész szövege, többféle nyílt formátumban, a Creative Comons licensz alatt. Írtam egy rövid esszét is, amelyben elmagyarázom, miért is döntöttem így: dióhéjban összefoglalva, ez elég jól működött az első regényemmel, és hülye lennék nem újra kipróbálni a másodikkel.

Remélem, ugyanannyira élvezetes lesz az elolvasása, amennyire a megírása az volt, számomra."

Stephen King csúfosan "megbukott" egy hasonló próbálkozással. Orson Scott Cardot, és Warren Elllist a kiadók nyomására az ügynöke beszélte le valami hasonlóról. Doctorowtól még nem olvastam semmit, de ez érdekesen hangzik....
(Legalább a novellákkal érdemes majd megpróbálkozni.)

Azután persze megint elszámoltam magam, de legalább sikerült négy percen belül tartani a késést. Az ízekkel nem vagyok egyensúlyban: hol savanyút kívánok, most pedig, hogy túl sok volt a savanyú, egy kis édeset.

Az órára pedig megint nem merek nézni, de legalább mintha helyrebillentek volna a dolgok. Csak ma eltömtem a levelesládámat, úgyhogy holnap kell bemennem a holnaputáni házifeladatért.

S hamár:

"Nincsenek szüleim; az Eget és a Földet tekintem szüleimnek.
Nincs otthonom; a saika tanden az én otthonom.
Nincs isteni hatalmam; a becsületesség lesz az én isteni hatalmam.
Nincsenek eszközeim; a tanulékonyság az eszközöm.
Nincs varázserőm; a személyiségem az én varázserőm.
Nincs se életem, se halálom; az aum (légzés-szabályozás), ami az életem és a halálom.
Nincs testem; a belátáson alapuló bölcsesség a testem.
Nincs szemem; villámlás a szemem.
Nincs fülem; az éber figyelem a fülem.
Nincsenek végtagjaim; a gyorsaság, ami az én végtagom.
Nincs törvényem; az önvédelem a törvényem.
Nincs stratégiám; a sakkatsu jizai (megszabadulás az ölés, vagy az élet megóvásának szándékától) a stratégiám.
Nincs tervem; a kisan (az első adandó alkalom megragadása) a tervem.
Nem teszek csodákat; az igazság az én csodám.
Nincs alapelvem; a rinkiohen (alkalmazkodás minden körülményhez) az alapelvem.
Nincs taktikám; a kyojitsu (üresség és telítettség) az én taktikám.
Nincs talentumom; a toi sokumyo-ban (találékonyságban) van az én talentumom.
Nincsenek barátaim; a lelkem a barátom.
Nincs ellenségem; az óvatlanság csak az ellenségem.
Nincs páncélom; a jin-gi (jóindulat és igazságosság) a páncélom.
Nincs váram; a fudoshin (megingathatatlan lélek) a váram.
Nincs kardom; a mushin (a tudat üressége) a kardom."

VS

"Nincsen apám, se anyám,
se istenem, se hazám,
se bölcsőm, se szemfedőm,
se csókom, se szeretőm.

Harmadnapja nem eszek,
se sokat, se keveset.
Húsz esztendőm hatalom,
húsz esztendőm eladom.

Hogyha nem kell senkinek,
hát az ördög veszi meg.
Tiszta szívvel betörök,
ha kell, embert is ölök.

Elfognak és felkötnek,
áldott földdel elfödnek
s halált hozó fű terem
gyönyörűszép szívemen."


Ha kell, ölj.

Vannak írók, akiket félreértenek. Burroughs is ilyen. "Tudod, az a drogos, a William, aki írta a meztelen ebédet, és buzi volt".

Ja, hogy mellesleg a késő-huszadik századi amerikai irodalom egyik legműveltebb zsenije? Kit érdekel, az anyagról írt, és.. és ez olyan jó!!! Mint amikor a marihuána ördögi karjaiba taszított "értelmiségi családból származó tizenéves" alkoholtól makogó nyelvvel közli, hogy... "ez a Kispál... vazze... Tökéletes helyettessel, ééérted..." Akinek ez a miniszatori, azzal nem sok mindent lehet kezdeni....

Szóval a lényeg: olvassatok Burroughsot, vagy hallgassatok, leginkább a Vörös fények városait. A többi életrajzi adat.

Mellesleg, párhuzamok:

"Istenem, add, hogy ne egy kibaszott korházban forduljak fel! Inkább egy lepukkant bisztróban, késsel a májban, sörösüveg törte koponyával, pisztolylövéssel a gerincben, felhasadt fejjel vérben és sörben, vagy félig a piszoárba borulva, hogy utolsó emlékem a vizelet éles ammóniaszaga maradjon - emlékszem, Peruban egy részeg kiterült a vizeldében. Ott feküdt a földön, a haját átitatta a pisa. A piszoár, mint minden délamerikai piszoár, eresztett, és fél hüvelyknyi hugy borította a földet. - Vagy halljak indián kunyhóban, homokágyon, börtönben, vagy egyedül egy bútorozott szobában, vagy valahol az anyaföldön, vagy egy sikátorban, az utcán, metrómegállóban, összetört autóban, vagy zuhanó repülőben, ömöljenek gőzölgő beleim kifacsart fémvázakra.... bárhol, csak ne kórházban, csak ne ágyban...."

A másikat mindenki tanulta az iskolában.

Az egyiknek sikerült, a másik pedig együtt dolgozott Cobainnel, és több, mint fél évszázadon át kísértette egy részeg éjszaka. Petőfi otthagyta feleséget. Burroughs lelőtte, és ő maradt.

Következő adásunkban József Attila, mint szamuráj.

Rájöttem a szobámba keletkező, majd újratermelődő káosz két okára:

a. minden kiesik a kezemből. Le a földre, ott megpihen, s ott marad. De csak idebent.

b. ha szóba kerül (szóba kerül- amennyiben egy ilyen tizennégycolos kihajtható ablakon "szóba kerülhet" bármi is... bár az az igazság, hogy a múltkor is előkerült valami mágia és okkultizmus a nyugati hagyományokban, vagy mi, pedig csak a hetedik került szóba. Az is a földön végezte). Szóval, ha szóba kerül egy könyv, vagy abból egy idézet, akkor, mint valami holdkóros, előkerítem a könyvet, ha éppen tudom hol van (ismerem annyia a könyveimet, hogy tudom, hol kellene lennie-ha nincs ott, akkor lakásfölforgatás, és az az érzés, hogy itt, most, bizony a valóságszövedék felhasadt), és az ölemben dédelgetem addig, ameddig még aktuális. Vagy sohasem lesz az.... ezután pedig a. pont.

Egyszer írni kellene egy könyvet, címekről. A történetet pedig mindenki találja ki maga. (És ennek semmi köze a Képzelt nagysághoz-nem előfeltétel az ember emberiségbe vetett hitének zseniális porbagyalázása)

Már eljutottam odáig, hogy ledaráljuk, a húsdaráló és a shaker egy különös elegyébe tömöszköljük a nyuszicombizom-kockákat. És telefonáltam, és két bizonytalanság-szorította szívű emberizing fel tudja oldani a másik szíve köré fagyott bizonytalanságot. S most gőzerővel, újra.

Az a (ez egy ilyen "az a" sorozat...), szóval az a baj ezzel az egésszel, hogy a Föld, akármennyire is kicsi világ, az emberek még kisebbek, ezért az emberek közti távolság nagy. Áthidalható, de igazán elkelne egy teleport, vagy jaunt (jaunt?), mert most kellene ide, mellém. Cserébe én meg akkor lennék ott, mellette. De nem ez van, hideg, jeges szél van, befűthetetlenné vált lakás van, ezek vannak.

Az a fura, hogy mindent túl lehet élni, és mindig lesz egy este, amit egy reggel követ, és így megy ez, és így megy ez...

Jelentem, hogy meghalt a nádcukrom. A nádcukor fura dolog, Amy már a falra mászott tőle, akárhányszor csak kinyitottam, mindig meglepett, hogy mintha élne, úgy mozog, omlik, hullámzik a felszíne, erre egy hétig nyitva marad az üvege, s most halott, fosszilizálódott, már csak kőkemény cukor-váz.

Srakker: második szövegblokk, harmadik bekezdés: "Te tudod, öreg".

(Kód kifejtése majd malátalé mellett.)

Én nem tudok olyat, hogy: "Anorganik dobjai a legújabb drum'n'bass lüktetést hozzák dzsungelhangulatban, Endrei basszusjátéka Jimi Hendrix-et idézi szuperszonikus futurista felfogásban, míg Máriás friss szövegei és őrült free-jazz-funk szaxofon- és trombitajátéka vágnak fejbe egy páratlanul izgalmas új hangzásvilágot eredményezve a hazai progesszív és underground zene új korszakát nyitva meg."

Távol áll tőlem az olyasmi, hogy: 'Radikálisan, cirka húsz évvel update-elt hangzás, a korábbi tudományhoz képest. The Scientists went electric - bátran, biztos ízléssel szuperpozicionált effektek szigorú orgiája. Rafinált, digitális pszihedélia, erôs Stranglers és DNA behatásokkal, ami Endrei Dávid hatalmas basszusriffjeit illeti."

De az album jó, mintha lecserélték volna a régi tudatmódosítókat valami újra, a gépi ritmus egyberántja az egészet, és csak hömpölyög, hömpölyög, hajnalig.

Amikor nem ez szól helyette:

Városnéző túra, mert amit intézni akartam, abból nem lett semmi. (Vasárnap van. Jéé.)

Először is, bemerészkedtem a könyvesboltba. Ez általában nem szokott gondot okozni, viszont február végéig könyvvásár van. És most kezdődött. Volt, amelyet ösztönből, volt, amelyet ajánlással, volt amit nem lehetett otthagyni.

Jostein Gaarder: Vita Brevis
China Miéville: King Rat
Sherman Alexie: The Lone-Ranger and Tonto Fistfight in Heaven
The Penguin Book of Irish Verse
Ray Bradbury: Dandelion Wine
Tad Williams: Tailchaser's Song
John Updike: Gertrude and Claudius
Salman Rushdie: Fury
Orson Scott Card: Shadow Puppets

Majd valami savanyúra és hidegre vágyva bevágódtam egy gyorsétterembe, és nagy cselesen nem a bálint-napi shaket kértem, hanem ami mellette van. Barna, tehát kávés, gondoltam. Kávésnak nyomokban kávés volt, de nyakonöntve valami gusztustalan cukornál is édesebb sziruppal...

Még az emlékbe is beleborzongok, főzök inkább egy hársfateát.