Örököröm

Hőkemencévé vált a város, légkeverés nincsen, a gyurmaformák barnán hólyagzanak, elintéztem mindent, nyertem egy extra órát, áldom az eszem,hogy nem az útiruhámban merészkedtem ki, most pedig elönt az izzadság, sűrű cseppekben folyik mindenhol, és ez még nem a lenti párás meleg, az elkövetkezendő huszonnégy órára vettem nyolc liter folyadékot, nem tudom, hogy jutok el a pályaudvarig, és onnan a kompig, de minden rendben lesz. Még pár kilót be kell préselnem az így is teli csomagba, de mennie kell.

Még egy kis ügyintézés, délig, utána tényleg elindulok. Most éppen friss vagyok kipihent (három óra alvás után), a csomagjaim rendben, csak a zoknik/boxerek hiányzonak, útifelszerelés (avagy málhásszamár ruházat) kikészítve, és nagyon úgy néz ki, hogy ebből hazamenetel lesz. Négy nap múlva. Bár csak már ott tartanék. Jó, rendben, elég lenne csak a reptérre teleportálni.

En is krealok egy veznaujju makis postot, mert ugy latom, terjed, immunizalni kell:



aye

(annyit azért még elárulok, hogy a mai varázsszó a winipcfg ) És nyár van, és meleg az idő.)

Ha jon, akkor persze raklapostul.

1. nem sikerult szallast talalnom Tokioba. Vagyis, pontosabban, ami meg rosszabb, egy ismerosom befogadott, de kutyaul erzem magam. Veszek neki macskat, ajandekba.

2. a net elszallt, amikor meg kellett volna maradnia.

3. ugy egyebkent is, keremszepen, tessek engem bekenhagyni ezzel az utazasos mizeriaval. Legkozelebb leulok egy sarokba, es varok, amig fel nem talalja valaki a teleportot.

update: es sikerul ugy segitenem, hogy szerintem annelkul mar reg kesz lenne az adott dolog.

Meg nem irok ekezetet. Es dogoljon meg a szomszed tehene is.

A hivatalos honlap és akik fordítják. Fordítják?

Nem tudok egyszerre angol szöveget hallgatni, és magyar szöveget olvasni.

Most jutottam el odáig, hogy tudom, hogy nem lesz elég időm arra, amit még meg kell tennem holnap estig.

Mindjárt utazom. Juhé.

Internalist indított egy fórumot az rpg.net-en.

Egy hónapon át napi egy ebédszünetet (egy órát) szán arra, hogy elkészítsen egy festményt.

Az eredmény döbbenetes.

És gyakorlásra sarkal. Akár csak Warren Ellis párpercesei.

Az Atya költözött.

Red Ledsticks

-a hard-boiled computer novel-

(From the author of Blue Death Blues!)

The system is rebooting. It's getting dark outside. Not enough free memory, looks like. I sip from my whiskey - we were freezing a minute ago, and it's already getting warm.

Ah, yes, let me introduce myself. I'm Ousse. M. O. Ousse. Am I a good guy? I don't think so. Am I bad? Just ask the printer girls on the other corner of the table.

They might tell you that I'm heartless. Well, I have a heart. What I don't have is an entirely different thing. I'm Cordless...

too much information

CFNM

Avagy, pillanatképek a fétisek csodálatos világából.

A stílusirányzat központi elem a sokszor csak háttérbe szoruló női arc, és az azon megjelenő szégyen, csodálat, nevetés, döbbenet különös játéka.

CFNM, mint Clothed Female(s) Naked Man

Emlékszel arra a férfira, akit a legutóbbi összejövetelen mutattak be neked?

Külön könyvtárba gyűjti ezeket a képeket. Fél gigánál tart.

Kezetmosol? Újra? Nagyon helyes, én is ezt tenném.

Nem hiába figyel itt a szekrényemben egy doboz gumikesztyű. Én sem fognám meg csak úgy az ilyenek kezét.

És egyre többen vannak.

Én mondom, egyre többen.

Hogy én honnan tudom?

Kutattam, onnan. Research, csakis a közjóért. Csakis a közjóért. Örülünk, hogy találkoztunk.

Hé, még csak kezet sem fog? Eh, jólvan, menjen csak, ahogy akarja... ebben a mai világban...

Egyéb híreink:

Ugye, hogy ugye?

Ha pedig elkezdünk félni a szavaktól, akkor ott valami nagyon elromlott...

Már egy hete kerülgetem itt a gép mellett a törött poharat.

Gyönyörűen tört, fáj a szívem kidobni. Az aljából egy apró perem, és egyetlen szimmetrikus üvegtüske áll ki. Mikor az egér fele nyúlok, mindig elidőz felette a csuklóm. Működne egérkéz-könyökalátétkén, sing-és orsó között.

Az természetes, hogy a jobbkezesek a bal odalukon sérülnek?

Két embert kell felhívnom ma, hogy megbeszéljünk egy közös ivászatot. Merthogy utána hárman majdnem háromfele, Thaiföld, évekre, Német- és Magyarország hetekre.

S közben rájövök, hogy ott van még a telefonomban a kis török lány száma, tényleg icipici volt, egy a nullaegészhetvenötben készített gyönyörű modell, s talán azóta már filmrendező lett belőle, vagy rosszabb esetben anorexiás.

És nem hívom fel, hellyett Ignáciuszt hívnám, rá is kíváncsi vagyok, mindig is irigyeltem, francia-angol-olasz, eredetiben olvasott mindenkit, minden hétvégéjét a nagyvárosi éjszakában töltötte, és ha kedve támadt, fuvolázott, Pizzicato Five-ra.

Azt hiszem, különösen tehetséges vagyok a hidak felégetésében.

Magányos halálom lesz.

Kist megdöbbentem ma, kicsit nagyon.

Ennek eredményeképpen csak a bankig vánszorogtam el. Annyi dolgom van, hogy nem egészen egy nap alatt el lehetne intézni, mégis egy hete szenvedek vele.

Mindenesetre a fenti döbbenet valahogy, úgy néz ki, berúgta a motorokat, és innentől már megint pörög tovább minden.

És a reggel két meglepetést hozott.

Az egyik az, hogy rámvirradt. Merthogy, s itten most Bodzilla terminológiájához kell fordulnom (aki ugye Akác itt oldalt) Méregzsák hatására én is belefogtam a Dead like me c. sorozatba, és nagyon jó. A főszereplő hangja, szemöldöke, és csücsörítése úgy tízpercenként földbe döngöli az embert, a ritmus változatoságáért csupán csak cinizmusa felelős, mert azt kb. három és fél percenként üt. Megérte a vadászatot.

A másik, hogy ugyan elterveztem én már ezt-azt, hogy így ajándékpéldány, meg úgy, és még úgy érzem, nem is megy olyan rosszul a dolog (egy már megvolt, igaz, azért megdolgoztam), de most hirtelen tervtől függetlenül megleptek egy ajánlattal. A kiváltó okok egyike megvan valahol az archívumban.

Cruelity pays, folks.

Sosem hittem volna.

(a harmadik, hogy a tíz százalékos golden kiwi lébe beleejtett kividarabkák olyan ügyesen tudják elhitetni az emberrel, hogy amit iszik, tényleg látott élő sárgahúsu kiwit, hogy csak na. A műsör is sörízű...

Mint ahogy az itteni lakosság nagy része is annyira hozzászokott a tenyésztett halhoz, hogy jobbnak találják azt a vad halaknál.

Műanyagvilágba költöztünk. És ez furamód alig zavar.)

"Hajnali fél négy.

A Nap nemrég kezdte kűzdelmét a kékesszürke ködtakaróval.

Felugattak az első kutyák, s kórusban kísérik őket a varjak.

Egy újabb nap, hogy végigéljem.

Egy újabb nap a munkára"

Végre esik az eső, és ma nem én vagyok a soros, ki sem kell tennem a lábam a lakásból.

Bankolni, meg papírokat leadni holnap is lehet.

Butytime (exEgyiptomi) blogját pedig nem így akartam belinkelni. :(

Kutyuskák, buta kis kutyuskák...

Most vagy hatalmas balfék voltam (ez már csak egy ilyen mérsékelten vulgáris blog), vagy... vagy nem.

De Dokikám, nagyon szurkolok nektek, és ezért a leányzóért megértem, hogy tűzön-vizen át.

A másiknak meg üzenem, hogy:

"...és megtudod, hogy a féltékenység hatalmas nagy úr. És az orrod helyén egy jókora krumpli ül..."

Azon gondolkoztam, hogy a szöveg darabolhatósága megszünteti a szöveg borzalmát.

Mondjuk tételezzük fel, hogy a kakastaréj egy iszonyú borzasztó dolog, aki meglátja, rögtön szörnyet hal.

Most nézzük ezt: Kakastaréj.

Jó, rendben, tudjuk hogy borzasztó, de mivel aki látta, mind szörnyet halt, ezért nehezen tudjuk elképzelni.

De legyen, borzongjunk tőle.

S akkor jön ez: Kakas. Taréj.

Kakast mindenki látott már, jó, lehet, hogy taréjt nem, de ez már megint nem annyira durva, nem?

S akkor tovább: Ka. Kas. Ta. Réj.

Ka. Ez van a macsKában is. Kas. Mint a zokni, amelyik lyuKas. Ta, mint TaTa. A Réj az még mindig kicsit félelmetes, de ki az, aki összeszarja magát egy réjtől?

S a vége: K. A. K. A. S. T. A. R. É. J.

Vége. A szövegből kiesett a rettenet.

A horrorhoz magunknak kell megteremteni a hangulatot.

A majdani vacsora árából kétszer nézhetném meg ezt.

Thai mozi, ami ugye mostanában talan a koreai utan a legérdekesebb a világon (sznobmód on).

De több, mint meggyőző, hogy mire képes az ember számítógépes trükkök, drótok, és kaszkadőrök nélkül.

Itt egy közvetlen link, ha a fenti nem megy.

Nos, úgy néz ki, hogy a hónap végén végre ehetek magyaros dolgokat, ami egyrészt ugye élmény, bár két nappal az igazi hazai előtt nem hiszem, hogy annyira igényem lenne rá, másrészt, egy vagyonba fog kerülni. Legalábbis most egy vagyonnak érzem.

De lesznek badacsonyi borok, úgyhogy egy rossz szó ne essék...

A másik meg, hogy hamarosan:

Vizelettől és csatornalétől dagadó szendvics, plüssállatokkal közösülő tacskók: jó reggelt, világ!

(naná, hogy DPH)

Apám sokáig fontolgatta, hogy felhagy eddigi kenyérkereső foglalkozásával, és antikvitást nyit. De meggyőztük, hogy annak csak az lenne a vége, hogy mindenféle dolgot megvenne, és eladni már nem lenne szíve a többségét. Így hát fogta magát, maradt a régi mesterségénél, s várta, hogy a fiai megszerzik neki a legújabb kiegészítő lemezt, hogy tudjon tovább Heroes-ozni.

Úgy látszik, családban marad. Én antikváriusnak lennék csapnivaló.

Most először cenzúrázom magam úgy igazán, mert mivan, ha hátha, és annyira nem ismerem, hogy őszintén az arcába vágjam, hogy figyelj, ne rinyálj, az összes problémád látszatprobléma, vagyis inkább tünetprobléme, ne hagyd el magad, nem fog belerokkanni a hablelked, ha elkezdesz egy kicsit is törődni magaddal, és a vége persze az, hogy az a helyzet babám, hogy az élet olyan dolog, hogy egyszer el kell kezdeni élni is azt, az pedig bizony sokszor azzal jár, hogy reggel felkelni, elmenni dolgozni, este hazajönni, ha fúj, ha nem. Meg, hogy ebben az állapotban csoda, ha kihúzod negyvenig.

És persze ott van ilyenkor az a nem is kicsi kisördög, miszerint te (mármint én) milyen alapon, és mégis mire fel, amikor ennenmagad is hasonlóképpen bűnösnek találtattad, de hát ugye pofázni mindig könnyebb.

Ami viszont jobb hír, hogy újból írni támadt kedvem. A képregény az más, az közös szórakozás, ez viszont magányos, erre mostanában valahogy nem jutott erőforrás, ami azért csak jelez valamit.

S még valami (az ember már csak így jár éjfél, és fél kézigránát után)

(Megj. nekem meg a blackout logójától lengett ki az a bizonyos inga)

Szóval, a modernkori vegetarianizmus a természettől elszakadó ember válaszreakciója a mesterséges környezetre. Amint kilép a halál az életünkből (mert befektetjük, elkábítjuk (legalább magunkat), nem látjuk), illetve mesterségessé válik (mert őt lövik, mi lövünk, de minket nem lő senki, vagy ha igen, megvéd a képernyő), úgy kezd természetellenessé válni a természetes, bonyolultá az egyszerű. Ezt még egy faji alapokra épülő, önnön beképzeltségünkre alapozó mesterséges hierarchiával megtoldva nem nehéz eljutnunk a növény-jó, állat-rossz áligazsághoz.

Ami csak akkor fura, ha elkezdjük azt is hinni, hogy mi lennénk a felvilágosultak.

Egyébként még így elalvás előtt, érdekes, hogy nyugatot (vagy éppen keletet) megjárt honfitársaink PC érzékenysége hogy megugrik, ha hazatérnek.

És itt most vélemény nem nyilváníttatik, csak a tény megállapítása történik.

(A vélemény az valahogy úgy nézne ki, hogy szöveg, mitöbb, blogkörnyezetből kiragadva, bizony vannak dolgok, amelyek másként festenek. S most jönne egy szvsz, és a társai.)

A hozzászólásokkal/emailekkel ismerkedő, friss, gyanútlan áldozat: send-e szűz.

Telefonon válságkezelni kb. annyira hálás feladadt, mint... mint telefonon válságkezelni.

Mindemellett rájöttem, hogy akik nem kedvelik/utálják az unikumot, azok rosszul, rossz helyen fogyasztották az első, maradandó élményt adó cseppeket.

Valamint, ahogy közeledig a hazaút, úgy rezdülnek meg újabb és újabb, elszakadtnak hitt régi szálak, és ez nagyon jó.

Találtam egy Ucsió Kazumasza gallériát. Az egyik legjobb japán kortárs fantasy festő.

"You know, there was this preacher. He was wearing a trenchcoat, and guess what: he didn't have a Bible under under it. In fact, he had two. So he was this heavy drinkin' dirty boxin' badass. And nobody would mess with him, because you looked in his eyes, and you could feel that Jesus walks with him, and he will kick your ass! That, and he had the mojo. And what's more - and I'm serious- he knew kung-fu. Whoo-hoo!

And one morning, our preacher woke up, and said to himself: Where am I? Where did my power gone? Only this hangover remained.

So he made himself and his faithful familliar (who was a green-eyed monster, with blood-thirsty claws, almost as bad as the preacher himself) a coffe, put away his struggled past, and started walking the path of light, the path of absistence.

Still, sometimes the wraiths of the past appear, and he had to fight them, but you know what?

He's a healthy livin', kung-fu knowin' preacher, and the Lord walks with him. That, and he still has that mojo."

Azért azt szeretem ebben a szelek városában, hogy igazán bajoros a sörsátor, de szerencsére emberi zene szól, mondjuk blues. A sörrel sincs semmi baj, csak mesélje el nekem valaki, hogyha a fél literes korsó 470 pénz, akkor miért éri meg egylitereset venni 950-ért?

Nomeg, azt sem szeretem, hogy még itthon kell unikumoznom, hogy igazán hatása legyen, hiába, nem kellene kölykökkel inni járni.

De már megint emlékeztem, óráktól kezdve évtizedekre visszamenőleg.

Ejj, ti lányok, leányok....

És így kellene. Mert volt másfél órám, és talán értelme is volt. De most jobbra, a sörsátor fele el.

Kíváncsiság. Mert ugye annyira furdal.

De te késtél el.

Itt és most (ott és akkor) nem ugyanaz, mint akkor és ott.

Barátok, ne áldozzátok fel magatokat!

(Értelme nincsen, de hagyjátok békén őket, a csendben tűrőket!)

Valamiféle

Valamiféle köd van, és valamiféle apró fehér rovarokat havaz az ég.

Most éppen vízig számolok.

Valamiféle köszönő iszony.

Unicode. (Majdnem úgy hangzik, mint egy szájszélből kipökött anyukád). Ebben kuszálja össze a sorokat a gmail, nem mindig, csak általában akkor, amikor magyarul próbálnék levelet küldeni. Ami ugye azért néha elő szokott fordulni.

Úgyhogy részlegesen vissza a mailboxra, ami pedig ma megint eljátsza a nincs leveled, hehe, úgy csinálok, mintha üres lenne a postaládád c. dolgot.

A tegnap nap közepe heveny fejfájással telt (aludni is próbáltam, az sem segített), majd sikerült olyan hallgathatatlanul rossz zenéhez hozzájutnom (és végighallgattam az egész albumot), hogy közben még azt is elfelejtettem, hogy a fejem fáj. Most pedig jönnek a halak, második kör. Az első elég unalmas volt, néha szakította meg egy általános iskolásoknak készített oktatófilm. "Erre jártak a medvék. Már csak a nyomaikat látjuk, de nini, ott egy lazaccsontváz. Rajta egy verébke, aki éppen a megmaradt húst csipegeti. Jó étvágyat verébke!".

Volt egy napom, amikor nem kellett csinálnom semmit, és erre mit csináltam? Semmit.

Most persze mérges vagyok, de leginkáb az elfelejtés miatt.

Meg hogy nem tudok leszokni arról, hogy ha egy könyv szóba kerül, akkor ne cipeljem ide magam mellé, vagy máshova a lakásba, és ott ne hagyjam.

"Az az érdekes benned, hogyha valami már nem kell, akkor az ott helyben kiesik a kezedből, és ott is marad"

És tényleg. Pedig, pedig...

Holnaptól kezdve három napos fejtágítás, ami azért lesz különösen érdekes, mert a halakat, úgy nagyrészt, nem hogy látásból, de még arcról sem ismerem, mert mire megismerném, vagy lesült már a bőr a képükről, vagy egy darabkájuk pihen már csak egy másik darabka ecetes rizsen, közte vaszabi, de azért lelkesen végighallgatom majd, mi is történik, történhet velük.

Rég nem írtam semmit, amit befejeztem volna, régen nem olvastam semmit, amit befejeztem volna, s rég nem számoltam el magam ennyire pénzügyileg sem. Csak azt nem értem, hogyan, mikor, miért?

Kiüresedett a pénztárcám, kiüresedett az agyam, csak egy Dark Angel és egy Firefly adaptáció kering a fejemben...

Lesz még holnap.

Elfelejtettem Amy születésnapját...

Nem tudom, hogy csináltam, tényleg nem.

Brainoiznak pedig üzenem, hogy nem ignorálom, csak visszajönnek a levelek, és aug. 3, és remélem, amint átér a levél, lesz hozzá csatolt állomány is.

A tegnapi nap második sörözése is igen kellemes volt, a szomszéd kisváros sörfőzdéje kényeztetet remek búza- fekete és barna sörökkel.

Már a sokadik japán nem tudott vágni a késemmel (nem fordítva kellene tartani, ugye, a foka tényleg nem éles), s bár ennélkül a fél csirkécske marcangolása eléggé naturális lett volna (tudsz pálcikával enni? Igeen? akkor bonts szét egy grillcsirkét!), még meg is jegyezték, hogy félelmetes, hogy ilyesmit hordok magamnál.

A fenti kisvárosi sörfőzdének az érdekessége, hogy a szokásos vörös (esetleg újabb változatokon arany) színű sörvédő pentagramma helyett ezen vörös hexagramma volt. A folyékony kenyér mágiája. Amint fent, úgy lent. Ami befolyik...

Reggel meg már hétkor felébredtem, és csodálkozva vettem észre, hogy sikerült.

Előkészültem. További információk errefele.

(van itt ez a föltöltögetős dolog, de nem akar csinálni semmit, és lusta vagyok a helphez (és mi az, hogy a gombok után már ilyen félformázott dolog jön elő, kéremszépen?)

"De a zombik megjelenésével mindennek vége lett. A sötétség elkezdett hódítani a világban, s hol eddig rend és élet volt, most ott a Káosz és a halál kezdett el már-már végérvényesen uralkodóvá válni..."

És én még erőlködök, hogy ilyeneket kitaláljak...

(ők meg komolyan gondolják, hogy ez jó)

Ehh, nincs igazság...

S ha már Bára beletette a fülembe, akkor ti is hallgassátok: Kenya.

Bibiii, kaptam skót nigériai levelet!



Éppen békemisszión vagyok, ezért nincs szükségem több, mint tízmillió dollárra, de ha valakit érdekel, akkor továbbíthatom...

"Ugató kutyák, aranyos kis cicák"



Az ugató kutyákat megetettem, a cicákkal meg elsöröztem
úgy öt órán keresztül. Vörösebbre sültem, mint a rákok, meg a lazac,
kiknek a barbecue jutott, mint egyedüli célszerszámtulaj daraboltam
steaket, bordát, mangót, és dinnyét. Időközben elkapott minket az eső,
de úgy istenesen telibe, sátorral és sülő barbecue-vel húzódtunk be az
anyaépületbe. Itt volt két volt osztálytársamnak a gyereke. Öt évvel
fiatalabbak nálam, és most lesz egyéves a fiúk. tündéri egy jószág,
megtámadott műanyagkatanával, ami hasonlatos gyermekkorom
műanyagszablyáihoz, csak éppen piros a tokja. Most tele vagyok, és
éppen csak jókedvségig becsípve, ami nem árt, hiszen héttől mi más
várna, mint sörözés, ezúttal a Másikmagyarral, és két szintén gyönyörű
mandulaszemű vadmacskával.



Ha száz lelkem lenne, mind eladnám.



De mivel csak egy van, megtartom magamnak.



Ha c'est la vie, akkor kérek még egy kanállal.

Hát, aludtam egy picit úgy kb. hattól fél egyig, majd négytől hétig,
most meg arra ébredek, hogy bekerültem egy creditsbe. (Ráadásul, mivel
összetévesztették a first és second name-t, legelőre, mwhuhahaha!) Fura
érzés, pláne látni, hogy mi változott a javaslataimnak hála.



Na mindegy, most fürdés, utána állatorovosnapok, közben pedig, ugye, előre a hírnév felé...

keresőszavak:

uj bebi kepeslapok: hát, béjbi, nincs más csak a régi...

az első szadomazo film: minden itt kezdődött...

pentagrama: hát nem elírtam?

japán képregény sex: segítek: hentai.

Szentpétervár: had várjon.

lépcsőjáró: csak nem egy egoszörfös?

"Valószínüleg tartom, ő azt, hogy én ezt a történetet leírom, nem is sejtette, merő ostobaságnak tartotta volna, ön az én menazsériámba pontosan beleillik, pokoli dolog ez, még csak erre volt szükség, nem elég, hogy megtörtént, és olyan bolond vagyok, hogy elbeszélem, mégy olyan bolondra is akadok, sőt arra, pont arra a bolondra akadok, aki ezt le is írja.

Esküszöm, ez az egész teteje. Harsogva fölnevetett volna, háromszoros őrültség, az első, hogy megtörténik, a második, hogy elbeszélem, a harmadik, hogy valaki még le is írja, hogy el ne kallódjon, ismerje el, ön a legbolondabb háromszoros bolond, bolondus termaximus.

(...)

Ciánoztassa inkább ki magát, mondta volna tele szájjal nevetve, ne restelkedjék, és főképpe ne ijedjen meg, csak nyugodtan, szégyenkezés nélkül, az ember nem lehet eléggé óvatos, az ilyen élet, mint az enyém, a fantasztikus szemét olyan kolosszális tömegével van tele, hogy aki nem vigyáz eléggé, azt okvetlenül inficiálja, a baktériumokat az egész világba széthordja, egy ilyen élet és ilyen lény, mint az enyém, kiválóan hatásos mérgek excelláns tenyészhelye. A mérgek között számban és rendben a legelső az, amelyik bennem a kényszer, amit úgy hívnak, az ember életében legalább egyszer alaposan kibeszéli magát. A többi diszkréten hallgat, sőt titkolózik is, elrejtőzik, minden oka megvan rá, mert szégyenének teljes tudatában van. Én ezeket a hallgatag és tapintatos halakat nagyon tisztelem. De bennem a kibeszélés ördögi ösztöne mindig erős volt. Fecsegő vagyok, és rajongok mások fecsegéséért, esetleg csakis azért, hogy a magamét igazoljam, de a nagy kísértés számomra mindig ez a mámor volt, most aztán végre kibeszélhetem magam, és persze mi az a kifogyhatatlan téma, amiről az ember kilenc örökkévalóségot át tudna beszélni, természetesen önmaga. Puff.

(...)

Ha a fecsegő és az ügyvivő találkozik, abból mindig ilyesvalami derül ki, szóval mindig indiszkréció. De a a fecsegő és az ügyvivő mellé feltétlenül oda kell számítani a hallgatót, illetve az olvasót is, és a játékba, illetve a pácba bele kell vonni, különben a vicc igazán nem teljes. Bormester Mihály erre homári hahotában tört volna ki, ön mégiscsak világraszóló csibész, de igaza van, erre sose gondoltam volna! Micsoda együttes! Képzelje csak el, megtörténik, és ez már önmagában hallatlan. Erre jövök én, a gyógyíthatatlan fecsegő. Az ember erre megáll, de még valahogy érti, vállat von, és tovább akar menni. Most azonban jön az ügyvivő, és szépen leírja. Na de most aztán a bolondságokból elég. Nem, kérem, még ezenfelül is van valaki, aki a könyvet komoly képpel kinyitja, és olvasni kezdi. Engedje meg, hogy a véleményemet elhallgassam. Könnyen el tudja képzelni, hogy miért. Vagy óhajtja hallani? Nem, inkább csak találja ki maga, önre bízom, és kérem, hogy a dolgot ne fokozza tovább, és ne ingereljen. Ebben a komédiában úgy látszik tényleg nincs érdekteleln, intakt és kívülálló fél, nincs páholy, vagyis a játékban igenis mindenki benne van, és az ember minél tovább megy, annál nevetségesebb figurával találkozik. Az elbeszélő maga igazán gyerekes az ügyvivőhoz képest, de ez az agent spiritula is tökéletesen árrtatlan ahhoz képest, aki elképesztő komolysággal a fotőjben kényelmesen elhelyezkedik, még rá is gyújt, a könyvet kinyitja, és olvasni kezd, ez az ember, mondom, már olyan bonyolultan bolond, hogy itt minden meghatározási kísérletnek csődöt kell mondania (...)"

Holnap az utolsó nap (bár azért a jövő héten lesz még egy intenzív többnapos halazás), holnap az utolsó vizsga, de bennem csak az idegesség gyűlik, és nem tudok elkezdeni tanulni (nálatok laknak-e haszonállatok, ló, kutya, macsak (rendben, ő az a fazon, akin nincs túl sok haszon), selyemhernyó, ilyenek vannak-e? Meg még méh, meg tengerimalac (mert néha azokat is levágják, ugye), egerek, patkány, kecskebéka, kecske, birka. És lehetnek feketék, fehérek, tarkák, és vannak törzseik, meg génjeik, meg még populációdinamikájuk is).

Talán éjfél után, de addig is idézet a könyvből, ami mindig aktuális válaszokat tartalmaz. Sajnos, nem fekete, és nincs rajta kereszt, semnem jicsingel, mint a zencsengő, de tud. Pill.

Elvérezni a célegyenesben.

(Közvetítés a Tour de France katanás változatából)

Tegnapelőtt paprikáscsirke, és beszélgetés.

Tegnap sült húsok, és beszélgetések.

Hátra van még két nap, de elég hihetetlen lenne, ha menne a dolog.

Mindent majd holnap, mindent majd máskor.

Mondjuk tegnap érdekes dolgokat tudtam meg, osztálytársakról, egyebekről.

Például van, aki, ha választhatna, a "mozaikot", a kitakart erotikus filmet választaná, a "normális" helyett.

Szükségből erényt kovácsolni.

Például már csak egy dobásom van patológiából.

Nem tehetek nagy ívben a jelenlétire.

Közben pedig nyár van, hétágra.

Nomeg, elterveztem, mit kell tennem. Szép terv, de nem bízom magamban.

Siraisi Kazuko:
A kutya és a férfi

A kutya a hátsó kertből,
A férfi az előszobában
Hív
"Éhes vagyok!"
"Találkoznék veled!"

A férfi az előszobában,
A kutya a hátsó kertben
Vonyít
"Szerelemre vágyok!"
"Annyira fáj!"

Férfi és kutya:
Melyiknek fáj jobban?

Mi sajog jobban:
A korgó gyomor,
Vagy a viszontszerelem hiánya?

Édes Istenem,
Neked mi a válaszod?

Emberek, akik miatt feltalálták a shotgunt, 734.:

Önjelölt fordítók, aki kalózpéldányokért kuncsorognak, csak hogy kalózfordítást készíthessenek belőle. (Mármint, ha készítenének.)

És találtam Siraisi Kazuo verseket.

Sokáig, nagyon sokáig hittem azt, hogy az "afk" az "a fakin' koincidence" (amúgy akármilyenesen) rövidítése. Hát, nem. De még most is így olvasom, ha csak meglátom.

Fiktív könyvajánlónk következik:

Angyalszárnyak társbérletbe

Mimi és Nina frissen váltak. A közös sors, és a közös anyagi nehézségek sodorják őket egy fedél alá. Mindketten csak őrlődnek a társas magányban, amikor egy este Mimi nem egyedül érkezik haza. A házibuliból a sármos Takesi, a rejtélyes múlttal bíró üzletember kísérte az ajtóig.

"Megtarthatom?"

És ettől a pillanattól kezdve Mimi és Nina élete fenekestül felfordul...


(ez egy ilyen nap, hátakat masszíroznék, és üvegeket vagdosnék a hátam mögé a Batthyány téren. Dududi-du-du-du-dú)

Itt hátul meg Fleck Béla pengeti a benzsót (bendzsóm vígan pengetem, kelet lesz új hazám), és én nem tudom elhinni magamtól, hogy bluegrasst hallgatok.

És élvezem.

Szóval, csak leugrottam tonicért a ginbe, és gyömbérért becherbe, amikor megláttam ezt:



Idézet a címkéről: "Kormóci Konzerv: Cseresznyebefőtt _{magozott, cukrozott}"

És lett lészen nyálaknak csorgatása, és kb. nyolcszázötven forintnyi ár kipengetése (harmad Transmet-epizód, fevleyim, úgy nézzitek, isa, hunvágy és bouldogsag vagymuk!

Mondjuk Robinnak még be kell bizonyítanom, hogy a fenti módszer sokkal célravezetőbb. Becherovkát csak gyömbérrel érdemes keverni, jégkocka, egy dashnyi lime, és mentalevél. (esetleg egy kis adag cassis, vagy hasonló likőr).

Történt valami, s emiatt más valamik is történtek. Dominó. Lepke és hurrikán. Káosz és születő rend.

Szóval elvileg így néz ki, amit látok belőled. Önző módba van kapcsolva, szóval most éppen magamat látod, amint magamat látom.



(mindez persze nem jött volna létre, ha nincs a csodálatos Akác, aki angyalként mindenféle idézésre is reagál, és igen, tényleg rá kellett segíteni, annélkül nem esett volna le, és tényleg nem mentség ez a majdnem harmad egyenlítőnyi táv sem. A lényeg, hogy családban marad. Ha jól számolom, mostoha? Belterj, belterj ;))

Még mindig kutyaszagú a kezem. Váltótársam helyett ma is én lettem a soros (egy szívesség felírva a képzeletbeli kis füzetbe, és be fogom hajtani, szeptemberben), s a kutyusokkal birkóztam. Két szinten vannak. Na, most a második emeletiek mániája, hogy, bár foggal nem, de körömmel kapaszkodnak a padlórácsba, behúzódnak hátra, és onnan néznek szomorúan. Nem akarnak kijönni. A lentiekkel pont fordítva van: ki még csak-csak, de visszatenni őket művészet.

És mindezt azért írtam, mert minőségellenőrzést végzek a Dry-on, ami azt jelenti, hogy hallgatom, hallgatom, mert még mindig nagyon jó.

Pár hete találkoztam egy lakótársammal, aki közölte, hogy a barátnője huszonéves leánykája ideköltözik a házba. Ma megérkezett a leányzó: -3 emelet, hollófekete haj (de milyen haj!) aranyos hang, arányos termet.

Mindehhez járul idefent egy piszok jó kilátás, egy kényelmes lakás (mármint, ugye, a víz, de azt meg elvileg már jó ideje oldják megfele, haladni ugyan nem haladnak.), jó megközelíthetőség, metró fél percre sincs.

És ha minden jól megy, már csak két hónapot fogok itt lakni.

Alig várom, hogy költözzek.

Érdekes, hogy ez a harmadik bejegyzés, amit úgy kezdek, hogy "érdekes, hogy ez-meg-az". Különös egy világban élünk. Tele van érdekes dolgokkal.

Érdekes, hogy ez mennyi változatban van fent a neten.

The Dead Parrot

A woman brought a very limp parrot into a veterinarian. As she laid her pet on the table, the vet put his stethoscope in his ears and listened to the bird's chest. After a moment of two, the vet shook his head sadly and said, "I'm so sorry, Polly has passed away".

The distressed woman wailed, "Are you sure? I mean, you haven't done any testing on him or anything. Couldn't he just be in a coma or something?"

The vet rolled his eyes, shrugged, and left the room returning moments later with a beautiful black Labrador retriever. As the bird's owner looked on in amazement, the dog stood on its hind legs with its front paws on the examination table and sniffed the parrot from top to bottom. He looked up at the vet with sad eyes and shook his head. The vet gently patted the dog's head, gave him a doggy biscuit and took him out of the room.

He returned momentarily with a tabby cat. The cat jumped onto the examination table, also sniffed at the bird and rolled it over with its paw. It, too, shook its head, meowed mournfully and left the room.

The vet turned the woman and said, "I'm sorry, but like I said, your parrot is most definitely, 100% certifiably, dead. He then punched a few keys on his computer terminal and printed a bill, which he handed to the woman.

Still in shock, the woman took the bill. "$150!" she cried, "$150 just to tell me my bird is dead!"

The vet shrugged. "If you'd taken my word for it, the bill would have been only $20, but what with the Lab report and the CAT scan...."

Érdekes, hogy az építőmunkásokat a világo mindenhol körüllengi egy különös illat: mintha száradni kitett, öreg boroshordók járnának velük...

Zsebprófécia, ami jobb, ha nem teljesül be: jön a G., a maga sokezres példányszámával, és lassan, de biztosan kiszorítja Át. Majd büszkén körbenéz, és utoléri önnön végzete, és A után bukik.

Ha nem ugrok neki még egy oldalnak, akkor hamarabb kezdek elindulni.

Ha hamarabb kezdek elindulni, akkor hamarabb veszem észre, hogy nincs meg a kulcsom.

Ha hamarabb veszem észre, hogy nincs meg a kulcsom, hamarabb kezdem el keresni, és hamarabb találom. meg.

Ha hamarabb megtalálom, hamarabb pattanok biciklire.

Ha akár csak egy fél perccel is hamarabb pattanok biciklire, akkor nem találkozok össze azzal az autóval, aki körül se nézve, kb. harminccal vágódik ki a parkolóból.

S akkor mondjuk nem kellene azon filóznom, hogy az illető tényleg értem aggódott, és komolyan gondolta-e, hogy két nam múlva küld egy új lámpát a biciklim elejére, vagy két nap múlva várhatom a csekket a kártérítésről.

No, meg a fene tudja, valóban én rúgtam-e azt a horpadást a karosszériába.

Mert a fene tudja, lehet, hogy itt valami egészen másképpen működik a kresz.

Ha-ha.

Mindenesetre a blökik rendesek voltak, gyorsan végeztem, s hazafele még beruháztam egy Inza miszoszúp-ra, ez a lenti könyv japán változata, s sikerült lealkudnom, mert az antikvár példány háta be volt hajtva!

Örömömben még bedobtam egy tacosos nant, vagy nanos tacost, most meg itthon vagyok, kint meg még mindig zuhog az eső (ha nem zuhogna reggel óta, talán mindkettőnk fékjeijobban fognak... )

Felteszem a polcra a Képzelt nagyságot, és az élet megy tovább.

A lényeg azonban az, hogy hazajött Amy. És nagyon jól érezte magát.

Update: ezek a sorok téves információn alapultak. Kösz, Gyerekember!

Ma pedig Bright tribute volt az oldalon, annyira rossz, hogy maga a mester is megirigyelte volna ;).

Alie mostanában tündéri. Agresszív kismalac baseballütővel. Go, Tank Grrr, go!




_{Ps. és ne fájjon már sokáig...}

oppá.... oppááá... oppááá!

Sikerült lebuktatni magamat, úgy, ahogy kell. Na jó, nem úgy, de majdnem. Ez az ára, ha valaki nem szokik hozzá ahhoz, hogy több aliassal rendelkezzen különféle honlapokon. Nekem kettő van. Egy volt. Ez lenni a második. És ezt sikerült összekevernem az elsővel. Még jó, hogy nem. Nem annyira feltűnő.

Majd vigyázok. Jobban.

Ma hazafele jó híreket kaptam, a kevésbé jók mellé, és ettől én, bevallom, úgy megörültem, hogy vettem magamnak pizzát, dinnyét, és seritalt. Az utóbbi a Suntory Super Blue címre hallgatott, piszok olcsó volt, és bár a sörtől messze áll, de alkoholt, jelentem, tartalmaz, és szerencsére a színe sem kék, mint egynémely Pepsinek.

Kellemesen meleg az éjszaka, és érzem, ebből lesz valami.

Hajrá, Dottore!

Ulpius ház. Erőlködniük kellene, hogy ízléstelenebb formában hozzák ki ezt a könyvet (bevallom, szerintem erre Vágvölgyinek is hatása volt):

Mellette, összehasonlítás képpen egy korábbi Ulpius borító:



Mit is mondhatnék. Szeretem a japán irodalmat. De nem úúúgy.

(Esküszöm, pár napja a könyveket is oda akartam írni példának, hogy azért ott elég jól el van rejtve ez a csendes, de beteg kisebbség, erre nem. Kémeim jelentése szerint a fenti "műalkotás" (hogy a hétcsápos kapná keresztbe a borítótervező művészurat/hölgyet) ott figyel a metró-mozgólépcsők mellett is. Gratulálok. Növeljük szerencsétlen Murakami hírnevét, népszerűsítsük a képregényt, rajzfilmet, meg úgy általában országimázst építsünk, ingyen, bérmentve, és a japánok még meg is köszönhetnék nekünk, mi?)

Mottó: "In post-cyberpunk, the characters have jobs."_Morte

Mosás éjfél előtt letudva, most szabadon eresztettem húsz mililiter tiszta szeszt, 1000 mg taurint, 50 mg koffeint, és 40 mg nikotinsavamidot a szervezetemben, meglátjuk, meddig pörget.

Megtaláltam az öngyújtóm. Juhé!

Mostanában kezdtem egy kicsit aggódni, hogy hol lehet, de csak a ruhák között pihent. Eregette ki magából a töltőfolyadékot.

Szobám padlóján újabb kupac. Ez pár napja már elrakodtatott, most meg újra kinő itt nekem?

Holnap reggel járványtan.

Addig mosoda. De tényleg. Hideg sörrel, persze csak a ruhák miatt.

Ma elbeszélgettem az állatház főorvosával. Ha orvos. Mindenesetre lelkesen mosolyog, meg örül, hogy ott vagyok, de azért ez messze nem karrier. A másik "mi-leszel-ha-nagy-leszel" "példakép" a mikrobi labortanár. "Ezt a festési eljárást egy honfitársunk fedezte fel, de már elfelejtettem a nevét. Na mindegy." Meg: "Rendben, elvileg két órát kellene várni, de bevágjuk a hűtőbe, és úgy hamarabb készen lesz. Csak mennénk már haza."

Ezt én is tudom.

Könyvet nyomtatok, Cory Doctorow, és kifogy a tinta.

Számlák érkeznek, amelyeket sohasem fogok befizetni. Nin. Csen. Té. Vém.

Sajnálom, ha nem értenek magyarul.

Van nekem egy kívánságlistám, és sajnos piszok gyorsan bővül.

Most pl. feliratkozott rá ez, hogy a cégnél maradjunk, a Ghost Dog és az Authority, meg persze a Game of Thrones RPG mellé. Ezer szerencséjük, hogy a Mátrixot emlegették, mint az egyik inspiráló dolgot, mert azért ez még akkor is le tudja törni az ember lelkesedését, ha csak az első részről van szó.

Kiolvastam a Naszreddin Hodzsa első szerelmét... Timur Zulfikarov írta... a Móra adta ki magyarul 1980-ban... Würtz Ádám illusztrációival... pár óra alatt lehet végezni vele! Pár óra alatt!

(És, bár kellemes, az egész ilyen pontpontpontos, meg sokfelkiáltójeles, mintha egy betépett tádzsik-orosz írta volna gombamámorban)

Szerelemről szól, naná, meg várakozásról. Amytól kaptam.

hozott anyag:

fórum, illető kijavít egy idézetet, ezzel a szöveggel:

""idézni, csak pontosan szépen" :), azt hiszem Szerb Antal mondta"

Csak pár hozzászólást kell lefele tekerni.

Igen, fórumokon is jelen vagyok, de nem úúgy.

(Kis színes: fekete az éjszaka. Felkelek három és fél óra múlva. Addig valahogy le kellene feküdnöm.)

Hótaka Rachel

(valahova fel kell jegyeznem ezeket)

Még eljátszadozhatok itt éjfél utánig, hogy hátha elmegyek mosni, vagy fogom magam, kimosom a holnapi adagot, végre egyszer éjfél előtt fekszem, és reggel időben bent vagyok az egyetemen. Megborotválkozva, tettre készen. Álmos vagyok hetek óta kettő körül fekszem, és hatkor kelek, rosszabb esetben visszaalszom.

Rock'n'roll.

(Nem annyira) mocskos vérszopók:

Haruspex haruspicem neveli.

Na, most meglepődtem. A lent már említett Die Tödliche Dolist olvasom, és azt hittem, a benne szereplő csajt cutternek hívják. Mármint, aki vagdossa magát, nem éppen öngyilkossági szándékból, csak úgy a vágás kedvéért. Talán falcolni magyarul. (Falcos?)

Egy kicsit utánamásztam, és ez lett belőle.

Ez már itt a kiberpunk. Utcai sebészek, hajrá!

Pályázati kiírás

Szerkesztőségünk pályázatot ír ki "Szövetség 2" címen.

Pályázni lehet életrajzokkal (Jesua élete és halála, illetve az azt követő események), episztólákkal, illete science fiction jellegű művekkel. A pályázatok beadási határideje Kr.u. 100, jan. 1. déli tizenkét óra.

A pályázatok elbírálását a níceai zsinat végzi, az eredmény kihirdetésére előreláthatólag Kr.u. 350 környékén kerülhet sor.

A sikeres pályaművek megjelenhetnek a "Szövetség 2" (munkacím) c. antológiában.
Amennyiben a pályamű nem kerül be a kiadványba, de megüt egy bizonyos szintet, a későbbiekben lehetőséget adunk az Apokrifek c. periodikában történő megjelenésre.

Feltételek: a pályaművet görög, vagy latin nyelven, írott, vagy másolt példányban kérjük benyújtani. Szerkesztőségünk fentartja magának a jogot a kéziratok szerkesztésére, átírására. Beküldött kéziratokat nem áll módunkba visszaküldeni!

Sok sikert kívánunk, P&P, sk. Róma, A.D. 47.

Minden korlátnak megvan a maga generációja.

Korlátaim korlátlanul növekednek.

Közben itt választanak, ami azt jelenti, hogy utcán kampányolnak, lakásba szórólapoznak, asztalt terítenek, asztalt leszednek, ja, ezt nem.

De rend lett a szobámban, meglepődtem.

Már csak másfél köbméter ruhát kell kimosnom, meg három köbméter szemetet lehordanom.d

Egyszer majd csak benő a fejem lágya.

Töredékek:

Azt nem hiszem el, hogy a gmail invitationokat valaki pénzért vette (mert azt még igen, hogy ezért adta el), méghozzá 5-7 dollár körüli árakon.

Azt meg megérteni nem értem meg, hogy mitől művészibb angol címet adni valaminek, ami magyar szerző tollából (egyebéből) mászott elő, és magyar közönségnek szól.

Azon pedig már csak bosszankodok, hogy kedvenc hobbijaim felét nyáladzó pszeudo-pedofilok, aljas nyerészkedők, és kontár idióták idióták, illetve egy másik ágon önmaguktól elszállt világmegváltók, mindentjobbantudók, és elitista barmok fényjelezik.

Ha valaki sakkozik, akkor persze nem azzal kell nyitnia (mármint beszélgetésben, nem játszmában), hogy hát, igen, sakkozgatok, de nem úúgy. A teniszütőért sem nézik ki az embert jobb társaságból.

Na mindegy,megjavulni úgy sem fogok, de legalább látszik a cél, hova ne süllyedjünk, na tessék, ehhez meg a szótárt kellett kinyitnom.

Amy most éppen Petrában, Indiana Jonest játszik. Csak egészben jöjjön haza.

Én meg hallgatom a madárcsicsergést, és vettem öt kilós rizst. Volt tíz kilós kiszerelés is, de a legjobb esetben is pont ugyanannyiba került, mint két ötkilós. De volt, hogy többe. Nem értem. Dilisek ezek a rómaiak.

Kezdek elfelejteni helyesen írni. Úgy értem, eddig sem volt hibátlan, bár az érettséginek úgy mentem neki, hogy ha ez az egy ötös lesz, akkor a többi nem számít, öt meg egy meg egy megy egyben a a négy az kettő. De mostanában azt veszem észre, hogy hibázom, és észreveszem, hogy hibázom, és nem egyből jön be a helyes, vagy hogy a helytelen helyetelen.

Nem árt újraolvasni a két sárgát, és mindent, ami magyar.

Ma sikerült korán kelni, egy kicsit írogatni reggel, bemenni kutyázni. Vagy egy kutya, aki művészetté fejlesztette a saját táljába szarást. S vannak a többiek, akik csak bölcsen-bután néznek, ahogy merem a tápot, míg az "én" kutyáim tombolnak ketrecükben.

Utána idióta emberkékkel barbecueztam, a kutyaetetés miatt elcsúsztam vagy egy órát, így nem sok minden maradt, amit meg lehetett volna enni. Boldogok azok a kaliforniaiak, akik animátornak tanulnak, és két hónapig nyári táboroznak Japánban.

Leléptem.

Majd mangavadászat, nem magamnak. Szereztem két Maki Kusumotót, a Slave Labor Graphic sírva könyörögne ennyi flegma és életnemelésért.

Most pedig Cseh gitározik és danol, én meg kiülök a parkba olvasni.

A férfi, magányos turista, akinek a régi városházának csak a háta jutott, onnan fényképez, át egy üres parkoló rácsán, míg elől gyerekcsapatok nevetnek közbe két kirakat-lovasrendőrt.Most lehet, olyan ötven-hatvan. Egyedül van, ő, és a hobbigépe, de mit tehet, legalább megpróbál úgy tenni, mint aki örül neki, hogy itt lehet.


És a társa, az új kerületi tanácsnál, itt fog megöregedni, itt fog meghalni ebben az országban, amelynek nem ismeri a nyelvét, nem érti a körülötte zajló világot. Lánya intézkedik helyette, ő csak koloncként követi, majd leáll a pult mellett, és lassan, gyötrőn, masszírozza az asztalsarkot.

Tengernyi a hamis mosoly ami elönti az arcokat, nem csak ahol a munka előírja, de osztálytársak, barátok arcán is, és ha egyszerre lehullana, ha mindenki egyszerre üvöltené a világba, ami igazán gyötri, akkor hegyek hasadnának meg, omlanának tengerekbe, ár söpörné végig a partokat, gyökerükből csavarodnának ki a fák, és megsüketülnének az emberek.

Háromszintes lakótelepet álmodtam, és a parkolóban csak szürke, kopottkék, meg vajszín Trabantok, kispolckik (így kell ezt írni?), s néhány nagyszájú Wartburg álldogált.

És közben valami szomorú zene volt, és rájöttem, hogy a legtöbb zene szomorú zene, bár néhányan megpróbálják eltitkolni a nagy kiabálással. Mások meg örömükben szomorkodnak.

Azt meg még tegnap akartam írni, hogy ennyit, káromkodni, én, még soha, sem gondoltaban, sem szóban, sem cselekedetben (jelen esetben írásban), mint az elmúlt három napban, de végre leadva, jöhet a következő anyag, és közben, mellette, zakatolna minden más.

Itt jól teljesítettem, bár késve, de ugye ki nem késik, ha én nem? Nem úgy a kutyákkal, a vérvételt elvénáztam, ráadásul nem sikerült a balkezes rögzítés sem, így röpült a tű, vér, egyebek, mind persze kifele. Az etetés azért még menni fog, és félek, nagyon félek, hogy még két alkalom, és jelentkezek mozgáshiány-felszámoló kutyasétáltatónak. Ha nem lenne nekem magamnak is mozgáshiányom (rosszabb pillanataimban úgy érzem magam, mint Demi Moore azokon a bizonyos képeken, de kellett nekem rákeresnem, jajj, jajj!).

(ugyanis pl. Lisa Lichtenfels megcsinálta babának, bizony. S itt egy galléria.)

Rájöttem, hogy marha büszke vagyok így ránk, emberiségre, úgy általában.

Mondjuk abból jöttem rá, hogy volt régesrég háromszáz ember, aki ennek többszörösét hentelte fel egy szorosban, de legalább bátran haltak meg. Meg azok is, sőt, azok csak igazán, akik úgy rontottak rájuk, hogy tudták, az az ötszáz, akin éppen átgázolnak, ugyanúgy elbukott, ahogy majd ők is fognak, nemsokára.

Na jó, de tényleg, itt van ez a jelentéktelen galaxis jelentéktelen karjának jelentéktelen bolygóján egy feledhető faj, aki pármilliárd év múlva még csak emlék sem lesz (na jó, max egy havanisten homloka mögött egy pajzán gondolat lassan kopó emléke), és mégis, csinálja, felkel, alkot, meghal, megy tovább. Zombul, izombúl, ha kell, de akkor is csinálja.

Na, ezért jó embernek lenni.