Örököröm

John Snow

Ilyen névvel képregényhősnek illik születni, vagy minimum George R. R. Martin regényszereplőnek.

De a mi Johnunk más úton járt,amikor 1813-at választotta születési évül, helyszínül pedig a Britt Birodalmat. Tekerés, John hirtelen sebességgel cseperedik, tanul, ésatöbbi, majd miután megtanulta szétszedni és összerakni az embereket, megtalálta élete egyik nagy szerelmét, a kolerát. 1854, a kép befagy: Londonban járunk, és a kolera már előttünk jár. Senki sem tudja honnan jött, senki sem tudja kit visz magával. Senki - kivéve John Snow-t. Rendíthetetlenül rótta az utakat, míg végül meglett az első számú közellenség: egy közkút a Broad Streeten. Óvatosan megközelítette, majd előugrott, és egy jól sikerült dzsiudzsicu-fogással kitépte a kút karját, kolerátlanítva a Sohót. (Monda is a kolera: még visszajövök, Snow! De te addig már csak a tavalyi leszel! Mindenesetre Soho ne mondd, hogy soha!)

A történet egy másik változatában a kolera már előbb visszavonulót fújt, részben azért, mert a leendő áldozatok még járvány nélkül rohantak a világ négy égtája felé.

Az igazság, mint mindig, most is valahol a pad alatt lehet, mindenesetre Snow számolt, osztott, kififikázta, s közben észre sem vette, hogy hirtelen ő lett a járványtan apja.

Az anyját!

Az anyját senki sem ismeri, de apából, mint az az ilyen gyermekeknél lenni szokott, több is van. Habár Snow tűnik a biztos befutónak, azért magyar nyelven illik megjegyezni azt is, hogy Semmelweis meg a nők, ugye.

Az meg már egy másik történet.

Kékhalál

Lefagytam. Annyi dolgom volt, hogy hirtelen még több lett. Az alvásciklusomnak sikerült keresztbe tenni - nem nehéz, sötétben ébredek, neonfények alatt vagyok fent, sötétben kerülök haza - most már csak az a kérdés, hogy hogy élem túl a holnapot. Hétfőn hétkor ért véget az egyetem, kedden még úgy-ahogy emberi időben, szerdán fél nyolckor, ma meg negyed kilenckor. Holnap ehhez képest pihenőnap lenne, ha ma hétkor (este) ki nem derült volna, hogy holnap kilenc negyvenöttől (reggel) nem lesz egy hirtelen beugró közegészségügy számonkérés. Márpedig lesz.

És ez még mindig működne, de este tanítvány, tanítvány után pedig buli, kifulladásig. Reménykedem, hogy az előzmények ismeretében ez legalább tizennyolc másodpercig és egy fél gintonikig fog tartani.

Mindemellett ma délelőtt (pontosabban tegnap este, vagy nem is tudom mikor (lásd alvásciklus) rájöttem, hogy bizonyos dolgokról egészen más elképzelésem volt. Nem szeretem a túljátszott dolgokat, főleg, ha túl feltűnő, hogy mindez csak "képmutatás" - itt nem emberi érzelmekről, hanem sterilizálásról, fertőtlenítésről és egyebekről van szó.

Az egyetlen jó hír, hogy azt vettem észre, éjjel fél kettő körül kedvem kerekedik írni.

Holnap meg megint jön egy adag rovar.

"Did you hear about the mafioso who studied French deconstructionist philosophy? He goes around making people offers that they can?t understand."

Kevés gusztustalanabb dolgot láttam mostanában a magyar neten, mint ezt a kórházszavazós reklámot. (A honlapra, bevallom, nem jutottam el.)

Egyrészt ugye az ember nem jószántából jár kórházba, nem úgy megy ez, hogy na, Maris, múlt hétvégén voltunk a Jánosban vérvételen, most úgy néz ki, szombaton jó idő lesz, úgyhogy vagy a Városliget, vagy, ha esik, a Kútvölgyiben egy kis közös végbéltükrözés. Múzeumot választ magának az ember, a kórházat a legtöbb esetben a lakcím/tünet kombó osztja ki.

Másrészt meg a kórház nem bordély- csak azért mert négy fala van. Persze, ki nem szereti a kedves, mosolygós ápolónéniket/bácsikat (pap/papné), de nehogy már arról szóljon ez a kórházasdi, hgoy hol kisebb a miniszoknya és hol nagyobb a dekoltázs.

Szóval kórházról nem szavazunk. Ahogy ravatalozó toptizet sem vezetünk, és a nyilvános vécéket sem a vécésnéni/vécésbácsi alakja alapján rangsorolunk.

Mindjárt műtünk. A lakás elég viccesen néz ki: nem nekem találták ki ezt az "x napon leviszed a szemetet reggel nyolc harmincig" dolgot. Szerencse, hogy ott az a szép nagy erkély. (És nem gyűlnek rá a hollók.)

Közben mindenféle olyasmit csinálok, amit nem kellene: kisnemesi házból maffiózócsaládot, ésatöbbi. Lassan, de biztosan mászkálnak ki a történetek. Ki kellene találnom, mit használnak növekedési hormonnak, mert sajnos van pár, aki még mindig be van bábozódva, pedig reménykedem, hamarosan gyönyörű szép pillangó lesz belőle.

Jé, ez nem ment el...

Ma a postaládámba begyűrve ott várt egy Adult Manga című kötet. Nem, nem hentai, mangaelmélet...

Rizsanna témát vált. Vámpírok helyett Megváltó.

Lestat, a vámpír helyett Krisztus, az Úr.

Ha ennyiért kell valakinek, küldöm a jelszót...

Mellesleg már megint elszállt egy csomó könyvjelzőm.

Elkezdek vezetni egy textfile-t (izé, szöveges állományt, vagy mi a szöszt), mert azért megjegyezni mégsem jegyezhetem meg mindet...

Tegnap megbeszéltem a házvezető-nénivel, hogy akkor hogyan is legyen ez a tükörbeállítós dolog, az eredmény: rámsózott egy frissen érkezett savanyúság-csomagot. Kimcsis kínai kelbe pácolt gomba, szardínia, tintahal, polip és egyebek. Finom.

Utána este érkezett egy tanítvány, ő virágot, almát, kukoricát hozott. Egy órát beszélgettünk, megint megtanultuk, hogyan mondjuk a mai dátumot, és még arról sem tudtam lebeszélni, hogy fizessen érte.

Azut hiszem, ezt a foglalkozást másképp hívják, mint aminek tanulok.

"Belehallgattam" a Pannonia Allstars Ska Orchestra demójába. Kellemes meglepetés volt.

Ezt a megfázást meg már féllábon is túlélem.

Ok. Ez nem vicces. Ez az izé terjed? Azonnal hagyjátok abba! Vagyis... azazhogy... és egyesek még a madárinfluenza miatt aggódnak...

1. "Tényleg, ez kiváltja a blogolást? Csak mert egyre kevésbé van kedvem hozzá, főleg most, hogy a volt kollégáim is megtalálták."

2. "I don't feel like posting about my private life anymore, so I won't. (...)

I will see whether the rest (funny or interesting episodes and memories, musings about life& everything, links to interesting places and rantings about art) is worth writing down. If not, at least I know what to do."

3. "So this is a little goodbye, my loves. I was originally going to just delete the journal like I did with my last one, but then I remembered all the resources I've posted and people have linked to through here. So the LJ shall remain, but I shall not."

Patkánysült. Nyami.

Még egy cikk a tengerentúli jogokról és jogtalanságokról képregények kapcsán, amit ez a fórum szült.

Hogy mindennek mi köze a mai magyar valósághoz? Áhh, semmi...

Mi lenne, ha A Gyűrűk Ura többszereplős számítógépes játék lenne?

Ez

Kivettem egy blogot a 'feedből. Szomorú volt látni, hogy ennyire az öngyógyításról/önáltatásról szól. Íróféle lenne az illető, sőt, többkönyves (vö. hétszilvafás). Amióta tudom, hogy azok az irományok is csak az énről szólnak, az énnek, semmi kedvem olvasni őket. Még akkor sem lenne, ha jók lennének. Pedig.

Pár hónapja ért a sokk: "megtaláltam" online. Pár hónapja bekerült a listára. Pár hónapja valahogy nem akaródzott rákattintani az oldala nevére. Ma megtettem. Az utóbbi idők legszomorúbb irományát olvastam.

Ide professzionális segítség kell - gondoltam, és töröltem.

Interneten keresztül nem lehet senkit felpofozni.

God-Man

Mangás linkek, egy egész raklapnyi.

Senki se várjon semmi durvát, vagy scanlationt. Azt hiszem. Nem néztem még őket végig.

Sok-sok hasznos olvasnivaló az OEL mangától a manwháig.

Szabad kultúra, magyarul

Sawnez Bean klán

Skót kannibálok.

Egyébként érdekes ez a kannibálság. Egyes szerzők a világ legnagyobb urban (rural) legendje: első kézből alig van forrás, a legtöbb úgy néz ki, hogy a kedves, barátságos XY-ék elmondták, hogy a gonosz, aljas Z törzs (aki mellesleg a szomszédjuk és riválisuk) milyen aggresszív egy népség, tele undorító szokásokkal, például embert is esznek.

(Mondjuk a rituális kannibalizmus más kérdés. Meg a klónozással kombinált autokannibalizmus is)

Szép nap ez a vasárnap.

Tegnap este bent az étteremben csorgott rólam a víz, kint hidegebb volt - nem csoda, hogy úgy néz ki, megfáztam.

Ma pedig egy gyönyörű kötetet kaptam, meg hegyiszőlőre vadásztam Kerekhegy sötétbe boruló erdejében, végül curry-levessel és házisörrel zártam a vasárnapot.

A mai tanulás persze kimaradt, de az már (ez már) hétfő, és hajnal.

Egy színdarabba költöztem.

Az előző lakásban csak egy sámánlakás volt a rendkívüli.

Itt ősz szakállú öregurak, rózsaszín köpenyben flangáló ötvenes vénkisasszonyok, mosolygós értelmi fogyatékosok vesznek körül. Valaki rendszeresen üvölti a láthatatlan szellemeket a folyosón. Ma reggel pedig egy tömjénillatú szerzetessel lifteztem.

Azután ott vannak a jelek. Beköltözés után jelentek meg a fekete tolljelek az ajtóm előtt, s érthetetlen rendben végig a folyosón (a valóság persze az, hogy ezzel jelölték ki, melyik linóleumlapot kell cserélni.)

Ott van még a mélyvörös vérfolt a parkettán.

Ma pedig az egyik tanítvány olyan farkasmosolyt villantott meg, amit igazából csak Werewolf-kiegészítőktől vár az ember.

Az épület másik lába egy kis mini üzemi konyhát rejt. Éppen akad üresedés: egyetlen kritérium, hogy elmúlják 55 éves.

Közben pedig két sarokra tombol az éjszakai élet. (Értelemszerűen éjszaka), a lányok hosszú, földig érő ballonkabátból bújnak ki egy piroslámpa erejéig, hogy harisnyakötőben, tollas boákkal csábítsák el egy-egy üveg vizezett whiskeyre a félrészeg öltönyösöket.

"Úgy hívják, élet/értelme nincsen."

Sebek.

Reggel azzal kezdtem, hogy beeugrottam egy üvegszilánkba. Kellemesen folydogált belőle a vénás vér, szerencsére csak a paplanhuzatra, mármint azelőtt, hogy észrevettem volna. Erre vérvételnél sikerült a hüvelykemből venni, a kutyuli helyett.

Már hatra hazaértem, most tizenegy van. Négy dolgot kellett volna megcsinálnom éjfélig. Ebből ha kettőt eltolok holnapra, akkor is még kettő van hátra. Közben pedig minden szabad pillanatomat alvással töltöm. Lesz egy hétvégém utolérni magamat. A múlt hétvége is erre volt szánva. Meg az azelőtti is.

Kisért a múlt. Most pedig egy másik húszéves ismerős levelét várom.

A nagymamájánál egyszer voltam, legózni, óriási legóbirodalma volt a legószobában.

Meg ő volt az, aki megtanított a Rákóczi-induló kezdősoraira.

Mentünk az uton, el a Novotel-parkoló előtt, és szólt a Vakpali.

Mindeközben. Merthogy mindig van mindeközben, sikerült fél négytől ötig aludni, azután fél hattól úgy tízig, közben felvettem a felveendőket, ésatöbbi. Meg vettem hűtőgépet, ezennel nem volt ésatöbbi, pedig lecsaptam volna egy olcsó winchesterre is. Túl olcsó volt, már elvitték előlem.

Most pedig klinikai gyakorlatok.

38% a késteszten. Számoltam: egy darab japános kérdés volt.

Amiről még írni szeretnék: a legújabb japán tévésztárról: Hard Gayről (fuóóó!), meg kedves egyiptomi tanszéktársaimról, meg a vallások sokszínűségéről.

Sokmindent történt.

Amy hazament egy turné erejéig, mi eközben az osztályfőnökünkkel begombásztunk, esett az eső, elfelejtettem telefonálni, és beprogramoztam egy videót.

Az új lakásban ládatologatóst játszom. Meg hol-a-lámpát: van egy csillár, három szoba, és többfajta billegő szék, amelyikről lehet cserélni.

És mindeközben kiderült, hogy valamiért nem sikerült befejeznem egyetlen könyvet sem az elmúlt napokban. Ez rosszat jelent.

Most három óra alvás, utána reggel Tezukával ébredek.

Hja, meg kiadó: egyre viccesebb a dolog.

Az elkövetkezendő napok egyötödében két kutyának is gondját kell viselnem. Nem irigylem őket. Teszek majd róla, hogy könnyű legyen nekik a föld.

Kaptam levelet két régi ismerőstől. (húsz év! Az egy évszázad ötöde!)

"Van egy új pia, amit Unicum helyett iszunk, mivel az marha drága. Ez a Szt. György keserű, amit csak "gyuggyer"-nek hívunk. Mindenki szereti (asszem a N. nem - mily meglepő:)), ezért rengeteg szokott fogyni belőle. Még a H. is megissza, pedig ő nem ilyen eccerű alkoholista mint mi. Enélkül már nincs is összejövetel. Viszont sört már egyre kevesebbet iszunk..Hiába, megöregedtünk.. "

Ezt hívják honvágynak. És nem, nem inni mennék haza.

NetGeneration

-Anyúú! Melyik a jobb kezem?
-Amelyikkel írsz, kisfiam.
-De anyu... én tíz ujjal gépelek...

"Nézem a felhôket, olyan szépek ezek a felhôk
Sejtelmesek, ártalmatlanok és természeth?ek
Én is természeth? vagyok
Li Taj-po szavai csengnek a fülemben
Én vagyok Li Taj-po
Sajnos nem értek saját kínaiul
De hiszek nekem, barna szemem van
Ez egy keszegfazék
Lehetnék én is kamikaze
Lehetnék én is kamikaze"

A másik ablakban éppen mostanára tenyerelek rá az elküld gombra. A kamikaze felszállt. Nem az a kérdés, hogy becsapódik-e. Az soha sem kérdés. A kérdés csupán annyi, lesz-e értelme.

Ha igen, jó. Ha nem - egy ötletnek is jobb meghalni így, fiatalon, mintsem hogy öregen, szolgasorban élje le az életét.

Lassan de biztosan sikerül halmoznom a közhelyeket.

Mindenesetre érdekes kisérlet.

Irány az OK gomb.