<$BlogRSDUrl$>

Üzenetek innen, meg odaátról.

Üzenet be.

Üzenet ki:

kedd, november 29, 2005

Van, amikor nem bánod, hogyha egy vörössárkány ragad el.
Más.

Végre megjelent a cucc, úgyhogy az elmúlt napokban szinte rutinná vált az "F5, nézzük meg, hátha frissítettek." Hát F5 megnézte, és tényleg, bár még mindig várunk egy picit.

Egy biztos, nagyon hálás vagyok a hugomnak, hogy levadászta nekem az új megjelenéseket, egyetlen kivétellel. Azt ugyanis elvileg félrerakta nekem a gazdája, azután mégsem. Megjegyeztem. ;) és :(.

Viszont a nagy várakozásban egyéb ötletek is születtek, nagyon remélem, hogy lesz belőle valami. Ősmagyarok és második világháborús motors alakulatok keringenek a fejemben...
Valamikor réges-régen (mondjuk vasárnap) láttam két jó japán kamaradarabot. Ami azért érdekes, mert a japán (kis)színház úgy néz ki, hogy páran összeülnek, valaki megírja a darabot, majd együtt eljátsszák. Ok, így csinálta Shakespeare is, de valljuk be, mit valljuk be, mondjuk meg őszintén, Shakespeare nem születik minden bokorban, még a Felkelő Nap Országában sem.

Vagy mégis?

Mindenesetre Hirata Oriza tud, ahogy arról a franciákon kívül hamarosan az amerikaiak is meggyőződhetnek.

Az első darabban Churchill, Roosewelt és Sztálin cseverészik, naná, hogy a címe Jaltai konferencia. A második pedig egy klasszikus, a 47 rónin történetének egy modern adaptációja volt, átírva office lady-kre és üzemi kajáldára.

péntek, november 25, 2005

És miközben végigröhögöm ezt, eszembe jut, hogy én magam is valami efféle htmi lennék...
Kezdenek jönni az első visszajelzések. Hétvégén pedig a Sugár, ugye? (Elbukott mémek: pár hozzászólással ezelőtt még lépésről beszéltem, miközben mindenki tudja, hogy ugrás.)

A diplomatikus vállonveregetésekkel nincsen mit tenni, remélem, hamarosan felüti a fejét az első rajongó/utáló/kritikus.

Ja, és nagybátyámtól kaptam egy egészen félelemet levelet reggel. Köze van a világ legjobb lapszemle-lapjához, és mint lehetőség, olyan, mint egy álom, amit már elfelejtettél álmodni.

Az meg valahogy természetes, hogyha valaki minőségi médiát mond, akkor valamiért egyből az angolok és a franciák ugranak be.

Ma este megtanítom a tanítványnak, hogyan kell Excelben háziszótárt írni. A dolog érdekessége, hogy van három órám, hogy kitaláljam, mégis hogy a fenébe kellene.

(Úgy néz ki, direkt azért vett egy gépet, hogy tudjon magyarul írni...)

csütörtök, november 24, 2005

Csiganász. Az avaron már csak a végjáték.

Update:

Csak el kellett volna néznem ide, s rögtön megtudtam volna, hogy a fenti videó az új Attenborough filmsorozatból van. És izgalmasnak tűnik...

szerda, november 23, 2005

Ugye, azt hitted, vicc a Magyar Tengerészek Egyesülete?

Nem mellesleg megtaláltam a házat, ahol élmény lehet nyugdíjasnak lenni.
Hazaérve meglepetés fogadott: egyrészt, megérkezett egy engines pulóverem, másrészt kiderült, hogy sikerült nyernem egy dedikált lain albumot. Életemben először nyertem ilyen levlap-visszaküldéses cuccon, remélem, a jó szokás megmarad.

Viszont Amy lebetegedett. Nyolc nappal a határidő előtt ez elég kínos tud lenni...

Nomeg, találtam egy karácsonyi ajándékot is neki. Kérdés, meg tudom-e szervezni addig. Meg hogy honnan lesz rá pénz.

Mindenesetre huszonhatodikán csak egy lépés, majd tempóváltás, és Roham a Sugárban! Huszonhetedikén pedig képregényaukció.

hétfő, november 21, 2005

Ilyenkor hazamenni, megereszteni a vizet, főzni egy jó teát, mézet bele meg magunkat a kádba, és üldögélni.

Néha írni, nagyon szeretni, folyton mosogatni.

A jelenlegi sorrend: betegségeket papírra vetni, ott lenni mellette, míg meghal, hazamenni, jegyzetelni, kicsit korrektúrázni, kicsit elaludni.
Brian Wood pedig a DMZ-ben úgy zúz, ahogy utoljára a Channel Zeróban tette. Ellenkultúra, harcihelikopterek Manhattanban, valami nagyon jó született.

Ezzel szemben a Local első része igazi Demós alkotás (Körök. Körök és ciklusok. Mindig minden ugyanarról szól.): Lola futása feketén-fehéren, és egy másik, egy sokkal lasabb kaland kezdete...
Nincs jobb dolog annál, mint évekkel később rájönni, hogy jól döntöttél.

Egyrészt, megbizonyosodsz, hogy az egyik elágazásnál jó fele fordultál, másrészt nagy az esélye, hogy ugyanezen elvet követve később is jól választottál.

Mögötted csak emberi testrészek maradnak. Főleg szemek, persze, mert mi más maradna meg, ha nem a szemek?
A világ legmérgesebb rizsfőzője

vasárnap, november 20, 2005

Szavak, amiket mostanában tanultam:

1. katedrálüveg

2. farkasul nevet (vö. oláhul nevet)

Az elsőt elteszem jobb időkre (mindig akad egy kicsi, zöldre festett ajtó, rajta apró, katedrálüveges ablakocskával amit lehet abúzálni,), a másodikat pedig akkor ha valami überdarkpózőr dolgot szeretnék alkotni.

Ja, és dilemmák. Biciklivel öt, gyalog hat percre van innen a videotéka. Amit keresek, megvan DVD-n is, meg kazettán is. A boltok többségében megvehetem vadiújan, olcsólemezként. Kérdés: a két, az egy, vagy a másfélcd-s változatát töltsem le?

csütörtök, november 17, 2005

Hűha. Régen vártam egy ilyen magyar blogra. Pontosabban, még én magam is belekezdtem, de arra, mint annyi mindenre, még várhatunk. Jó sokáig.


Mindenesetre a biológia kortárs kulcskérdései, magyarul, a Critical Biomasson!

Ráadásul szakemberektől.

kedd, november 15, 2005

Az év: 2005.

A terv: transzhumanizáció.

Link.

Kiberpunk, élőben.

S ugyanakkor a különféle alternatív hálók pedig alulról szerveződnek.

Érdemes megnézni a logót: eltűnt a Jogar, Aszklépiosz kígyója elszabadítja magát, Ourobusz elszabadul.

Tekerjük csak fel a hangerőt.
Néha arra gondolok, hogy megfogom az egész paksamétát (ám paksaméta az persze nincs), odamegye saját magam asztalához (ami szintúgy nincs, mint a velem szemben ülő magam sincs), és ahogy kell, nagy csattanással (irodazen: vajon milyen hangon csattan a nem létező asztalon a nem létező paksaméta) odavágnám, és felmondanék saját magamnak. Azután kihúznám a nem létező asztal nem létező fiókjából a nem létező - de előre megírt - felmondási szerződést (bevallom, ezzel kicsit meglepném magam, mert nem gondolnám magamról, hogy így áll hozzám), majd mosolyognék, az asztal túloldalán meg mérgesen aláírnék, de átragadna magamra a mosoly, és amikor az ajtót bevágnám, már hangosan kacagva rohannék végig a folyosón. A sarki pékségben frissen sütött perecet vennénk, a másiksarki újságárusnál néhány nyomdaszagú napilapot, odaintenék magamhoz egy sárga, vagy éppen fekete taxit (a fehéret sem utasítanám el), s perecet majszolva hazahajtatnék. Otthon az olvasatlan újságokat az ágyra hajítanám, én magam pedig beállnék a zuhany alá. Két óra húsz perc múlva jönnék ki, pontosan két óra húsz perc múlva. És még mindig lehetnénk, mert most már tudnám, hogy nem függök magamtól, mostmár lehetek a magam ura.

hétfő, november 14, 2005

You are a Linguistic Thinker
You are a Logical-Mathematical Thinker
You are a Naturalist Thinker

Nem tudtam, hogy egyszerre harom is kijohet. Reszletek.

(a tesztre nyulanyamnal leltem)

szerda, november 09, 2005

ééés igen. Sűrű pelyhekben ömlik a hó. Pár nap, és itt az évszakok királynője. Pár hét, és síelhetőek lesznek a hegyek.

(Pár nap, és nem tudom, hogy jutok be az iskolába. Üzenet magamnak: beolajozni a láncokat, meghúzni a váltót, felpumpálni a kereket.)

kedd, november 08, 2005

"Egy nagy bálnafütyit láttál öregem, nem holmi tengerikélgyót!"

hétfő, november 07, 2005

Amit meg nem értek, attól függetlenül, hogy savanyú a szőlő.

"A farsangi időszak január 6-ával, vízkereszt napjával kezdődik és húshagyó kedden, húsvét előtt negyven nappal ér véget."

vasárnap, november 06, 2005

Link nélkül.

Ajánlatkérés:

"A katolikusoknál rózsák járnak hozzá, de a protestáns olcsóbb. Ami még ennél is jobb: vasárnap a zsinagóga félárú. Mondjuk a boszik is jól csinálják, ott alapból jár hozzá az extra szerelmi kötés, csak az a baj, hogyha esik az eső, elmarad, mivel kint lenne a Dobogókőn. Ja és, itt a parkolás is gondot okozna. A krisnásoknál van valami kavar a karmikus kötéssel, az nem egészen világos, nem úgy, mint a sintó, viszont a legjobb ruhák a tesszériánusoknál vannak. Melyik legyen?"
Azután arra gondoltam - miközben a Chimay korsójába már Becher került - hogy végülis írni kell, még akkor is, hogyha azt ki-, amit különben ide nem be-, mert azt nem sikerült le-, amit különben már meg- .

Meg azon tűnődök, hogy mennyi mindent lehetne még megenni. Hogy akarsz gyógyítani valamit, amit még nem kóstoltál?

Jövő héttől eső, hétvégén hó. Az első kutyát holnap vesztjük el, a következőt a menetrend szerint csütörtökön. Ha szerencsénk van, szépen, lassan alszanak el - ahhoz jó a hóesés. Lőtt sebhez talán jobban illene az eső, de egy őszi, napsütéses, lombhullásos délelőttöt nem lenne érdemes erre lecserélni.
Két szövegszerkesztő ablak, egyikben egy képregényzseni forgatókönyve. A másikban... majd meglátjuk. A háttérben a shuffle rátér Edit Piafra, és ma este logikusnak tűnik, hogy egy nem is olyan távoli pokolban sanzonra koreografáltan ontsanak beleket félállat-féldémonok. Umcacca - a bárd markolatára szerelt penge szárazzá rohadt hasfalba hatol - umcacca-umcacca - táncparnerként pörög ki a nehéz fémfegyver, hogy gigát zúzzon.

Danse, danse au bal de la chance,
Danse, danse avec ma chanson...
Talán ezért dorombolnak.

szombat, november 05, 2005

Késleltetett hatású szóvicc: "K. Elek, a reggeli műszakból."

De legalább rossz.

Orvosos képregényt olvasok, ami annak ellenére inspiráló, hogy pimaszul reális. Vagy annak tűnik, sohasem voltam japán orvos. Nem is leszek.

S most munkára fel.

szerda, november 02, 2005

"Because the vaccine protects against a sexually transmitted virus, many conservatives oppose making it mandatory, citing fears that it could send a subtle message condoning sexual activity before marriage. Several leading groups that promote abstinence are meeting this week to formulate official policies on the vaccine."

link

Beteg a világ...

kedd, november 01, 2005

Érdekes lesz ez a tél. A három szobából kettőben van lámpa is. A hideg még csak reggelente köszönt be. A hó késik. Azt vettem észre, hogyha leveleket írok embereknek, válaszolnak. Ha nem, nem. Semmi kedvem semmihez, pláne a semmihez.

Mindez persze ideiglenes állapot, a hétvégére például biztosan elmúlik.

Olvastam egy érdekes könyvet. Az illedelmes, jól nevelt, daliás magyar vitéz olyan politikailag korrekt szöveget nyom, hogy attól még az Óperenciás tenger túlpartján is lemennének hídba. Egyeseket, bizonyosakat említ, és úgy fikázza szét az ősmagyar-scénát, meg a finnugrászokat, meg Európát, meg blabla, hogy ezzel még egy internetes fórumon is nagy tekintélyt szerezhetne magának. Azután néha felfeslik az álca: sajnálatát fejezi ki, hogy a jelenlegi civilizácót már csak egy nagyobb katasztrófa tudná megsemmisíteni, ami még várat magára, vagy éppen beszól a szolganyelvű i-de-gen-ül tudóknak, aki benyalnak a külföldieknek, és fölöslegesen költik a drága pénzt a flancos nyelvóráikra, vizsgáikra, amikor már létezik öt nyelven tudó tolmácsgép.

Öt.
Nyelven.
Tudó.
Tolmácsgép.

Ez már a kötet végjátéka volt, utána már csak egy könnyed íráselmélet következett - a magyar nyelvben harminckét ilyen izé van, betű, vagy hang, vagy mi. 32. Pont. Mint. A. Fogaink. Száma.

Üt.