Örököröm

Bill Hicks a drogokról

A világ legnagyobb weboldala.

"Here's another way to imagine the size of this webpage.

Let us exaggerate outrageously and say that a trillion books might have been written during the history of the world (a figure more in line with all reading that has ever been done), and that each of those trillion books has an extremely generous allotment of 10,000 pages. Let us then say that each of those pages has an average size of about one square foot. That would mean that this webpage would have ten trillion times the space necessary to fit it all in.
If you were to do a random search of this webpage at a rate of ten pageviews per second, it would take you about 31,000 years-- on average-- before you would find even a single page of even one of those books."

Harriet halott.

Hehh...




(innen)

Index Translatorium.

Mit, ki, miből, mire és hogyan fordított. Érdekes adatbázis az Unesco honlapján.

Pl. itt a tíz legtöbbet fordított magyar szerző.

Örökösen harcban állok a renddel.

És igen, én is kupacokban gondolkozom - egyszerűen imádom őket.

A gépen mindez még rosszabb. A Bloglines legalább egy helyre gyűjti a blogokat, rokonaikkal és üzletfeleikkel együtt, a Google notebook pedig még nem úgy táncol, ahogy én fütyülök, de már kezdem megszokni.

A gépen én még mindig a Norton Commandert tudnám legjobban használni, vagyis az intéző mellett ott van az elengedhetetlen TotalCommander. Még mindig F6-olok és F8-olok ha a fileokat pakolászom.

Szóval még mindig vadászok az ultimate jegyzetfüzetre (és félek, hogy az OneNote lesz a nyerő), de talán a lenti linken látható jópofa alkalmazás megoldja a gondjaimat.

Csak kérdés, hogy rengeteg dokumentummal mindez hogy működik? Mert tíz file között ugye az ember csukott szemmel is, de egy kétszáz file-os alkönyvtár?

Mindenesetre kupacolóknak kötelező.

Amitől mosolygós lett a reggel:

Marc Ecko megteggelte (vagy hogy mondják magyarul) az Air Force 1-et.

Még ha vicc is, akkor is jó.

Ezek meg új scannek régi könyvekből, mind-mind public domain.

Nos, az úgy történt, hogy miután túl voltam a kilencedik Nana-epizódon is, a próba kedvéért megszereztem a 13. Dr. House epizódot. Magyarul. Úgyhogy a fogamat csikorgattam a sok anthraxon. És mindezek ellenére bejött, éppen azt számolom, hogy reggel talán pont belefér napi két epizód, és így hamar behozom a lemaradást. Este pedig végre bele kellene vágni a Deadwood második szériájába, mert közben elkezdték a harmadikat is.

Mindenesetre vicces magyar nyelven sorozatot nézni. Legfőképpen azért, mert itt siet a hang, ezért lehet gyakorolni az angol nyelvű szájrólolvasást.

Ma talán el tudok olvasni egy válogatást (már csak két regény van belőle hátra), utána meg jön a Nagate.

Kefir és joghurt

Errefelé nincs divatja a kefirnek. Annál inkább a joghurtnak, ami vizes, édes, és még a drágább változatoknak is olyan seíze van. Ennek talán a legjobban a bolgárok örülnek, hiszen a legnépszerű márka a Bulgária, így rögtön akad beszédtéma, ha kiderül, honnan származnak. Képzel el, hogy minden egyes ismeretlennel végig kell beszélned hazád joghurtkultúráját.

A lényeg, hogy én inkább kefírpárti vagyok. Ezért örültem meg, amikor találtunk kefírport, s elkezdhettük tenyészteni a cuccot. Azóta hoztunk otthonról kaukázusi kefirt, és köszi szépen, jól van. Fogsz egy tiszta kancsót, beleraksz egy fél deci kefirt meg hozzáöntessz egy-másfél liter tejet, lefeded, de úgy, hogy ha kell, tudjon levegőzni, majd állni hagyod egy-másfél napot (attól függően, milyen meleg van, és mennyire éretten szereted). Az eredmény - meglepő módon - kefír, és mivel egy liter tej ára kb. ugyanannyi, mint egy fél literes joghurté, még meg is éri. Mindemellett kiélheti benne az ember mindazon ösztöneit, amit amúgy (ha a bérleti szerződése engedné) háziállatra "költene".

Szóval azóta rendszeresen bekefírezünk.

Viszont aki mégis a joghurtra kiváncsi, itt egy podcast, Carl Zimmert kérdezik a joghurtbaci evolúciójáról.

Képek Észak-Koreából. A diktatúra diszkrét bája.

Úgy néz ki, kezdenek összeálni a dolgok. Mind baitó terén, mind pedig sokfele máshol. A lakás egyre kevésbé néz ki úgy, mintha valaki két kézbe fogva jól összerázta volna, kiment egy ismertető, egy másik félig kész, meg kint van egy pár hónapos interjú is.

Az idő meleg, a nap süt, mi kell még?

Gondoltam, hogy belehallgatok a Japanimániába, és kiderült, metálhétvége van/volt a Fikszen.

Ez a kastély pedig vicces.

Országút harcosa live

Japán, a béke szigete.

Azt hiszem, mentem hányni.

"Quod est inferius, est sicut quod est superius,
et quod est superius est sicut quod est inferius ad
perpetranda miracula rei unius."

Hullámos nap volt jó, jó, rossz, jó, rossz, rossz, valahogy így. A mérleg úgy összességében megállt valahol félúton, de ez a félút valahogy mégis pozitív volt.

Ha hozzávesszük, hogy 77, végre nyomtatott nyúlmesével, akkor pedig elbillen a duplapluszjó irányba.

Volt egy dolog, amibe biztos voltam, azután mégsem. Volt egy másik, amibe biztos voltam, hogy nem, azután mégis.

Amint fent, úgy lent.

"Obesity was least prevalent in Norway, where 6 percent of the population was obese, and most common in Hungary, where 19 percent of residents were obese."

link

Volt valahol egy biológiai törvény, miszerint a fejlődésnek induló populációkra általában jellemező ez az elhízás-szaporodás-beállás alaphelyzetben. Fogalmam sincs, hol olvastam. Diamond?

Meg ott van az is, hogy ha egy japán hatvanhárom-hatvanöt évesen nyugdíjba megy, jó eséllyel ott van még az élete egy harmada. Egy magyar örül, ha le tudja rendezni az ügyeit, mielőtt jön a roló.

És még vannak, akik azt hiszik, a "magyaros étel" azt jelenti, hogy "jó zsíros".

Nem lesz ez így jó...

Ami pedig tegnap este jól jött az ötórás műtét után: Bright mestertől megérkezett az első két Újság, amiről és amitől már vagy egy hónapja nem ír.

A lap egy szóban? Olvasnivaló.

(Annak ellenére az, hogy bekerült egy rovat tőlem is.)

Tegnap reggel négykor arra ébredtem, hogy van egy életképesnek (heh, már amennyire a továbbiak életképesek) vámpíros-zombis történetem, ami részben Japánban játszódik. Mindez csak azért érdekes, mert:

1. A vámpírokat sohasem értettem. Gyáva, irtani való, patetikus népségnek tartottam őket mind egy szálig. Egyetlen értelmük, hogy nélkülök nem lennének vámpírvadászok.

2. Hasonló a helyzet a zombikkal is, őket sohasem sikerült komolyan vennem, és a mai napig nem értema zombirajongókat. Mármint azokat még csak-csak, akik zombiként rajonganak.

3. Nem hittem volna, hogy valaha is a Felkelő Nap Országába teszek egy történetet. Legalábbis addig nem, amíg itt vagyok.

Huhh... két link a Science Blogon. Bíztató.

Nomeg, olvasom ezt a HVGs interjút Faludyval...

"Az Egyesült Államokban 35-40 százalékkal kevesebb könyvet olvasnak, mint húsz évvel ezelőtt. És ez megy tovább lefelé. "

Erre például kiváncsi lennék. Mármint hogy honnan van az adat, de lényegében az interjú minden második sorával vitába szállnék...

A CCT-n egy idő után unalmasak a telefújt vagonok, de minden adagban van pár kép, ami nagyon eltalált.