Örököröm

Kutyafuttában:

Burroughs képeskönyv.

Dokumentum a Szárnyas fejvadászról.

Tibet, az underground művész.

"We were confronted - we told - with the excess of Evil. North Korea, Irak and Iran. Now we will never, ever attack North Korea, because they are the most evil people on the planet. And how do we know that? Because we get video and film footage from North Korea is in black and white.
It's not the film. These people are so evil they have no color. And you don't fuck with that kind of evil."

Link

(Ez is jó)

Biztos nem munkahely-biztos. Ne kattints rá!

(Azok számára, akik úgy gondolják, a szigetlakók végülis azért nagyjából normálisak.)

Csápok és lányok (meg egyébk lények), meg egy kis csáptörténelem.

További kellemes hétfő reggelt! Remélem, ebédig visszajön az étvágy.

UK army tested 'stay awake' pills

Úgy látszik az amfetamin nem elég.

"She said the military was not under the same constraints as the International Olympic Committee, which had banned Modafinil and another stimulant, Ephedrine, which she said had also been tested by the MoD."

Végülis várható volt, hogy előbb-utóbb a doppingszerekből is táplálék-kiegészítők lesznek. Ma még csak a katonaságnál.

Poszt-ukulele. Még ízlelgetem, de jó szó.

Az egész úgy kezdődött, hogy egy három kötetes poszt-Nirvana punkrock képregényt olvastam, amiben volt egy áthangszerelt Madonna szám (egyszerűen látni lehetett a lapokról, hogy más ritmusban szól.), emiatt a Youtube-n rákerestem az eredeti klipre, és előjöttek Petty Bookáék, és ez a szám. Ami az ilyen Andrew sisterses hawai'i ukulelés korszakhoz képest tényleg post. Mondjuk ettől még úgy hangzik, mint egy hetvenes évek beli James Bond címzene.

S ha már zene, egy jó kis újjászületett protestáns szving, amiben beszólnak a hülye evolucionistáknak, hogy azt hiszik, hogy a majmok a rokonaink, meg az ökumené híveinek, akik a végén még magát az Ördögöt is beveszik maguk közé.
Egyébként maga a project nagyon jó, tele sok fura zenével.

Megosztott tizedik hely. Ez azért nagyon jó.

Hát, remélem, Budapest nem kap soha az arcába egy ilyet.

(Egyébként jó látni, hogy megy a szemétbe egy koncepció. Scifi lett volna, nem történelmi dráma...)

Itt meg néhány referenciafotó a Transmetropolitanhoz.

Az egésznek a legnagyobb vesztesei az "eredeti" ötvenhatosok (és most felejtsük el, hogy háborúk és rendszerváltások vége után hogyan ugrik meg az ellenállók száma, higgyük el, hogy mindenki igazat mond..)

A csórikáim ötven éve vonultak az utcára, amikor ehhez még egy kicsit több kellett, a tankok nem voltak hatástalanítva, és a gumilövedékekből is csak a gumi hiányzott. Semmi harisnya a fejre, semmi sál az arc elé, elhitték, hogy történelmet csinálnak, elhitték, hgoy változtathatnak.

Azután persze nem, és éveknek kellett eltelnie, amíg az összehúzott vállakból, a barátok között elsuttogott történetekből igazi mese születhetett. Már lehetett róla beszélni, már lehetett volna emlékezni.

És akkor jött az évforduló, öt rohadt hosszú évtized után, a nap, amikor egy ország adta volna meg a tiszteletet, egy igazi össznépi szép volt, fiúk (és persze lányok). Egy utolsó napsugár az élet alkonyán.

Erre jön pár idióta, és újrajátsza. Csak a tét nincsen meg, marad a balhé. Egyet elértek. Elvették ezektől az öregektől ezt a napot, mert ők már nagyfiúk, megtehetik. Itt nincs bocs, majd később. Nincs majd később. Nem lehet kivárni még huszonöt évet. 2031-ben az öregekből csak pár magányos túlélő marad, meg néhány kőbe és fába vésett feliratt szerte a város temetőiben.

Fejfát meg hiába koszorúzunk, az már soha nem mosolyog vissza...

A hét vicce:

"So it looks like World War Three will be between a twisted, tyrannical warmongering dictatorship with no regard for international law....and North Korea."

Na, ezt nehéz lesz megfogalmazni.

Nem is volt olyan nehéz, de kitöröltem.

Röviden:

A tüntetések elmúlásához idő kell. (Egyrészt sok, másrészt hideg.)

Ami viszont a hétvégén történt - illetve ami ebből kisülhet - az több, mint ez a kimegyünk az utcára és mérgesen nézünk játék...

Az meg már milyen jó, hogy Bright újból aktív, és rögtön azzal kezdi, hogy Alie is?

Az meg már kevésbé jó, hogy amikor ma újból felmentem a patológiára, hogy akkor ugyan mikor lesz már az az októberre beharangozott vizsga, akkor a válasz az volt, hogy, idézem:
"Ja, elfelejtettem kitenni? Holnap reggel kilenctől."

És úgy néz ki, lehet ezt még fokozni.

Mozgalmas éveknek nézünk elébe, a nemzetközi helyzet egyre fokozódik, estébé, estébé.

Hétköznapi tudomány:

1. Fogjunk egy szakcikket és vonjuk le a megfelelő következtetést (az egyik persze az, hogy ezért pénzt kapni?)

"Objectives This double-blind study evaluated the acute and longer-term psychological effects of a high dose of psilocybin relative to a comparison compound administered under comfortable, supportive conditions."

(...)

"Conclusions When administered under supportive conditions, psilocybin occasioned experiences similar to spontaneously occurring mystical experiences. The ability to occasion such experiences prospectively will allow rigorous scientific investigations of their causes and consequences."


2. Szerezzünk be egy hangyaképadatbázist, állítsuk be a slideshow-t, és révüljünk.

Mintha lehetne még fokozni:

Talking with the internet

"The existence of an invisible entity is suggested by the noise of the typing and flowing responses spit out from the typewriter."

Üdvözlégy, Wintermute.

(Elvileg ugye ez inkább művészet, mint tudomány, de akkor is... )

Na tessék. Előbb a lenti cucc, most meg, amikor azt az indiai kissrácot keresném, aki négy évesen lefutott száz kilométert (vagy mérföldet? a fene se tudja, melyik jobb), rábukkanok erre:
Material Stops Bleeding in Seconds .

Hamarosan tovább használhatóak a Föld katonái.

Egyszer szeretnék írni arról, hogy milyen az, amikor a biokémia kivonul az utcára (és a csataterekre), és mindez hogyan hat bizonyos scifi-világok hétköznapi valóságára.

Két baj van vele: az egyik, hogy a BBC csinált már belőle egy jó kis scifi-dokumentumfilmet (fent van szerintem a google videón), a másik pedig, hogy ez egyre kevésbé scifi.

NASA: Subvocal Speech Demo

Több, mint gégemikrofon.

Huhh...

The Christian Boy Love Forum.

(innen)

Motorok, száz évvel korábbról.

A múlt árnyai meg a jövő kisértetei

A napokban felkerült egy előzetes, és sírva kapartam a falat. Demagóg, semmibe fagyott szónoklatok. És könyörgöm. Az az alakváltó baseball-sapka már nyolcvanhatban is ciki volt. Ahogy az a buggyos micisapek is.

Ugyanakkor máshol meg érdekesen alakulnak a dolgok. De erről inkább hagyom, hogy Ügynökünk nyilatkozzon.

Ami még vicces, hogy mekkora pofa kell ahhoz, hogy valaki bevállaljon egy szakszöveg fordítását (Onnan tudom, hogy az, hogy úgy reklámozzák - sőt! De nem lehet elvárni senkitől, hogy tudja a szakirodalom és a szakkönyv közti különbséget. ) Szóval, hogyha valaki bevallottan nem ért hozzá, csak menet közben tanulja, az... az olyan is lesz. Aki Vu Cseng-en regényét, a Nyugati utazás, avagy a Majomkirály történetét (1 és 2, pdf) úgy intézi el, hogy "(...) egy kínai mese, a Majmok királya (...)", azt sújtsa átok és megvetés, Hanumán haragja!

Egyszer véletlenül láttuk Japán legnagyobb papírmasé-buddháját. Véletlenül, mert éppen Szeki cityből jöttünk elfele - ahol késvásár helyett kardfesztivál fogadott, ami Szeki ide vagy oda, mégiscsak egy kis esemény - és én voltam olyan naív, hogy elhiggyem: minden tartomány-székhelyen (vagy hogy írják) van valami érdekes. Hát, ott nem volt. Azazhogy pl. ez a papírbuddha, eső, meg egy rovarmúzeum. A két szélsőt a középsőben is olyan negyven-ötven perc volt megnézni. Az eredeti történet nagyon hamar kimászott a fejemből, így itt van az, amit ilyen gondolatbeli papírfecnikből sikerült összeragasztani. Szóval volt egy nagyon ájtatos nagyúr, aki kitalálta, hogy ő bizony szerez egy nagy halom szútrát. Azután rájött, hogy ezt a fene sem fogja olvasni (legalábbis szerintem ez történt, igazából valami nemesebb eszmélés kellene ide), hát fogta, és a sok papírlapból ragasztott magának egy bazinagy (nyolc méteres?) Buddhát. A templom zárva volt, egy néni jött elő, és nyitotta ki nekünk (túristalátványosság, mi?). Bent meg tényleg ott volt a Buddha, szemre olyan, mint a többi, csaka feje ütötte át a plafont, és a beavatottak tudták, hogy papírból van. A falakon meg igen mókás elefántok sorakoztak.

Szóval, vannak papírbuddhák. Ami még érdekesebb, vannak még csontbuddhák, pontosabban hamubuddhák is. Errefele történt, hogy egy bombatámadás során telibekapták a templom urnatermét. Az isten se tudta volna szétválasztani a hamvakat, az meg mégsem járja, hogy az ősök elfeledve elkeveredjenek a Föld porával, úgyhogy mit volt mit tenni, az egész hamukupacból gyúrtak egyetlen, szivárványszínben úszó Buddhát.

Képzeljétek el ennek a Buddhának az asztrálsikolyát.

(Ez egyébként lokalizációs kisérlet lett volna, a hely még mindig nem hasonlít a Karib tengerre. Mondjuk a kisérlet bevált. Már tudom is, melyik könyvre kell rávetnem magam.)

A patkószeggel kezdődött. Most tarthatok a csatánál. A háború még menthető, talán.

Ha marketinget oktatnék, ezzel a fülpiszkáló-oldallal nyitnám az évet.

Akkor a véleményem a tegnapi találkozóról (nem arról, amin nem voltam, hanem a másikról, amin nem voltam.) Egyrészt vicces, hogy az egyik a tavaszi változatát egyéni sikernek könyveli el, amikor a másik önerőből is képes volt megtölteni egy egész P.Cs.t.

Másrészt bájos, ahogy a szubkultúra kibújik a burkából, és máris itt vannak az elégedetlenkedő hangok, hogy túl sokan rajongó van. Ezt akartátok éveken át, könyörgöm!

Harmadrészt a képeket nézegetve rá kell jönnie az embernek, hogy itt bizony alakul egy generációs rés. Némelyeknek az apja lehetnék (ha elég virgonc lettem volna tíz éves koromban, de akkor is.)

Negyedrészt meg hülye az, aki vasárnap kritikákat keres szombaton megjelent kiadványokról.

Valahogy sikerült éjjel háromkor feküdnöm, és reggel fél hétkor kelnem. Utána munka, ami egyrészt jó volt ( a majd' nyolc órás munkaidő felét végigautóztuk, csak egy 300 pontos lakás jutott hármunkra), másrészt még egy hét ilyen, és tönkre van vágva az összes izületem. Úgy kezdődött, hogy eső. Kellemes volt a huszonötperc tekerés (na jó, volt talán harminc is), majd egy négyemeletes ház, piszok szűk és meredek lépcsőházzal, lift nélkül. Szeressük. Olyan hirtelenek voltak benne a kanyarok, hogy a mosógéppel majdnem ott hagytam a bal térdem. Ezek után autókázás, ahol is órabérért aludtam, de túlságosan ki volt facsarodva a lábam. Majd fél óra pakolászás, talán itt húztam meg a könyökömet. Mindenesetre a hazafele fújó szél elég volt ahhoz, hogy összes itthoni tevékenységem arra korlátozódjon, hogy engedek egy naagy kád meleg vizet, és ülök benne másfél órát. Most kezdek mozgolódni.

A tegnap napomat feldobta, hogy vettem egy nagyon fáint kiskütyüt, gyűszűnyi, 1Gb-s pendrive-ot és kaptam hozzá egy könyöktámaszt. Apró örömök, tudom, de ha csak ez jut?

A mai napon meg az arcunkban kaptunk egy tájfunt, vagy mi a szöszt, egész nap esett, én meg aludtam reggel, aludtam délben, aludtam este, aludtam minden hullámhosszon.

Az eredmény: nem csináltam semmit, most viszont pörgök, pedig reggel nyolctól meló van. Szép lesz.

Ja, meg pénzt is költöttem. Az a jó a surface mail-ben és társaiban, hogy olyan sokáig érkeznek, hogy mire végül megérkezik a cucc, addigra óriási meglepetés lesz belőle, mert már nem is számít rá az ember. Hasonló a helyzet az amazonos preordereknél, csak ott még az is közrejátszik, hogy a beígért megjelenéshez képest úgyis csúsznak, tehát megintcsak váratlanul éri az embert, ha csönget a postás.

A egyik ok, hogy így elkanászodtam, talán az, hogy most pár napig egyedül vagyok, Amy esküvőre utazott, azt meg én már Magyarországon letudtam. Mármint ugyanaz a pár, csak ugye fele idevalósi, fele haza, úgyhogy két rendezvény van. így hát kirúgok a hámból: szusit eszem, zöldteát iszom, hallgatom, ahogy a szél dübörög az ablakon.

Ami viszont nagyon lehangolt, az az, hogy nem írhatok egyik kedvenc "szakterületemről", ugyanis túl kicsi a magyar piac: ha minden jól megy, a cégek egy része a munkaadóm, a másik része pedig épp emiatt az "ellen" lesz - eredmény: az egyikről ezért, a másikról értelemszerűen azért hallgatok. Úgyhogy csak abban reménykedhetem, hogy megfizetik ezt a hallgatást ;).

Egy másik helyen is forrnak az indulatok - a legérdekesebb, hogy sikerült elérni, hogy az se izgasson, ha az egész földbe áll.

Az egyetemen is érdekesen alakul minden. Kaptam egy asztalt a kutatószobában, már csak fel kell pakolnom az egyik gépemre egy Xubuntut, és ha belejövök, akkor becipelem. Függőségem nem ismer korlátokat. (A fenti pendrive is ennek az akciónak az előkészítő-eleme.) Vannak tantárgyak, ahol kiderült, hogy kiemelkedően jó teljesítményt nyújtottam - ez engem is meglepett - , míg vannak, ahol elfelejtették odaadni a kreditet, ami meg életbevágóan fontos lehet. Amint hazajön a prof, megpróbálom elcsípni. (Egyébként nehéz valakitől tanulni, aki annyira jó, hogy az egész évet azzal tölti, hogy ide-oda röpköd. De legalább begyűjti a legérdekesebb influenzamintákat a világ összes tájáról. ) Meg fel tudtam venni azt a tantárgyat, amit első óta ütött minden egyéb. Akkor kihagytam, mert annyira primitív volt, azután kiderült, kell azért is a kredit. Úgyhogy most megint elektronpályákkal bohóckodok. Ált. isk. hetedik osztály.

Új Kipling könyvet találtak!

Egyesek máris a Hogyan kapta a leopárd a foltjait? folytatásáról beszélnek.

Az index.hu két exkluzív részletett tett közzé, íme egy rövid összefoglaló a tartalomról:

A Ferrari tanult a Renault-tól

Ez a rövid történet elmeséli, hogyan tanulta meg a fiatal, piros Ferrari az öreg Renaulttól, hogy hosszú út előtt mindig érdemes teletankolni.

Hogyan csinált tréfát a köztévé saját ostromából?

Az önironikus történet egy Köztévéről szól, aki a nézettség érdekében felgyújtja a saját farkát. Az állatok köré gyülnek, és hangosan kacarásznak.

"A kapuk nyitva állnak. Táltosok és aranyasszonyok várják Isten kürtjeit, az utolsó rohamot."

Nem tudom, hogy visítva röhögjek, vagy kezdjek el félni.

Azért egy levelet legalább kaphattam volna, hogy csókolom, a megvágott történeteiddel (esetleg a szövegeiddel? Még nem láttam.) teleplakátozzuk a várost. (Az utóbbit persze nem igaz, de...)

Most kapcsoltam végleg WFH üzemmódba. Ami csak az a vicces, hogy ilyet általában az ember pénzért csinál.

Ellenben...

Mindenesetre odaát sem rózsásabb a helyzet. Ráadásul a számolásban is már a kettőnél tartunk. Volt ilyen korábban, az sem volt szép. Most Kakukkfi produkálta magát, mindenki hülye, csak én vagyok a helikopter (sic!) stílusban. Mindezt úgy, hogy az emailek túloldalán azért ülnek olyanok is, akik egy kicsit többet is letettek már az asztalra.

Szóval, megy az élet, jön az ősz.

(Áll az a dolog, aminek haladnia kéne.)

Egyrészt, adjátok vissza a hegyei sztakimat!

A döntés persze érthető, de én akár fizetnék is a nemreklámokért.

Másrészt belefutottam egy nagyon csúnya határidőbe, amihez kéne, úgyhogy csakazértis.

Meg elvágtam az ujjamat. Jót tesz a gépelésnek. De legalább a konyhakés, amit vettem, tényleg tudja a dolgát. Ami viszont érdekes volt, hogy délben lefeküdtem másfél órára, és gyönyörű álmot láttam. Valami brutális tacskóversenyt rendeztünk egy háztulaj lakásában négy vagy öt tacskóval, valahol külföldön voltunk, a verseny meg véres. Volt kutya, aminek betört az orra, pl., utána meg kibelezték a többiek a nagy rohanásban. Ez még nem a gyönyörű rész, persze, az akkor jött elő, amikor kint az utcán kiderült, hogy valami zsibvásár van, ahol egy magyar sátorban dolgozó ismerős elhív, hogy sörözzünk a barátjával. Belépünk a sörözőbe, ott egy pici, tetőtől talpig kékbe öltözött, sportos ötvenes, a barát. Még sapka, meg kesztyű, meg kéken csillogó Lennon-napszemüveg is volt rajta, a türkiz ezer változatában. Ez valami divat lehetett, mert körülöttünk magas férfiak és nők, különböző magasságú kék barátokkal.

Meghívott egy sörre, és én nem értettem, hogy lehet, hogy az ő korsója üres, az enyém még teli (akkor hozták ki). Erre koccintunk, én meg kortyolnék egy nagyot - az álombéli odakint épp most telt el egy rohangálással teli, napos nyári délután), erre alig lötyög az alján némi lé, meg egy kis hab. Ő meg vigyorog a teli korsóval. Elkoccintotta a sörömet. Figyelmeztetett, milyen sokat jelenthet egy egyszerű koccintás. Azután meg teleitta a félig üres poharát, hogy legközelebb a korsó falán keresztül igya ki az időközben félig teli kancsót.

Már éppen azon lehetett ez az én kis kék antroparionom, hogy felfedje nekem a Nagy Mű titkát, amikor szólt az óra, és azon vettem észre magam, hogy nyálam a díszpárnára csorog, hogy odakint szél van, és hogy tizenötpercen belül fehér köpenyben kapom az Élettudományt.

Ami viszont megdöbbentett: India tényleg IT nemzet!

Nézzétek meg ezt a pulzusszámlálót!

Select Your Details:
Age: In Mother's Womb

Kiber.