Örököröm

A lényeg persze megmaradt valahol félúton. Azt, hogy a Heian kori irodalom jó, könnyen ellenőrizhetjük: elég olvasni. Ebben nincs vita.

Azt, hogy mi kié, és emiatt mit jelent, sohasem fogjuk megtudni: egyrészt azért, mert ugye ha megmagyarázzuk az idézetet, akkor magunkat járatjuk le, és ezért inkább működött az összekacsintás, biztos, ami biztos. Másrészt meg mert az akkori irodalom nagy részéből jó, ha a cím és esetleg egy-két idézet megmaradt.

És ez így is van rendjén.

Most (emlékezzünk: ezer év, tizensokezer kilométer!) viszont még az idézett is megmaradt, sőt, csinálná a saját dolgát. És innentől kezdve lényegtelen, hogy ki idéz kit és hol. Vagy bevállaljuk, akkor viszont nem kell csodálkozni, ha felmászik minden mű a netre, vagy nem, és akkor meg kell az a fránya lista. Olyan nincs, hogy egy kicsit ilyen egy kicsit olyan legyen...

Mit nekünk vendégszöveg, hiszen van már tükörregényünk is.

Emmeg fórum, ugyanarról.

A véleményem meg az, hogy nem lehet szépirodalmat csinálni nagyközönségnek. Vegyük például a Heian kor udvari irodalmát. Volt egy nagy-nagy palota, telis-tele udvarhölgyekkel, kancellárokkal, nemesekkel és fehérleples varázslókkal (hogy a boncokat már ne is említsük), és a nagy-nagy palota élete az irodalom körül forgott. Egyrészt, mindenki kivülről fújta a világirodalmat, ami még akkor is nagy szó, hogyha a világ Kínát és Japánt jelentette, egy csipetnyi fordított szútrától eltekintve. Másrészt, mindenki verselt (lásd még pl. Róma, ahol hexameterben folyt az élet). így nem volt nehéz létrehozni egy olyan nyelvet, ahol minden szó legalább kétszeresen utalás volt, ahol mindenki tudta, hogy itt éppen őt idézed, ahogy amazt idézi, és ha esetleg nem lett volna világos, ha eltéveszted - mit vendégszöveget, vendégszót! -, akkor csakis műveletlen bunkó vidéki (vagyis Palotán kívüli) nemes lehetsz.

És ez így volt rendjén, az emberek verseken - és szolgákon keresztül - érintkeztek, a nép, az istenadta nép pedig kint görnyedt a rizsföldeken. És látá a császár, hogy ez jó.

Igenám, de előretekerünk ezer évet, ugrunk másfél kontinenst, és belecsöppenünk egy olyan világba, ahol - horribe dictu - az is megveheti a könyvet, akinek éppen hogy csak ablakzsiráfi a műveltsége. És, valljuk be, nekünk, a többségnek, bizony ablakzsiráfi a műveltsége.

Ebben a közegben az áthallás, a vendégszöveg, sajnos nem működik. Mert vagy hülyének nézzük a közönséget, és akkor leállhatunk az "Ennyi van nem ennyi, ez itt a kérdés" szintnél, vagy teszünk a közönség nagy részére, és megpróbáljuk elvinni az ő hátukon (mint könyvvásárlókon) a mi kis udvari irodalmunkat.

Ilyenkor azonban adódik a kérdés, hogy ugye, hogy is van ezzel a Jupiterrel meg a kisökörrel és a szerzői joggal? Azt ugye nem lehet, hogy amint valaki jó íróvá válik, rögtön fölélebeg a törvénynek. Az is érthető, ha valaki nem kíván lábjegyzetelni - mondjuk nekem nem, pláne nem digitálisan, akkor meg még rá is lehetne fogni, hogy hipertext, és lehetne igazán posztmodern. Viszont itt ez a nagy mindenség, úgy hívják, internet, és ide bizony elférne egy szerzőlista.

Ha meg nem, akkor úgy is jó - akkor legalább tudjuk, hogy mindent szabad. Csak akkor ne feledkezzünk meg az elejéről sem: semmi sem igaz.

Ez nagyon kellemes volt így este/reggel.

(Nem tudja valaki, hol lehet Combfiksz-könyvet venni?)

?Ha a kritikus nem tud írni, járatlan a témában, halálra untatja az olvasót, vagy képtelenül felülértékel egy művet, az senki szemét nem csípi. Annál nagyobb a botrány, ha a képzeletbeli Bruce azért húzza le vitriolba mártott tollal a képzeletbeli Samantha regényét, mert Samantha férje hat évvel korábban jól ledorongolta Bruce-t. Tudják, miért ilyen nagy a hűhó az egész körül? Mert irodalmi kérdésről van szó, márpedig az irodalomhoz az írástudatlanok is érteni vélnek.?

(...)

?Valamennyien elfogultak vagyunk, és ez így van jól, mert ettől vagyunk emberek, tehát érdekesek.? Umberto Eco, a nagy olasz nyelvész, filozófus és író azt mondta erről, hogy még ha semleges is a kritikus, amikor kézbe veszi a könyvet, mihelyt az írása napvilágot lát, nyomban vagy barát lesz belőle, vagy ellenség.


Bürokraták a kritika virágoskertjében , NOL

Na, többek között ezért is.

Huhh... Néha jó a XXI. században élni...




Az meg milyen már, hogy akinek pénze van, Szputnyikot is vehet?

Hát, tisztítom a hírolvasót.

Bruce Sterling mesél arról, milyen olvasni az Összeomlásról egy könyvben - és milyen az, amikor egy országban a várható átlagéletkor alig van harminc fölött, és hiénák rászoknak az emberhúsra.

Még mindig ő, iráni fotók.

Meg Maker. Nemsokára kész az a változat is, ami rászokik mindenféle drogcsipre.

Body Hacking.

Ez már más. How the anti-copyright lobby makes big business richer
(És, ugye... Homár és társai...)

Ilyenek...

Öt dolog.

Robin kérésére, akinek ezúton is gratulálok!

1. Van egy álnevem. Úgy értem, persze ez is az, de egy igazi.

2. És ez még nekem is új volt. Mivel ilyet még nem éreztem korábban, ezért nem is tudom hogy hívják. A tavalyi év megtanított... gyűrd egybe az utálatot, sértődöttséget, csalódottságott azzal az érzéssel, amikor minderről tudod, hogy nevetséges, és mégis. Majd megnézem a Meaning of Liff-ben, hátha benne van. Szóval ilyen érzésre. Amint meglátom az illető nevét, előjön. Eddig egy ember volt, akit tudatosan utáltam, de az is inkább egy lelkigyakorlat volt, és még nem töltöttem be a tizennyolcat. Ez meg még/már nem utálat. Nagyon fura. Van egy évem, hogy kitaláljam, hogy hívják.

3. A szinte ingyért vett mp3 lejátszóm USB vezetékére sikerült úgy rátennem a széket, hogy ha nem lehet cserélni, és nem sikerül ügyesen szétszedni a fémkeretet, akkor egy olcsó kütyüből lesz egy nagyon drága Tankcsapda-Mark Twain esszék-Joker dala válogatás.

4. Imádok hagymát venni és hagymával főzni. Néha azon veszem észre magam, hogy megint vettem öt kilót, pedig még az előző zsák is bontatlan. Főzni meg úgy szeretek, mint a tévében: mindent apró darabokra vágni, azután csak összedobálni. Bár mostanában tökélyre fejlesztettem a szinkronfőzés-mosogatás-zöldségpucolás-miegymás sportot.

5. A láncleveleket nem szeretem, úgyhogy ha valamit mégis tovább kell küldeni öt példányban, akkor a Chain Letters Anonymus-t használom.

Hát, húzós egy évvége volt, meg kell hagyni. Csupa-csupa olyan dologgal, amiről érdemes lenne írni, de már elmúlt. Az óévet azzal zártam, hogy halott emberek holmiját leltároztam. Az új jó hírekkel nyitott.