Örököröm

Megtanultam imádni a spamemem.

Íme a mai spamem fénye:

pronounceable carcinogen snob

Csodálatos.

Három órát aludtam. Délután négytől fél nyolcig. (Jó, még egy felet.)

Holnap előadás, azért elég kínos, hogy én úgy készültem volna rá, hogy rászánom a mai napot, erre pénteken labor után összedobtuk az anyagot. (Ma azért én is anyaggyűjtök, hogy még okosabban tudjak bólogatni.) Nem jó ingyenélni.

Mindemellett szereztem egy beírót, é legyőztem három szójáték-fordítást. Elvállaltam egy játéktesztet, meg felkínálkoztam szövegcincászatra (Ilyenkor mit tart oda az ember? A szemét, mert azzal olvas?)

Ha minden igaz, még Agencyre is jut idő (apropó, Agency: csúnyán elnéztem, kevertem az Authority-val. Onnan derült ki, hogy ebben a hónapban _tényleg_ kijött egy The Agency c. cucc)

Nomeg, rakodtam, és mosogadtam, egyre többet, és egyre jobban félek attól, hogy mindennek nagyon hamar nagyon csúfos vége szakad. De eddig minden rendben van. Ez még csak a zuhanás. Ebből van még hátra reményeim szerint egy fél század.

"Mindannyian Blogol köpenyéből bújtunk elő..."

És még egy kép, innen.

Avagy, máshogy is el lehet szúrni a fegyvertervezést...



(Ps. Igen, a Preview funkció pofás lett. 3:1 )

Robin Laws netes képregényt csinál.(Erre nem lehet nagyon azt mondani, hogy rajzol, bár bíztató, hogy így a SzaVSnak is van esélye. Igen, egy újabb dolog, amivel el vagyok maradva. De ezzel csak magamnak tartozom).

És, nem, nem blues, a blues máshol van, ez inkább rocknroll. Pirkadatig. Vagy alkonyatig.

Lesz idő, amikor visszagondolsz rá (elnézést, a közhelyszótárnak ide is ugyanaz a kiadása jutott.).

Játszani jöttem, te meg meghalni.

Ne csináld. Nem vagy nekem senki, ne legyek neked senki.

Ne törődj vele, ez vele jár. Ne törődj vele, talán nem is igaz. Ne törődj vele, nem ezért csináltad.

Sértődj meg, gyűlölj, toporzékolj, de ennyire, de ennyire bután naív ne legyél.

Én játszani jöttem. De te nem ismered a szabályokat. Neked mindez valóság.

Elrontod magad, és oda a játék is.

Az irónia, óh, az irónia.

Itt írok a bulizásról, amikor kb. a posttal egyidőben az egész osztályom hupákolt. Csakhogy én annyira antiszociális vagyok, hogy direkt nem vettem fel a telefont már a harmadik napja, hát így jártam.

Hogy is szól a klasszikus?

Na jó, fejből:

Csak az zavar, hogy nem is hívnak sörözni. Mondjuk ha hívnának, akkor sem mennék.

Ezzel szemben átkutattam a Virgint, és PJ csak másodikán érkezik, de közben belezúgtam az új Aerosmithbe (Honkin' On Bobo, olyan, mintha a Rolling Stones bluest játszana egy sportarénában), de ellenálltam.

Ellenálltam akkor is, amikor Amanó Onmjódzsis albumát lapozgattam.

Ellenálltam akkor is, amikor jobbnál jobb ismeretterjesztő könyveket találtam, Pentose (volt Penthouse is, annak még könnyebben ellenálltam), Dennett, de ellenálltam ám az Eragonnak is (tizenhat-tizenhétéves srác fantasy regénye), meg a Bartheus trilógiának is, sőt, még egy Gemmellnek is.

Azután fillérekre leértékelt prerafaellita képeslapok borítékkal, s megtört az ellenállás.

Megvettem The Wee Free Ment, mert Pratchettet kell olvasni. A Pattern Recognitiont, mert olcsó volt (gyűlöllek, papírhátú, és papírszíjat hasítanák a hátadból, te zsebkönyv, tee, teee, te puhafedelű!), nomeg végre egy író, akiből kb. up-to-date tudok lenni. Tad Williams új regényét, hiába nem olvastam el még a macskásat sem, mert egyrészt két és félszer annyi lapból állt, mint a társai, ugyanolyan áron, (olcsóbb, mint a majdani Agapés vagy Ulpiusos kiadás), nomeg, milyen vicces, hogy egy Tad Williams Theo Vilmost tesz meg főszereplőnek. Na jó, legyünk őszinték, a Vilmost már ott észrevettem, a kapcsolat most esett le.

És végül, mert egyrészt a horoszkópom szerint biztosan hörcsög vagyok, hogy így gyűjtögetek, másrészt, mert csapnivaló kalóz vagyok, aki csak otthon bír zenét hallgatni, így audiókönyvet is, hát nem halad a könyvekkel, ellenben a zenékkel, nos, hiába kezdtem el hallgatni, olvasni még mindig gyorsabban olvasok, mint más fel.

A nap megkoronázása pediglen babáim érkezése volt. Róluk, mivel még dobozban alszanak, majd holnap.

(bekapcsoltam)

Új nap, új reggel, nem sikerült a kakaó és a kávé keverése, pedig majdnem, de mostmár iskola, egy feladat letudva véglegesen, egy feladat befejezve, s most már csak egy nap, és hétvége (vagyis, mikrobi tanulás ezerrel). De valahogy már egyre jobban élvezem.

Mit akarok?

Nem bekapcsolni ezt a gépet, normális időben kelni, normális időben feküdni, nyarat, és nyárszagú bőrt, nem bekapcsolni ezt a gépet, társas magányt, nem ilyen magányosat, azt, hogy befejezzem az elvállalt dolgokat, ehhez be kell kapcsolni, de nem akarom bekapcsolni ezt a gépet, egy nagyfröccsöt félbarna kenyérrel, meg őszibarackot, frissen, fárol, nem bekapcsolni ezt a gépet, rendet, rendet idebent, rendet odakint, nem bekapcsolni ezt a gépet.

Kikapcsolni mikor akarom?

Fura, fura. A pudinghoz még mosogatni kell (ez lesz a próbája, nem az evés), de kaptam egy levelet, ami ugyan nem nekem szólt, de igazi celebrity-címre bukkantam, könyvjelzőként és ismeretlenül lesz kapcsolati tőke. Meg, átvitt értelemben levőlegényeztek (Amyt menyasszonyozták)
Fura egy érzés.

Motíválódok, ígérem. Hajrá BuRMA!

Egyébként meg az agyam lassan felmondja a szolgálatot, amolyan igazi rebootra nincs idő, pénz, és kedv, de lassan szükség lenne rá.

Minden nyúlik, mintha lassítvan lenne a felvétel.

Megyek pudingot főzni.

Összkomfortos jurta és mp3 blogok.
(forrás: boingboing)

Ma direkt és szándékosan lógtam.

És igazán jól is esett volna, ha jön egy postás egy csomaggal (kezd nagyon átverésszagú lenni ez a dolog, azt pedig nem kellene, most nagyon nem), nomeg, ha teli kézzel jöhettem volna haza a CDboltból, ugyanis Törökszofit olvasva belémnyilallt, hogy itt kellene már lennie az új PJ-nek, hát kapkodtam magamra a ruhát, és tekertem bőszen és borostásan a bolt fele, ahol ugyan egészen ígéretes dolgok voltak, de Harvey, az egy darabka sem, mindegy, holnap azért még betekerek a Virginbe, hátha ott akad, vagy legalább egy negyedáras Tom Waits.

Mostanában kellene zenétcserélnem, de nem találom a hangomat. Nem a számnak, a fülemnek a hangját.

Blog a Rainbow Warrior-ról. (Mármint, a fedélzetéről)

Huntington's chorea

Nevezzük Huntington szindrómának.

Te elvégeznéd a tesztet?

Huntington's chorea

A közelmúlt legsikeresebb önálló Superman történetében nem szerepelt Superman. Egy rejtélyes betegség azonban igen.

Nem, nem madár. Génbe oltott sors.

Te elvégeznéd a tesztet?

Huntington's chorea

Minden ember negyedik kromoszómáján van egy gén, amelynek egy szakasza (folyamatosan ismétlődő CAG triplettek) változó hosszúságú. Ha az ismétlés kevesebb, mint 34 (az átlag 10-15), egészséges vagy.

Te elvégeznéd a tesztet?

Huntington's chorea

Memóriazavarok, kézremegés, depresszió, egyensúlyzavarok, hallucinációk, a kezdeti tünetektől számítva 15-25 évig.

Te elvégeznéd a tesztet?

Huntington's chorea

Ha a fenti CAG harminckilenszer ismétlődik meg, kilencven százalék, hogy megjelennek az első tünetek 75 éves korodig.
Ha negyven, 59 éves korodig.
Ha negyvenegy, 54 éves korodig.
Negyvenkettő és 37, és így tovább, ötvennél már 27 éves korodra várható, hogy teljesen elveszted az eszedet.

Nem gyógyítható, nem érnek semmit a természetgyógyász bohóckodások sem. Teljesen mindegy, hogy előtte mit csináltál, a betegség elkerülhetetlen.

Te elvégeznéd a tesztet?

Huntington's chorea

Mivel a betegség genetikai úton öröklődik, ám a tünetek csak jóval az első gyerek (gyerekek) megszületése után jelentkeznek, nagy az esélye, hogy továbbadtad nekik a betegséget.

Választhatsz: leélhetsz (leélhetnek) egy életet rettegésben, ahol minden egyes megremegő kéz, minden egyes elfelejtett telefonszám sokkal többet jelent. Vagy elvégezheted a tesztet, s megtudod, hogy hordozó vagy-e vagy sem. Az utóbbi esetben megkönnyebbülhetsz.

A előbbiben pontosan tudod, hogy x év múlva búcsút mondhatsz a józan eszednek.

Te elvégeznéd a tesztet?

Sin City.

Ezek a képek sajnos nem túl előnyösek szegény Jessica Albáról.

Nomeg, melltartó Nancyn.

De reménykedünk, hogy a sztárparádé mellett egy jó film készül el.

Jó hír: megtaláltam végre az Otherkind szabálykönyvet.

Egy nagyon fura, aranyos, tizenegy oldalas kis játék. És ingyenes.

Ezen viszont padlót fogtam.Fergeteges.

"2). Do Elfs Really exist?
Yes."

Egy valódi vámpír megosztja velünk a titkokat.

"It is a real Site about Real Vampires and Otherkin"

82. A határátlépés szabályozása

a) Azok, akik Magyarországról ki akarnak menni, mind a királynak, mind azon ispánnak, aki a kijáratot ?rzi, a vámosaitól kérjenek pecsétet, amit egyik oldalán a király vámszed?je nyomjon le pecsétnyomóval, másik oldalán az ispán vámszed?je er?sítsen meg az ispán jelvényével.

b) Ha valaki ilyen pecsét nélkül kísérelne meg eltávozni, mint törvényszeg?, ötven penzát fizessen. *

Lassú ébredés, világrahangolódás, majd visszaalvás kb. három óráig, hogy egy érdekes rejtélyt megoldjak (ha van valami, amit nagyon nem szeretek befejezetlenül hagyni, akkor azok az álmaim).

Most viszont este van, sör, és rántotthús.

Alig hat órám van utolérni magamat.

Van egy egyetem, ahova járok, és bizony tanulni kell (vagy kellene) a jegyekért. Nem csak a jó jegyekért.

Van egy egyetem, ahova viszont nem járok, és eddig kitűnő vagyok ott...

Most akkor vagy én tévesztettem pályát, de nagyon (amit nem hiszek), vagy gondok vannak azzal a másik egyetemmel, de nagyon (ami azért megdöbbentő, minden exTTKs előítéletemtől függetlenül is).

Amy pedig kűzd, és a helyzet egyre abszurdabb.

Semmittevés gőzerővel. Na jó, nem igazából egész nap vártam a postást. Aktívan.

De Bürokratánknak üzenem, hogy megvan a hit-team a szigetországi Agencynek, van bőrkabátja, és egy katanája csak azért nincsen, mert kettő van neki. Részleteket hamarosan mindenféle formában.

Haladtam a Preacherben, haladtam a Burning Wheelben, mégy egy fél novella is lecsúszott, sőt, még egy kis biológia is.

(S miközben innen-onnan képet lopok, rájövök, hogy mennyire tele vannak szemetelve a különféle oldalak különféle oldalai felesleges fontbeállításokkal, stb.)

Arra gondoltam, hogy csakazért sem linkelem be a cipőszexet. De azután rájöttem, hogy vannak, akik nem rendszeres DHP olvasók, így az ő kedvükért mégis.

(Na jó, az igazi ok az volt, hogy itt sokkal könnyebb visszakeresni. Meg elsüthetek egy filléres Kosztolányi-koppintást.)



Lábfétisiszta siráma

Bár tudnám okát
Miért vonz a bokád

Tegnap este elég jól letaglózott egy fejfájás, oda se neki, bár addig még sikerült ébren kibírni, amíg (teljesen ösztönösen plusz ez volt elől) nem készitettem el a tonhalas spagettit, élve az isoldei módszerekkel.

(Napisten pidzsin: I Sol Dei)

Közben már napok óta egy jelenet foglalkoztat, nagyon nem jó, hogy lehet ilyen, de most ti is elolvashatjátok! (gonoszkacaj)

-Akkor negyvenezer lesz.
-Köszönöm. Áfás számlát tudna adni?
-Természetesen. Milyen névre lesz?
-XZ Bt. Azt hiszem, már benne van az adatbázisban.
-XZ? megnézzük. Igen. Mit is mondott, kft?
-Nem, bt. A kft nem mi vagyunk. Ők is szoktak ide járni?
-Tudja, ezt nem mondhatom el. Orvosi titok. (kacsint). Részeltes számlát kér?
-Nem, elég lesz az, hogy "szolgáltatás".
-Aha, értem. Hát, akkor meg is volnánk, legközelebb azért jobban vigyázzon, ha kérhetném.
-Én köszönöm. De akkor maga is! Nehogy nekem felrobbantsák.
-Azért ott még nem tartunk. Ez nem Amerika, itt még nem robbantanak és lövöldöznek a pro-life aktivisták. Hát akkor viszlát!
-Viszlát!

Bloggerpapa.

Ma reggel becsöngetésre ébredtem. De beverekedtem magam az órára, ott is voltam félidőben, és azt figyelembe véve, hogy az ébredés és fürdőszoba után még vissza is feküdtem öt másodpercre (anyumégegykicsithaaas egy-kettő-három-négy-öt), elég szép teljesítmény. Vettem radírt, és biztosítótűt, valamint outsourceoltam a könyvtáramat: most nem kell a hátamon cipelni az aktuális ebédszüneti olvasandót. Ami jelen esetben egy nagyon hangulatos ismeretterjesztő, a Genome.

Itthon csak annyi időm van olvasni, ameddig a lefagyott gép újra összekaparja önmagát. Mondjuk lassan kihúzhatom a "csak"-ot.

Mindenesetre ez is elég volt arra, hogy elolvassam a Négy srác és a blöki RPGt, vigyázó szemetek stb. stb., és menjetek vissza egy szintet, ott van még egy rakat nyalánkság.

Ez a tizenhat éves figura egy zseni, és szerencsénkre hiperaktív.

Ezt meg most találtam, Chi-Chian, beteg, japán gót New Yorkban, beszélő rovarok, stb.

Tueller Defense. Erdekes. Egyre erosebben sajog a zsembemben a fantombicska helye.

Ááá, kaptam egy rózsaszín, irtó büdös kulcstartóra való nagyfejű csivavát. Nem plüss, olyan, mint azok a sünök meg nyulak voltak.

Nos, most végeztem végre ezzel a verscincálással.

Ebbe nem az a borzasztó, szerintem, hogy belekontárkodok, hanem hogy bele tudok kontárkodni úgy, hogy annak még eredménye, értékelhető eredménye is lehessen. Bár, jelenleg, bevallom, ebben nem nagyon bízom.

Szegény Srakkernek minden nap két nappal későbbre ígérgetem az Agencyt, amiből már annyi kis darab van, hogy egy kiadós sörözéssel kellene összepuzlizni (ne keressétek, van ilyen szó. Mától.), különben elvesznek a részek.

A lenti történet pedig majd folytatódik, az elgépelésekért az egy huzamnak és az éjjel soknak (jé? ugyanennyinek) tartozom hálával, a birodalom pedig Golbia, de lehet, hogy Golbánia lesz belőle. Nem kellett volna ennek ilyen hosszúnak lennie, meg két részesnek sem, de valahogy most úgy alakul, hogy sehogy. Nem megy. Majd alvás után.

Nem elég, hogy az iskolába menet, ha nem borús az idő, rendszeresen találkozom egy kitömött bölénnyel, olyan, mint a húzogathatós játékkutya a kerekes deszkatalpával, csak éppen.. csak éppen akkora, mint egy bölény, bison, bizony, néha el is önt a bison-iszony. Az sem elég, hogy mostanában egy szarvas is ki szokott gurulni vele napozni.

Hanem.

Egyrészt, nézve a baseballozókat, rá kellett döbbennem, hogy én egész általános iskolás koromban azt hittem, hogy a kislabdahajítás az arra van, hogy begyakoroljuk, hogyan kell kézigránát dobni, ha nagyok leszünk, és mivel nekem még a harminc méter is beláthatatlan messzeségnek tűnt, féltem, hogy eltalálnak a repeszek, majd, ha nem kislabdát dobunk, és folyton a kézi- és a focipálya közti földsáncra lestem, hogy majd odafutok, és beugrok mögé, és az megvéd.

Másrészt, ahogy öregesen kerekezek hazafele, az egyik fa lábából, a fű és a tulipán közül felrepült három veréb.

Egyik jobbra, másik balra, a harmadik pedig pont a kerekemnek.

Klitt- kattant a verébfej az egyik küllön -klatt- ez csak a teste lehetett -klott- és ez már csak a szárnya volt, ahogy - úgy emlékszem, a két szememmel láttam - kijött a kerék másik oldalán.

Mondjuk ugyanezek a szemek fél órával azelőtt egy tenyérnyi, fekete, szőrös, emlőspókot láttak suhanni az egyébként teljesen üres fehér falon, úgyhogy lehet, hogy itt lenne az ideje az alvásnak.

Nézem, és nem nagyon értem. Hogy csinálják ezt az emberek? Cseverésznek, észreveszik, hogy vicces, és megkérdezik egymástól, hogy na, és ezt most már bashhatjuk?

Fejből tudom a fegyveres erők napját. De miért?

Golbia története I

...és a háború harmadik évében Golbia két testvérkirálya összehívta a nagytanácsot.

Dönteniük kellett. Az emberek hozzászoktak mindenhez. Megértették, hogy az ő vállukon nyugszik Golbia sorsa.

Megtanulták fegyverbe önteni a tehetségüket, műtárgy volt minden töltény, minden akna, nemes gépszörnyeteg minden tank, és minden repülőgép, ami csak kikerült Golbia gyáraiból.

De három év hosszú idő, és a jegyrendszer bevezetése, az egyre szűkösebb készletek, és a közelgő ellenség híre letörte a globiaiak szívében a reményt.

Ezért ültek hát össze a Vének, ezt kérte tőlük a két testvérkirály, csupán pár szót, mégis a legnehezebb dolgot az életben: adják vissza a reményt a népnek.

Tanakodtak a Vének, javaslatokat ötlöttek ki, és javaslatokat vetettek el, de döntést hozni nem tudtak.

A remény, mondták a régi bölcsek, nem terem csak úgy magától. Mindenki szívében ott van, csak öntözni kell, hogy kivirágozzék.

Megpróbáltak mindent a Vének, televízióval szórakoztatták golbia népét, de a nép már nem hitt a televíziónak, nem hallgatta a rádiót, és hazugnak nevezett minden újságot. Ajándékot adtak a népnek, csokoládét a gyermekeknek, szabadnapot a szüleiknek, de az emberek gyanakodva súgtak össze: vajon milyen tragédia történhetett, vajon milyen rettenet esett meg, hogy még ezt is megteszik nekünk?

Elkeseredtek hát a Vének, és napról napra borúsabb lett a testvérkirályok arca is. Már-már bennük is elsorvadt, elhalt a remény.

Nem úgy a királyok bolondjának! Valami érthetetlen okból minden reggel kipirult arccal, cigánykereket hányva köszöntötte a reggeli kakaójukat kortyoló királyokat, mígnem egy napon azok nekiszegezték a kérdés: ő mit tenne a népért, hogy újra szárba szökkenjen a remény.

A bolond csak megvonta a válát, s annyit szólt:
-Mi sem egyszerűbb ennél királyaim. Ha magatok is oly bolondak lennétek mint én, akkor tudnátok a választ. De! Nektek, koronás bolondoknak másféle bolondság jutott: fel akarjátok virágoztatni a reményt? Hisz tele van az ország kis, icipici reményekkel! Anyákkal, kik talán épp most nézik félve-szeretve gyermekeik első lépéseit, szántóvetőkkel, akik idén is föld alá temetik a gabonaszemeket, mert hiszik, hogy lesz holnap, és eljön a búzát termő jövő évi nyár. Nomeg, mellesleg, ott vannak a mesélők.

-A mesélők? -kérdezték a királyok döbbent arccal.-Hogy adhatnak a mesélők reményt, amikor csak a múlt emlékeit, és a pillanatnyi jelen feledését hozzák történeteikkel?

-Még a legtragikusabb történetben is van egy csipetnyi remény. Ha más nem, legalább annyi, hogy ez nem történik meg - vonta meg a vállát a bolond.

De én másfajta mesélőkre gondoltam. Ők nem tesznek semmit, csak kiállnak egy magányos sziklára, s onnan kiáltják, vagy keresnek egy titokrejtő öreg tölgyet, és odvába súgják a történetüket. Vannak, akik vándorolnak, vannak, akik otthon ülnek: mégis, mindig, minden este körégyülnek, és hallgatják a történeteiket az emberek, és szívükben felvirágzik a remény. Várják, várják, hogy holnap is meséljen a mesemondó, holnap is hallják a történetet, hogy ők is részesei legyenek. Ó, nem holmi ősi, regék ezek a mesék. A mesemondók tudománya abban rejlik, hogy történetté szövik a mindennapok eseményeit. Ha ti, királyaim, láttok egy barázdabillegetőt, akkor csak két ember, legyenek akármennyire koronásak is, szóval csak két ember látott egy madarat.

Ám ha egy mesélő előtt illegeti magát az a billegtő? Estére szín költözik a tollára, s már emberek tucatjai előtt táncol, ahogy életre kel a történetben.

Keressétek hát meg a mesemondókat, és ők reményt töltenek az emberek szívébe.

A két király összenézett, és bizony egy picit megijedtek, hogy csak ennyit érnek, a Vének, ennyit érnek ők maguk, hogy amire ősz és bölcs fejek heteken át nem tudtak megoldást találni, azt csak így, nyeglén, kisüsse a bolondjuk?

De mivel mást amúgy sem tudtak volna tenni, így hát futárt indítottak a birodalom minden szegletébe, hogy felkutassák a mesemondókat.

S a mesemondók sokan voltak. Mert olyan dolog a mesék, hogyha valaki egyszer rákap az ízére, nem elég már csak a hallgatás, előbb-utóbb a történetek kergetőzni kezdenek az ember fejében, és nem nyugszanak addig... addig, ameddig el nem meséli, ameddig ő maga nem válik mesélővé.

(vége az első résznek)

"Warm beer and cold women, I just don't fit in
every joint I stumbled into tonight
that's just how it's been
all these double knit strangers with
gin and vermouth and recycled stories
in the naugahyde booths"

Amikor legutóbb hallgattam ezt, akkor eléggé lefelé ment az a bizonyos spirál.

Most csak sikerült egy napot elszúrni azzal, hogy ültem a könyv fölött, valamint ezzel párhuzamosan üres dokumentum elején villogott a kurzor, és este kilenc van, és a sör cold, de no women, sírás se, csak apátia, és az az egyre nagyobbra növő kisördög, mely szerint, ha már meghúznak, akkor legalább aludjam ki jól magamat, és az a durva, hogy igaza van. Eddig minden rendben van. Eddig minden rendben van. Most csapódnak az arcba az első ágak, de mivel ez még csak a jegenyefa (annak is egy olyan mutánsa, ahol nem felfele nőnek az ágak), eddig minden rendben van. Messze még a leérkezés. Marad a zuhanás.

Tom Waits pedig egy zseni.

"...with mixed feeling over mixed drinks..."

Harmadik fokozat, házipálesz.

Találkozó, furcsán üres hangulatban távoztam, pedig voltak ott fura emberek.

A lány, akinek csak a Jóisten tartotta a ruhában a melleit.
A lány, aki három szót tudott csak magyarul, "Basszál meg, szeretlek", de ebből a szeretlek érthetetlen volt.
És a lány, aki félt, hogy a fénykép elvesz valamit a lelkéből. Tükörbe is max. három másodpercig mer nézni.

Ettünk, ittunk, mulattunk.

És fura, hogy nálam idősebb illetőkre ennyire illik az ulraaranyos kifejezés. Úgy, ahogy voltak, hazavittem volna őket, és beállítottam volna a plüssállatok közé. (Ami jelenleg egy plüssoroszlánt jelent fülbevalóval, meg egy malacbábot.)

A holnapi nap húzós lesz, kíváncsi vagyok rá. Pláne a holnap utánra.

Miért utáljuk az új... vol.3

Mert a Save as Draft ott van, ahol a Publish Postnak kellene lennie, és fordítva.

Huhh, éjjel kettő van, és még ébren lennék, mert van mit csinálnom.

Sok. Betábláztam magam, úgyhogy holnap, kivételesen, hiába ingyenBBC, meg magyarBBC (freshly roasted Hungarians with teriyaki sauce), inni nem szabad, mert szükségem lesz az agyamra előtte, és utána is.

Annyi dolog van, hogy számomra kellemesekről kell lemondani, és még úgy is túl sok marad, és valahogy még mindig nem izgulok a határidők miatt. Csak egy dolog aggaszt, hogy nehogy a beadandót, és a gyógyszertanvizsgát hátrébb rangsoroljam a szükségesnél. (Ha írtam már egy pénzügyi összefoglalót, itt az ideje, hogy összedobjak egy priority listet is.)

De a lényeg, hogy kaptam dícséretet, meglepődtem, meg máshonnan mást is, azon méginkább, emiatt most dobogó szívvel lecsúszik egy Latte Stout ("A dark beer with roasted flavor and mild taste. This taste brings you a relaxed feelilng"), ami a neve alapján lehetne egy Starbucks turmix is, de igazából Guinnessnél olcsóbb, és kevésbé krémesebb sör.

És reggel a Three Little Birds feldolgozása fog kelteni.

Ma pedig félúton elkaptam az osztályt, akik kimentek terepre. Jelenléti íven pipa, de szégyellem magam. Mindegy, ma végre írhatok, hazafele még az ötletekkel sem volt baj, útközben azonban elszálltak. Megyek, levadászom őket.

Nos, Gyerekember kérdezte, miért is gusztustalan ez az új blogger. Azóta vannak újabb híreim is: 1. tegnap vagy nyolcszor küldte el az egyik üzenetet, miközben úgy csinált, mintha egyszer sem. 2. amikor megpróbáltam kitörölni, akkor ez postonként vagy négy klikk volt (editpost, delete, biztosdelete? editpost).

Szóval működik, de ronda, és néha fájdalmasan buta. De azért (ezért?) szeretjük...

Emlékeztek a Farkasok szövetségének félelmetes esőjére? A telt, szinte lassítva hulló cseppekre?

Na, kb. ilyenben kerekeztem hazafele, mindenem elázott, de mostanra már kezd száradni a dolog.

Rendbetettem a pénzügyeimet is, hát, mit ne mondjak. Legalább van jövő, és ez az egész akkor a legviccesebb, ha figyelembe vesszük, hogy ilyen jó dolgom soha nem volt, és nem is lesz egyhamar.

KCl keresőszóval találtak rám. Az internet kémiája.

(Az esőtől függetlenül tavasz van, és nem csak a növények virágoztak ki)

(Nem enged postni. De talán most, ni!)

Somewhere inside me intelligent plastic whispers in code

There is napal in my chest and I feel like crying but that's just the drugs

Vomit's hot and gravelly on my tongue

My name is Lazarus Churchyard.

Azt hiszem, Ürdüngtestvér büszke lehetne rám. (igen, igen, a testvér akáci hatás)

Életemben először Tankcsapdával fogok ébren maradni, s ehhez ő kellett, meg egy bizonyos család, ahol a szelídséget még a sereg sem tudta kiölni a bátyból, és az agressziót a polgári lét fejlesztette tökélyre az öccsben.

A düh is segít, mert miért lenne mindig minden egyszerű?

(Amy vs. idióták nemtudom hányadik rész, de mindjárt itt a finálé, és nagyon, nagyon jó lenne, ha happy end lenne)

Taram, taram,
Taurin tombol a belekben, én meg még mindig csak gyorsulok, de lassan, úgy néz ki, a mátrixokkal nem lesz baj, de ezekkel a mikróbákkal, nos, azokkal feltehetőleg gondban leszek, viszont inspirálóan szürreális a világuk, imádom őket!

Amivel viszont biztosan haladni fogok, az a Preacher, mert jó, és a Lazarus Churchyard, mert még jobb.

Fura, hogy elég felkenni egy adag bacit, meg megcsepegtetni jó adag fággal, és kész is a mai nap. Viszga holnap lesz, mehetek haza tanulni.

És reggel szégyelltem magam, mert csak azért nem néztem meg szerencsétlen lefejezését, mert nem jött be az oldal. Agyatlan vérszomjas média-junkie.

Indulatos félpost: a vicceslevélküldők igazán hanyagolhatnák a levelesládám. Nem kapok meg semmi fontosat.

Frissítés: úgy látszik más is ennyire örül neki:

Leányzó, a légynek sem tudna ártani:

"NEKEM NE KÜLDJ PPST BAZZEG, MEE NEM TOM MEGNYITNI. HÁNYSZOR MONNYAMMÉG MÁ! AZTÁN MEG ARRÓL KELL BESZÉÉNI KÉT NAPIG, OSZT ÉN MEG MUKKOT SE TUOK RÁ MONDANI, MEE NEM TOM MEGNYITNI. NA."

A válasz másvalakitől, aki szintén a vonal fogadó végén csücsült:

"rá se bagózz bébi, régi is, szar, is, szal mindegy :))"

Imádom őket. (énisvigyori :))

Holnap vagy vizsgázom (és akkor nem tanultam eleget), vagy nem vizsgázom (és akkor fölöslegesen maradtam fent).

Sajnos a vagány "ehh, minek tanuljak, úgyismindegy" nem megy. De legalább első óra lukas, akkor bemegyek, és ha feltűnően sokan lesznek, és feltűnően tanulnak, akkor beolvadok.

Itt olvad az ölemben egy adag joghurtos törökfagyi, fincsi, és nem túl gyomorforgatóan édes, ellenben a joghurt íz az az instant műjoghurt íz, ami a cukorkákból árad.

(Azért törökfagyi, mert ha kicsit megolvad, akkor nyúlik, mint az olvadt sajt.)

(tényleg ronda ez az új blogger)

Nos, azt kellene megoldani, hogyha van egy izzó, aminek az a feladata, hogy egy sötét, ablaktalan szobát világítson meg, és kiég, akkor addig legalább világítson, míg kicseréli az ember.

Azt álmodtam, hogy újból magyarórán ülök, és hőn utált magyartanárnőm tetőablakok sematikus vázlatainak segítségével magyarázza hogy milyen testhelyzetben alkothatta Lovasi András szólólemezét. (Egy nyitott tetőablak alatt fekve, és nézve, ahogy a felhők elvonulnak felül, különböző alakokat öltve. Az ég feltűnően kék.)

Ezután elővett egy számítógépet és egy projektort, és elkezdte osztályozni a zeneműveket, nyitás szerint.

A legnagyobb csoportot azok a művek alkotják,ahol a nyitás erős, figyelemfelhívó, azután el mer halkulni. Bizonyos esetekben "újranyit", a figyelem megtartása érdekében.

A következő csoportot elfelejtettem. (talán ide tartoztak az egyenletesen, "magasan" maradó zenék?)

Ezután jönnek azok a művek, amelyek egyenletes szinten dolgoznak, szerepük a háttérzaj, valamint a transzállapot, de nem az ide eljutás, hanem már a kialakult transz fenttartása.

Végül a legritkább csoport az a bizonyos halkan kezdő, ami a végletekig felelrősödik.

Ezek nagyon kevesen vannak igazi szerencse kell ahhoz, hogy egy ilyen zene-mém fentmaradjon. Ami fentmarad, az mégis nagyon sikeres.(pl. "a Bolero", koto, egyéb dob alapú, gyorsuló zenék.) Ezek a tipikus révületberántó művek.

Még egy jó hír: Angliában még él a Monty Python szelleme.

Független töredékek:

Voltam moziban, és lesz Arthur király.

A Bilal beteges keveréke egy gusztustalanul európai, és nagyon szürreális scifinek, és egy idejemúlt playstationos animációnak, ha ilyen kevés pénzük volt, miért kellett a noname bejön-lelövik rendőröket animálni?

Nem láttam még ilyen nagyon jó filmbe kevert nagyonrosszat.

Nem mindegy, hogy lakk kistáskák, vagy vak krisnáskák.

Fogy az unikom, mindjárt máséra szorulok. De az már egy más éra lesz, ha másé a szesz.

Most mi van?

Miért nem kisebb a Föld? Valószínűleg akkor sem értenélek, ha itt lennél mellettem, de most csak az van, hogy elcsúszott félszavakon sértődünk meg, és nem-tudjuk-mi-a-másik-baja.

Nem tudok információval szolgálni, itt nem történik sem-mi, láttam egy öreg embert hazafele, aki leült, és arcán holdvigyorral bámulta a pirosan villogó lámpát, meg kattog a kerékpár, de ezenkívül tényleg az lenne nekem is a fontos, hogy veled, veled mi van, így hát hallgatunk, hallgatunk egymásra, és...

ehh...

Direkt bort vettem, nem tudom, hol a dugóhúzó, így nem kell fölbontanom, különben a holnapi nap is a levesbe menne.

Leesett a tojáshéjjal teli papírpohár is, most citrommal és tojáshéjjal teli a padló, porszívózhatom fel.

Ezt legalább nem akarom összeragasztani, mert nem kell, ha eltörik.

Az élet néha sokkal furcsább, mint egy Tarantino mozi. Bár, csinálhatna belőle egy road-moviet.

Hány homeopata szükséges egy villanykörte kicseréléséhez?

0.0000000000000000000000000000000000001

Fura érzés arra ébredni (újra), hogy csörög a vekker, de csupán azért, mert márt megint lejárt egy tizenkét órás ciklus.

Közben álmomban egy négytagú magyar női kendóváltó tagjainak szereltem a laptopját.

Ami néha az enyémre is ráfér, pláne, miután rájöttem, hogy a legkönnyebb úgy kitisztítani a billentyűzetet, hogy lepattogtatom a billentyűket, majd újra vissza. A dolog működött, csak azóta néha-néha előfordul, hogy csak úgy véletlenül az ujjhegyemen akad egy kósza i, o, vagy p, s akkor hirtelen átvált a gépelés valami olyasmivé, hogy ppplppoápppppp , s visszakattan a helyére.

Mákostészta. Lesz ebédre.

Napok óta próbálom kizökkenteni magamat a nem is tudom miből, hát most sikerült.

Egyetemre kerekezem, éhesen, idegesen, és/de ébren, és hirtelen balesetek villannak be, két ember váltva az áldozat, és a vége mindig valami maradandó sérülés, és amputáció.

És gondolatban olyan kalózos szemtakarót válogatok, mert szépen kell kinéznie, lakk, bőr, vörös szatén, fekete bársony, mindig a ruhához illőt, s közben a bicikli félelmetes kanyarokba dől bele, miliméterekre siklik el betonoszlopok és üzletemberek mellett, és már a finisben tartunk, amikor sikerül befogi a gondolatot, és egy térdben hajló, lépcsőjáró műláb tervezésébe belevetíteni az energiát.

Ennyire még nem álmodtam ébren, ennyire még nem tudtam nem megszabadulni egy gondolattól.

Utána még idegeskedés, és idegeskedés az idegeskedés miatt, de mostanra már csak a fáradtság, a hegedűszóval, ajtóremegéssel, és szélsüvítéssel kevert alkonyat maradt.

Ebből még valami is lehet.

Ehh... gépelés.

Mmmhh. The Mythographer, egy blogkalandozás a Föld mítoszai között...

Hát, tudjátok, bálnaszalonna ide vagy oda, ez zsarolás. Nem hullajtanék könnyeket, ha valaki hirtelen felindulásból lekutatná az illetőket. (Csak semmi vadászat...)

Huhh. Van egy olyan érzésem, én is hozzájárultam ahhoz a bizonyos tányérhoz. Megéltem, és megértettem egy hasonló döntést, a "beosztott" oldaláról, és elmondtam, hogy lehetséges az ilyen. A lényeg, hogy egy nagy adag pillanatragasztó, némi szabadidő, és újra egyben pörög az a tányér.

(szintén mindenféle ellenérzés nélkül)

Post coin laundrial chill

Érdekesen alakult ez a nap is, de csak lesz belőle valami. Valami jó. Pakolásztam, és közben könyvet olvastam. Hallgattam. Azért jó az elemi rumli, mert utána az ember minden megtisztított negyed négyzetmétert sikerként könyvel el. Holnap pediglen újra iskola, megérkezik az ösztöndíjam, befizetem a lakbért, és elkezdek óvatosan költeni. Nyárra haza kellene menni, és még költeni sem ártana, mármint otthon. Addig is ma kirúgok a hámból, vettem lazackaviárt (nagyon jó szigetországban élni, nem tartósítószerekkel teletömött 25 gramm, hanem négyszer annyi, tizedannyiért.), meg paradicsomlevet.

Ezt meg kaptam, hajrá guminindzsák!

Négykor már világosodik. Ez két dolgot jelent: egyrészt, már lassan nyaradzik, másrészt, még mindig nem feküdtem le.

"Mazsola, te még a csattogó szárnyú falepkédet tologattad, amikor én már..."

Instant klasszikus.

Neked volt csattogó szárnyú falepkéd?

Az a baj az animével (más baj is van vele, de az a mangával is), hogy egyrészt szerintem nem igazán megérdemelten veszi el a teret a manga elől, másrészt emellett szinte semmit sem tudunk az amerikai/európai animációs filmekről, és itt nem feltétlenül a kisérleti jelleggel készített gittegyletes cuccokra gondolok.

Mindenesetre próbálom pótolni a pótolnivalót, ma pl. ez ment le az Unicummal:

Mondjuk könnyű úgy nem venni semmit, hogy itthon pihen vagy három liter hazai. És most nagyapámmal iszom. Bár ő nem tudja. Majd' háromnegyed évszázad választ el minket, csak ő még tanácstalanabbul bolyong az életben. Kellene csinálnia valamit. Könyvet írna, csak nem akarja senki megtanítani neki a számítógép kezelését. Rokonokat, ismerősöket látogat, keresi az embereket maga körül, de egyre kevesebben vannak. Néha rácsodálkozik az új világra (búcsúajándékként unikumkoktélt vett nekem), de amióta összeveszett a (második) feleségével, azóta sehol sem tud megnyugodni.

Sokat köszönhetek annak a nőnek, hiába lett szalonalkoholista és betegesen, betegesen féltékeny.

De.

Ha van egy olyan érzelem, amit bármikor, zsigerből gyűlölni tudok, az a féltékenység. Mert megaláz, mert kisajátít, mert nem bízik.

Hát akkor, nagyapó, a féltékenység halálára!

Fenékig!

Megvolt a magyartalálkozó. És nekem csak kb. hat órával csúszott el az ébredés/életrepofozás, ehhez képest nem is volt olyan sok az a fél óra késés, pláne ahhoz képest, hogy a többiek kb. ekkora találak helyet nekünk. Nem volt valami jó, de hát valahogy csak el kell kezdeni.

Közben rájöttem, hogy egyesek milyen szemellenzősen akarják azt látni, ami szerintük a valóság. (És, persze, könnyebb sírni, hogy jajj, az ejrópaju kúturát nem értik meg, mert csak azok a csúnyabutabunkó amcsi moslék ömlik mindenhonnan, mint felismerni, hogy még itt a világ háta mögött is elég kellemes az artmozi kultúra, de még a többtermes csodákba is betéved egypár francia, kínai stb. film, hogy a könyvek megjelennek, angolul, helyi nyelven, csak keresni kellene. És az antikváriumban nem szégyen, hogy száz helyi pénzért árulják a köteteket (mellékvágány: az szégyen, hogy az államilag támogatott vajszínű kiskönyvtársorozat a "költségek" miatt felment kb. ezer forintra, és most mégis száz forintért árulják a Ferenciek téri Osiris könyvesbolt vásárán.) ezért szeretjük az antikváriumot. (És ezért vettünk egy újabb kötet Jiraisint ma, meg lehet, hogy ezért megyünk vissza a Cowboy Beebop-ért holnap).

Ezenkívül a szél fúj, a zonorista lányok (zongorászok) aranyosak, a lakásban pedig kezd újra rend lenni. Csak könyvem van túl sok, és ha folytatom az italmentes heteket, akkor még több lesz.

Remeg az ablak, vizet csap neki a szél, s holnapra mi még pikniket terveztünk. Na mindegy, négy fal között is el lehet lenni, de miért nem süt a nap, és a madarak miért nem mások, mint néha-néha elsuhanó hollók?

Ez megütött. Adatot kerestem, aki írta, arról is, és akiről írták, arról is. Így merjen az ember siker után álmodozni, hogy így végezze...

"Still, nobody does vampire better than Steve Niles"




(úgy tűnik, a mából lélekösszekovácsoló virrasztás lesz, így talán vissza tudok csúszni négy órányi időeltolodást, rendbe tudom tenni a térdemet (úgy érzem magam, mint egy kamasz, akinek hirtelen megnyúltak a végtagjai, és a csont növését még nem hozták be a porcok.), az ablakot szél rohamozza, vámpíros képregényeket olvasok, és mindenféle magyar pörög a fülemben)

Találtam a székemben egy szárított ibolyát. Még illatos. És nem tudom, hogy került, hogy kerülhetett ide. Minivarázslat.

Már csak huszonnégyet kell aludni:

Mondjuk óriási szerencsém van, hogy nem néztem meg a Casablancát akkor, amikor éppen az elutasító korszakomat éltem. Így nem lett örök kedvenc a Mester és Margaríta (de a Morfium igen), és így, írtózva-félve rágtam át magam a Száz éven ("karnevál-karnevál-karnevál" - szólt a mantrám, és segített kibírni) (S hogy ez hogy jön ide? Már megint érteni kellett volna egy utalást, de nem. Értse más a féreggeli-lárvacsorát.)

Úgy találtak rám, ahogy nem is gondoltam, volna. Úgy találtam mások halott oldalaira, ahogy nem is gondolták volna.

S mindeközben pedig ott ugrál a tudatom szélén, elkerülhetetlenül, mindenki tudata szélén, perifériás tudat, egy felpántlikázott kommandóslegény, aki valami vékony, fekete kötélen ereszkedik le a semmiből, hogy földetérvén a gégemikrofonhoz szorítva kesztyűs (mellékvágány: nem jut eszembe a kesztyűmárka, amit keresek, a google csak mellönvizsgáló kesztyűket talál, meg hőálló kesztyűket, meg rezgéscsillapítókat), a lényeg, hogy magyar az a kesztyű, és magyar az a tört angolság is, amivel belesuttog a levegőbe: "Központ, we are in". A HQ pedig, aki imádja Fekete István regényeit, elégedetten dől hátra, majd újra a mikorofon felé hajol, és ennyit mond: "Good work, Hu."

A szürkebagoly hadművelet folytatódik...